Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 7-8. szám - A politikai, jogi és fegyelmi felelősség elve a magyar alkotmányban

s MISKOLCI JOGASZÉLET (64) kai is úgyszólván a Népszövetség megalkotása óta foglalkoztatja. De általánosságban e problémát provideálta maga a Népszövetség is, annálfogva, mert a nemzetközi feladatok tekintélyes részének megoldásával még jóval megalakulása előtt már számos jelentős nemzetközi szervezet, élükön az Interparlamentáris Unióval is foglalkozott s így szükségesnek mutatkozott, már a nemzetközi munkamegosztás szempontjából is, nemcsak a hatásköröket, de a Népszövetség és a többi organizációk egymáshoz való viszonyát is rendezni. Erről intézkednek a népszövetségi Egyezségokmány 24. cikkelye, közelebbről pedig a Népszövetség IX. közgyűlése 1928 szeptember 20-án elfogadott különböző határozatai is. Nem kívánunk e kérdésbe e helyütt belemélyedni, csak megállapítjuk, hogy ma még e két világszervezet: a Népszövetség és az Interparlamentáris Unió vulóban semmiféle k-apcsojutban nem állatnak egymással, noha mindkettő legalább is közvetve az államok vagy népek hivatalos képviselőinek közreműködésével kívánja az államok közötti együttműködést, végsősorban a világbékét szolgálni. A Népszövetség jelenleg még kizárólag a kormányok képviselőiből álló hivatalos nemzetközi szervezet, míg az Interparlamentáris Unió „csak" társadalmi alakulat, annak dacára, hogy tagjai az államok parlamentjeinek, tehát törvényhozó testületeinek képviselői. Szinte paradoxonnak tűnik fel, hogy az állami törvényhozó testületeknek, melyektől — legalább is parlamentáris államokban — a mindenkori kormányok függnek, ez az interparlameritje döntésre nem jogosult, csak társadalmi jellegű alaknhit és nem foglalja el azt a helyet, ami a népek szuverenitásából folyó eredete folytán méltán megilletné. Pedig elméletben és közvetve, ha szigorúan vesszük, nemzeti csoportjain, mint törvényhozókon keresztül, akiktől az egyes államok kormányai függnek, a Népszövetség is függő viszonyban van vele. Ezért csak természetesnek kell tartanunk különösen a parlamenti köröknek azt a törekvését, mely az Interparlamentéiris Uniónak a Népszövet, séggel való minél szorosabb és rendszeresebb együtt, működésére irányul. Sajnos, a legutóbbi incidenssel kapcsolatban minden, csak éppen ez nem állítható, íredig valójában a parlamenti tagoknak, tehát a népképviselőknek a kormányképviselő diplomatákra, így a Népszövetségre való befolyása amúgy is fennáll. A külügyminiszterek ugyanis, akik többnyire államaik népszövetségi delegációinak vezetői, rendszerint parlamenti múlttal rendelkeznek. Emellett ezzel összefüggően meg kell emlékeznünk az úgynevezett „parlamenti delegátusok" kategóriájáról. Ezek politikai pártok képviselői, akiket kormányaik a népszövetségi ülésekre ad hoc delegátusoknak neveznek ki. Arról volna tehát szó, hogy az Interparlamentáris Uniónak mint második kamarának (nálunk ez a képviselőház) ia Népszövetségbe való bevonulása lehetővé váljék. E terv nem újkeletű, benne van nvtv abban a memorandumban is, amelyet a Népszövetséget előkészítő tárgyalások alkalmával a német kormány dologozott ki, mely terv azonban az akkori háborús atmosphéra folytán nemcsak az antant képviselői, de Wilson részéről is visszautasításban réöscsült. E gondolat, melynek egyik legtekintélyesebb propagálója ma Lafontaine belga szenátor, abból indul ki, hogy a népszövetségi közgyűlés csak a kormányképviselők gyülekezete, amely mellé a népképviselők világparlamentjét kell állítani. Csak így lehetne a Népszövetség valóban népszövetség! E tervvel szemben sokan azon a véleményen vannak, hogy egy világparlamentnek a Népszövetségbe való illesztése azért felesleges, mert a Népszvetségben képviselő kormányok nagyobb része amúgyis parlamenti tagokból áll, úgyhogy kézzelfogható különbség ezek és az egves parlamentek által közvetlenül megválasztott delegátusok között alig volna. Akik ezt állítják, lehet hogy igazuk van. Talán a delegátusok között nincsen különbség, de különbség van azon atmosphérák között, melyek a Népszövetség és a súllyal bíró nemzetközi intézmények közül elsősorban az Interparlamentáris Unió (és talán a Népszövetségi Ligák Nemzetközi Uniója) tanácskozásait körülveszik. Az utóbbiakat a nyilt, szabad, fesztelen, sokszor egyenesen barátian szíves nemzetközi szolidáritás jellemzi (tekintsünk el a Renaudel által most kirobbantott botránytól), míg a népszövetségi tárgyalások valahogy sokszor a kötött, intézményszerü kimértség, a nehézkesség, mindenekfelett pedig a bizalmatlanság nyomasztó képét mutatják. (Távol áll tőlünk azonban ezzel a huszadik század kétségtelenül egyik legnagyszerűbb intézményéről élesebb bírálatot mondani!) Csodálatos véletlen folytán azon a fogadáson, melyet az Interparlamentáris Unió delegátusai tiszteletére a genfi Nemzetközi Klub rendezett és amelynek ünnepi szónokául Henderson volt angol külügyminiszter, a leszerelési világkonferencia elnöke Ap. ponyi Albertet, mint az Interparlamentáris Unió legidősebb tagját kérte fel, a nagy magyar államférfiú "a Népszövetség és az Interparlamentáris Unió együttműködésének szükségességéről többek között a következőket mondotta: „Az Interparlamentáris Unió legszebb hivatása az volna, ha a Népszövetséggel karöltve úgyszólván egy kétkamarás országgyűlés alsóházaként szerepelne. Ám hozza határozatait a kormányviselőkből álló Népszövetség egyhangúan, amit elég nehéz elérni, az alsóházként működő és a népképviseleteket magában foglaló Interparlamentáris Unió szótöbbséggel határozzon, ami a nemzetek közössége jövendőbeli nagyparlamentjének bizonyára csak javára válnék és a világbéke kérdését előmozdítaná!" Valóban úgy érezzük, valahogy minden jobban menne a Népszövetségnél is, ha az Interparlamentnek, mint második kamarának beillesztésével egy kis demokratikus napsütést és levegőt bocsátanánk be a tárgyalási termekbe, még annak a veszélynek árán is, ha gépezete még nehézkesebbé válnék! Drucker György dr. • A politikai, jogi és fegyelmi felelős* ség elve a magyar alkotmányban Történelmi alkotmányunk már a XV. század vége óta ismeri az államfő tanácsadóinak felelőssége elvét. Mikor azután a múlt évszázad nagy reformmozgalma megérlelte a parlamentáris kormányrendszerre való áttérést, 48-as törvényhozásunk nemcsak a magyar királyság egész közigazgatását változtatta meg, hanem ennek folyamányaképen a végrehajtó