Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 7-8. szám - A politikai, jogi és fegyelmi felelősség elve a magyar alkotmányban

10 MISKOLCI JOGASZÉLET (66) szítik és ebben az ügyben megkeresésekkel fordulnak a hatóiságokhoz, értesítik a vádlottat és annak védőjét, hogy az ügyiratok náluk megtekinthetők. A tanács által kiküldött határidőn belül a vádbiztos, a védő és a vádlott kérhetik az adatok és bizonyítékok kiegészítését vagy újabb adatok és bizonyítékok beszerzését. Hogyha a terhelt esetleges letartóztatásából van szó, akkor ezt a képviselőház határozza el és ennek foganatosításával a királyi ügyészséget bízza meg, amelynek kötelessége a letartóztatottal, mint ál. lamfogollyal bánni. A bizonyítás felvétele nyilvános szóbeli tárgyaláson történik, amelyről a bíróság, ha annak szükségét látja, a nyilvánosságot egészen, vagy a tárgyalás egy részéről ki is zárhatja. A vádlott távolléte az eljárást és az ítélethozatalt nem gátolja. A vád felől a bíróság titkos szavazása ítél és a bűnösség megállapításához 8 szavazat (2/.,-ad szótöbbség) szükséges. Egyébként szavazattöbbséggel határoz. Szavazategyenlőség esetén az válik határozattá ami a vádlottra nézve kedvezőbb. A büntetés kiszabásánál a bíróság a büntetőtörvénykönyv (1878 :V. t. c és 1907.-XVIII. t.c.) alapján ítélkezik. A miniszter felelősségre vonásának esetei nem mindig közönséges bűncselekmények, melyek a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseibe ütköznek és hogy ilyen esetben legyen-e és milyen legyen a büntetés, az az 1848. évi III. t. c.-ben nincs meghatározva va s azt csak ama rendelkezésekből lehet megállapítani, amelyek kimondják, hogy a büntetés a vétséggel aránylagos legyen. Ami a büntetések kiszabását illeti, erre vonatkozólag az a jogi elv van általában elfogadva, hogy csakis azon büntetések alkalmazhatók, amelyek nem meggyalázó jellegűek és amelyek politikai bűncselekményekre vannak kiszabva. Ilyenek az államfogház, a pénzbüntetések, mint főbüntetések, a hivatalvesztés, a politikai jogok elvesztése, mint mellékbüntetések. Ezen felül a vádlottat az államkincstár javára belátása szerint megállapítandó összeg megfizetésére marasztalhatja el, az alkotmány súlyos megsértése esetén pedig a vádlott ellen a haza árulók elleni vagyoni felelősségről szóló törvényekben (1915:XVIII. t. c. és 1921 :XLIII. t.c.) megállapított jogkövetkezményt is kimondhatja (általános vagyonelkobzás). E bíróság ítélete végérvényes és az ítélet ellen felebbezésnek nincs helye. 1918. előtt az elmarasztalt miniszterre vagy a legfőbb állami számszék elnökére nézve a királyi kegy elmezési jog csak az általános kegyelem esetében volt gyakorolható. Jelenlegi közjogi berendezkedésünkben az említetteknek csak új törvény által lehet kényelmet nyerniök. (1920: XVII. t. c. 3. §.) A miniszterek másirányú bűncselekményeikért, amelyek az 1848. évi III. t. c.-ben nincsenek felemlítve, rendes bíróság előtt vonhatók felelősségre.1) Itt merül fel az a kérdés, hogy a politikai államtitkárok, akik a miniszter politikájának részese gyanánt tekintetnek és annak politikai felelősségét osztják, élvezik-e az 1848. évi III. t. c. 32. §-ban megjelölt azon jogot, hogy ugyanazon módon vonassanak felelősségre, mint a miniszterek. Osztjuk e kérdésben dr. Polner Ödön szegedi egyetemi nyilvános rendes ') V. ö. Mián-ffy—Mantuano Rezső: A miniszteri felelősség intézménye Magvarországon. Budapest, 1905. — Miniszteri fei,.iö-;'<r. Míiirvar jogi lexikon. Budapest, 1!>04. V. kötőt. 411. 0. — Mohi;ir Kálmán: Magyar közjog. Pécs. 1929. 699. o. — Nagy Ernő: Magyarország közjoga. Budapest, 1901, 319. o. tanárnak, a Budapesti Hirlap hasábjain kifejtett és alaposan megindokolt álláspontját, mely szerint a politikai államtitkár, aki nem tagja a kormánynak és tevékenykedéséért miniszterének felelős, tehát annak tisztviselője — ami az illető állásának politikai jellegén egyáltalán nem változtat —, alkotmányjogi állása egész lényegében eltérő a miniszterétől és semmiképpen sem élvezheti az 1848. évi III. t. c. 32. §-ában biztosított külön elbánást. A politikai államtitkár ugyanis esküt nem az államfőnek, hanem miniszterének tesz, amely lényegileg a köztisztviselő esküjével egyenlő. Beosztását és ügykörét a miniszter jelöli ki. Egész működése pedig főként közigazgatási, politikai csak annyiban, amennyiben a minisztert akadályoztatása esetére helyettesíti az országgyűlés előtt vagy a minisztertanácsban. Kétségbe vonhatatlan tehát, hogy miniszter és politikai államtitkárja között a viszony teljesen hasonló a miniszter és ügykörének tisztviselői közötti viszonyhoz, vagyis a főnök és a segéd közötti viszony. Egészen természetes tehát, hogy fegyelmi felelőssé -gel is felettesének, a miniszternek tartozik az államtitkár, báró Fiedler Sándor dr. Látogatás az Erzsébet*kórház elmeosztályán A májusi napfény vidáman szórta be sugaraival az újjáéledő fákat, mikor május 12-én délelőtt tíz órakor a Csabai-kapuban találkoztunk. 20—25-en lehettünk — harmadéves joghallgatók —, hogy büntetőjogi tanárunk, dr. Hacker Ervin professzor úr vezetése mellett látogatást tegyünk a kórház elmeosztályán. Kíváncsiak voltunk, hogyan élnek, mit csinálnak azok, akiknek cselekedeteit betegségük miatt felróni nem lehet, akik a napsugarat is csak zárt ablakrácsok mögül „élvezhetik". A kórházban dr. Hőnigsfeld Jenő főorvos úr fogadott bennünket, aki őszinte odaadással és lebilincselő érdekességgel tartotta meg több mint háromórás előadását. Először általában beszélt az elmebetegről; különösen hangsúlyozta, hogy mennyire téves az a felfogás, mely az elmebetegeket rúgkapálóknak, kiabálóknak képzeli, akiket állandóan ápolóknak kell lefogni. A valóság az — mondta a főorvos úr —, hogy a legtöbb beteg úgy viselkedik, hogy külsőleg egészséges ember benyomását kelti. A miskolci elmeosztály jelenlegi százhuszonöt ápoltja közül mindössze öt ,,nyugtalanban,ahogy szaknyelven nevezik őket. Az elmebetegeket két nagy csoportra lehet osztani, melyek az összes elmebetegségeket magukban foglalják. Az elsőhöz az endogén tényezők hatása alatt keletkezett betegségek tartoznak, mint az átöröklés által, vagy pedig születés révén szerzett elmebajok. A belső vagy endogén tényezők csoportjával szemben áll a külső vagy exogén tényezők csoportja, melyben a betegek valamilyen külső, a külvilággal való érintkezés hosszabb-rövidebb tartama alatt szerzik meg a betegséget, mint a kokainmérgezésnél, vagy a vér fertőzése útján előállott elmebajoknál. Mindegyik csoport két-két kisebb alcsoportra osztható. Az endogén betegségek két kisebb alosztályához tartoznak a mániás-depressziós és a sizofrén betegek. A mániás-depressziós betegek elméje és kedélye olyan, mint az áprilisi idő: váltakozó; hol jókedvűek (örül-