Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 7-8. szám - A politikai, jogi és fegyelmi felelősség elve a magyar alkotmányban

(67) MISKOLCI JOGASZÉLEI II nek), beszédesek, tréfálkozók, majd átmenet nélkül elszomorodnak, félénkké, szótlanokká válnak. Kedélyük hullámvonalszerüen változik. Valamennyinek közös tulajdonsága, hogy rossz alvók, különösen abban az időben, mikor depresszió alatt állanak, mikor félnek valamitől. Láttunk ebből a csoportból öregasszonyokat, akik bennünket megpillantva, eltorzult arccal sírni kezdtek, a főorvosra támadtak, hogy kik ezek, mit akarnak tőlük, hagyják őket békében. Hőnigsfeld főorvos úr pedig — aki minden beteget nevén szólít — megnyugtatja őket, hogy az idegenek senkit sem bántanak. Láttunk fiatalokat és idősebbeket is ugyanebből a csoportból, akik bátran szembenéztek velünk, minden kérdésre feleltek, elmondták életük történetét, nevettek, jókedvűek voltak, sőt a legtöbbet az ápolóknak erővel kellett elvinni, annyira nem szívesen hagytak el bennünket. Kedélyváltakozásban az előbbiek a hullámvonal alján, az utóbbiak pedig éppen a tetején lehettek. Az endogén tényezőjű betegségek másik nagy alosztályába a sizofrének tartoznak. Ez a legfontosabb elmebetegség, itt találjuk az elmebetegek lényegesen nagy százalékát, ez képezi a közönséges értelemben vett elmebetegek csoportját. Ide tartozik, illetve ennek a csoportnak legelőrehaladottabb állapota a dementia praecox. Természetesen a sizofrén és a mániás-depressziós betegek között nincs éles válaszfal, mely teljes megkülönböztetést eredményezne, az egyik tünetei át-átjátszanak a másikba, a határon levő betegeket különösen nehéz osztályokba sorozni. A sizofrén betegek alaptulajdonságai ugyanazok, mint a mániás-depressziósaké, csak ezeket az alaptulajdonságokat még sok egyéb körülmény befolyásolja, így arcizmaik elváltoznak, ami külsőleg is felismerhető vonás a hozzáértő orvos számára, viselkedésükben igyekeznek modorosabbak lenni. Egyenesen, ösz_ szetett lábakkal ülnek a széken, kezüket nagy gonddal helyezik el ölükben, ruháikat tisztogatják, vagyis a jólnevelt, művelt emberek viselkedését igyekszenek mutatni. Kedélyük szintén hirtelen változik; az agy működésének legkisebb megtorpanása, a legjelentéktelenebb szellemi defektus elég ahhoz, hogy egyik pillanatról — amelyben még nevettek —, a másikra, szinte búskomorságba essenek. Ekkor valami tompaság, úgynevezett stupor lesz úrrá felettük ; nem törődnek a külvilággal, nekibúsúlva órákig ülnek ugyanabban a positurában és valami belső hangra figyelnek; halucinálnak. Ha szólnak hozzájuk, legtöbbször értelmetlenül felelnek, rendszerint állandóan valami stereotip választ adnak, azt, amit éppen akkor hallanak belülről. Hőnigsfeld főorvos jóvoltából mindezeket a betegségeket elmebetegeken bemutatva láttuk: tucatszámra vonulnak el előttünk a sizofrén betegek, öregek, fiatalok, férfiak, nők. A főorvos úrnak mindegyikhez van egy kedves szava, mindegyikkel demonstráltatja a kórtünetek egyik-másikát. Az egyik férfi elmondja, hogy a gyarmatokra szeretni utazni, de nem tud pénzt keríteni, egy másik grófnak mutatkozik be és sokat beszél. Egy nő, aki tanítónő volt, — a főorvos kérésére algebraórát tart. összevissza használja az együttható, négyzetgyök, plusz, betűszámtan, loga. rimus stb. szavakat. A másik nő azt igyekszik bizonyítani, hogy az ő apja Habsburg Lotharingiai Ferdinánd,' a harmadik franciául beszél, a negyedik verseket szaval a pacsirtáról és kikeletről, de olyan egyhangúan, monotonon, hogy nehezen lehet érteni, az ötödik már megijedt, kérdőre vonja a főorvost, hogy a látogatók, mi joghallgatók, miért háborgatjuk őket. Érdekes, hogy Hőnigsfeld dr.-t mindegyik ismeri. Ahogy általában megfigyeltem, a betegek túlnyomó része nő, a legtöbb sokat szeret beszélni és majdnem mindegyik érdeklődik a főorvos úrnál aziránt, hogy mikor mehet haza. Csak azok nem szólnak semmit, akik rettenetes betegségüknek már a végét járják. Ezek teljesen eltompultak, nem törődnek semmivel. Bárki megy hozzájuk, fel sem néznek; ha megszólítják őket, nem felelnek, képesek hetekig, sőt hónapokig szótlanul egy helyben ülni: etetni kell őket, mert maguktól sohasem kérnének. Ezek az igazi élőhalottak, mint a főorvos úr mondja, kialudt vulkánok. A sizofrén alosztályhoz tartoznak a paranoiás betegek is. Csak nagyon kevés ilyen beteg van, de egy „remek példányt", ha szabad magamat így kifejezni, alkalmunk volt látni. A paranoia abban áll, hogy a betegnek e. sizofrén betegek tulajdonságai mellett, még egy téveszméje is van, amit elhitet magával. Egy ötven év körüli asszonyt láttunk, aki meglepő logikai következetességgel magyarázta, hogy Isten szerint minden ember egyenlő a földön, őt pedig egy miniszteri titkár mégis kitette a lakásából és egy olyan vityillóba dugta, ahová az eső beesik. Kéri a jogász urakat — a főorvos úr megmondta, hogy kik vagyunk —, hogy járjunk el az érdekében. Az elmebetegségek másik nagy csoportját a külső exogén tényezők által keletkezett betegségeket szintén két nagy alfajra oszthatjuk: A mérgezés és fertőzés által keletkezett elmebetegségekre, ilyen fajta betegek természetesen sokkal kisebb számban vannak, mint az endogén tényezőbeliek. A mérgezés által kapható elmebetegségek egyik legismertebb faja a szeszes ital túlzott mértékben való fogyasztása által szerzett delírium tremens: ide tartozik a kokain, hasis, morfium élvezetében előállott mérgezéses őrültség. P^ertőzés által is lehet elmebetegséget szerezni, például a nem kezeit syphilis, vagy akármilyen más vérbaj is könnyen ide vezethet. Ugy belső, mint külső tényezők hatása alatt keletkező elmebetegségnek számít az epilepszia. Ebből a csoportból már kevesebb beteget láttunk. A mérgezéses őrültek is szótlanok, az epilepsziások ferde arccal pislognak az emberre, a főorvos kérdéseire akadozva felelnek, összetettebb szavakat nem is tudnak kimondani. Befejezésül Hőnigsfeld főorvos úr egy pár érdekes, elmebetegséggel összefüggő bűnügyet mondott el praxisából, majd megmutatta az elmebetegek által teleírt, illetve telerajzolt papírokat, köztük a paranoiás asszonynak a miniszeri titkár ellen írott, kötetet kitevő vádjait és azokat a szerszámokat is. melyeket az egyes betegektől elszedtek. Ezekután kérdéseket intéztünk dr. Hőnigsfeld főorvos úrhoz, ki mindenre a legnagyobb készséggel adott felvilágosítást. Legnagyobb érdeme a főorvos úrnak az volt, hogy az utolsó pillanatig lekötötte a csupa jogászból álló hallgatóság figyelmét. Az előadást dr. Hacker Ervin professzor úr köszönte meg valamennyiünk nevében, kiemelve a főorvos úr kedvességét, amelyet velünk szemben tanúsított.