Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 7-8. szám - A politikai, jogi és fegyelmi felelősség elve a magyar alkotmányban

(65) MISKOLCI JOGASZÉLET 9 hatalom gyakorlóinak, az uralkodó hivatalos tanács­adóinak jogi felelősségét is törvénybe iktatta és egy­séges rendszerbe foglalta az erre vonatkozó sza­bályokat. Ezóta alkotmányjogunknak tanításában helyet kell foglalnia a miniszterek politikai és jogi felelős­sége kontradistinctiójának. A miniszter politikai fe­lelőssége a parlamentárizmus lényegének megfelelően ethikai és válhatlan kapcsolatban áll a törvényhozói hatalom birtokosával, az országgyűléssel, valamint az államfői hatalom birtokosával, a királlyal. Ha a nemzeti élet e két főorganumának bármelyike adott esetben megvonja a bizalmát a végrehajtó hatalom valamelyik ressortjának vagy a kormány elnökének személyétől, ennek a következménye kell hogy legyen, hogy a végrehajtóhatalom ily functiunáriusa e bi­zalommegvonás konzekvenciáit levonja. A politikai felelősség ethikai princípiuma tehát teljesen függet­len attól, vájjon az ily miniszter követett-e el olyan cselekményt vagy hivatali mulasztást, amelyért őt, mint a magyar állam legfelsőbb fokú tisztviselőjét akár magánjogi, akár pedig büntetőjogi felelősségre lehet és kell vonni. A parlamentáris kormányrendszer lényegéhez tartozik, hogy az államfő a végrehajtóhatalomnak gyakorlásában nem vesz részt, hanem minden ren ­delkezése a parlamentnek felelős miniszter ellenjegy­zésével lát napvilágot. Ebből logikailag következik az hogy a miniszter az ellenjegyzés által az államfő akaratát magáévá teszi s az alkotmányszerü felelős­séggel nem tartozó uralkodó akaratelhatározásai a miniszteri ellenjegyzés által jutnak a parlament el­lenőrzése alá. Ez alapelvek logikai következménye azután az, hogy a miniszter az állami tisztviselőkhöz hasonlóan felelős a reá bízott minisztérium hü ellá­tásáért. Abból az alapvetően fontos körülményből, hogy a végrehajtóhatalom egy-egy ressortjának bir­tokosát, a minisztert illeti meg az alája rendelt ál­lami tisztviselőkre vonatkozólag az utasítás joga, kö­vetkezik, hogy a miniszter cselekedeteiért nem tar­tozhatik felelősséggel az igazságügyminiszter utasí­tására dolgozó alárendelt közigazgatási szervnek, a királyi ügyészségnek, hanem kizárólag a törvényhozó fiatalom birtokosának, a szuverén parlamentnek. Ez egészen természetszerű is, mert hiszen az állami akarat létrehozója, a törvényhozó szerv a leghiva­tottabb annak ellenőrzésére és elbírálására, vájjon akarati elhatározását a végrehajtóhatalom szerve, a kabinet vagy az egyes miniszter híven váltotta-e va­lóra. Az államölcselet elméletében ugyan vitatható, hogy a törvényhozó hatalom birtokosa, a parlament vájjon végezzen-e lényegében közigazgatási funkciót, aminő a bírói is, de szerény nézetünk szerint a mi­niszterek fölötti bírói ténykedés nemcsak nem za­varja össze a törvényhozó szerv működését az állam közigazgatásával, hanem válhatatlan következménye a parlamenti felelősség elvének. Míg a miniszter politikai felelőssége az államfői, valamint a törvényhozói hatalom birtokosának bi­zalmán alapszik, tehát olyan cselekményekre vonat­kozik, amelyek nem ütköznek az állam alkotmányába, vagy egyes törvényeibe, a jogi felelősség a miniszter olyan cselekményeire alkalmazandó, amelyek vagy általában jogsértőek vagy kifejezetten az alkot­mányba, valamelyik törvénybe, vagy a parlament va­lamely elhatározásába ütköznek. Magyarországon a miniszter jogi felelősségét az 1848. évi III. t. c. szabályozza, melynek 32. §-a értel­mében a miniszter az országgyűlés által felelősségre vonható: a) minden olyan tettért vagy rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány bizto­sítékát, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot vagy a tulajdon szentségét sérti s a mi­niszterek által hivatalos minőségben követtetik el, Il­letve adatik ki; b) a kezeikre bízott pénz és egyéb értékek elsikkasztásáért vagy törvényellenes alkal­mazásáért; c) a közrend és bátorság fenntartásában elkövetett mulasztásokért, amennyiben ezek a törvé­nyek által rendelkezésükre bizott végrehajtási eszkö­zökkel elháríthatok volnának. E törvényszakaszból kiviláglik, hogy a magyar törvényhozás a minisztereknek csak a jogi felelőssé­gét szabályozza. A politikai felelősség lehetővé téte­lére pedig csak annyit ír elő, hogy a miniszterek az országgyűlés mindkét háza előtt annak kívánatára megjelenni tartoznak és kötelesek a megkívánt felvi­lágosításokkal szolgálni. A parlament ellenőrző funkciójának gyakorolha­tását kívánja biztosítani a fent idézett törvénycikk az által, hogy a miniszterek hivatalos irataikat úgy a képviselőház, mint a főrendiház kívánatára az il­lető ház által kijelölt küldöttségek vizsgálata alá bo­csájtani kötelesek. Ugyancsak az ellenőrzés egyik igen fontos esete az országgyűlés költségvetési jogából folyó zárszá­madási joQ- is, amelyre vonatkozólag fent idézett 1 ör­vénycikkünk előírja a kabinetnek azt a kötelességét, hogy a zárszámadást az országgyűlésnek bemutassa. Talán szinte fölösleges is megjegyezni, hogy a miniszterek jogi felelőssége nemcsak az általuk ki­bocsátott kormányrendeletre szorítkozik, hanem az ellenjegyzett államfői intézkedésekre is. Külön ki kell emelnük azonban azt, hogy a mi­niszterek jogi felelőssége nem kizárólag büntetőjogi, hanem magánjogi is, sőt előadódhatik olyan eset is, amikor kizárólagosan magánjogi lesz a felelősségre vonásnak karaktere. Természetes azonban, hogy ez is csak abban az esetben történhetik meg, ha az illető minisztert a parlament vád alá helyezte. A miniszterek elleni vádeljárás éppen úgy, mint a rendes büntető perekben két mozzanatra tagozódik, mégpedig a vád alá helyezésre és az ítélkezésre. ' miniszterek feletti bíráskodás módját ugyanaz a tör­vénycikk, az 1848. évi III. t. c. szabályozza és ki­mondja, hogy a vád alá helyezést a képviselőház, az ítélethozatalt pedig a főrendiház eszközli és pedig úgy. hogy a főrendiház választ kebeléből 36 tagot és négy póttagot, akik közül azonban tizenkettőt az al­sótábla által a vád vitelére kiküldött biztosok, tizen­kettőt pedig a vád alá helyezett minisztereik vethet­nek vissza, a megmaradt tizenkét tagból áll a bíró­ság, mely jogosítva van a büntetést végérvényesen megszabni. Ugyanígy történik a legfőbb állami szám­szék elnökének (1870:XVIII. t.c. 10. §.) és a kor­mányzónak, aki csak ideiglenes államfő (1920:1. t, c. 14. §. 1926:XXII. t. c. 48. §.) jogi felelősségre vo­nása a magyar alkotmány megsértése esetén. A bíróság megalakulása után, elnökét titkos sza­vazással saját kebeléből választja, aki megteszi a tárgyalás előkészítésére vonatkozó intézkedéseket. A bíróság maga 3—3 tagu tanácsra oszlik fel, melyek a képviselőház határozatai és a vádbiztos indítványa alapján összegyűjtött adatokat a tárgyalásra élők?-

Next

/
Thumbnails
Contents