Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - A főkegyúri jogról

(7) MISKOLCI JOGASZÉLET 7 A kérlelhetetlen ténylegesség- pedig, _ amivel a magyar állam mai jogrendje számol is, — a következő: a magyar állampolgárok jó kétharmadrésze két szuverén jogrend keretében éli életét; alkalmazkodik egyrészt a magyar állam, másrészt a katolikus egyház jogrendjéhez. Annak a jogi konstrukciónak pedig, amelyik e jogilag elismert és alapul vett ténylegesség figyelembevételével jön létre, a nehézségét az képezi, hogy ez a két jogrend nem úgy találkozik egymással, mint egyébként két szuverén állam jogrendje. Mert egyik állam jogrendje a másik állam területén (nemzetközi magánjog) és minden nemzetközi szerződés a szerződő felek bármelyikének területén mindig csak a területi állam közvetítésével érvényesül. Hiszen a polgár csak az ő állama parancsainak köteles engedelmeskedni. Nem a nemzetközi szerződés kötelezi tehát a polgárokat, hanem az a törvény, vagy az a kormányrendelet, amelyik a csupán csak az államszemélyt kötelező szerződést a polgárok cselekvésének is zsinórmértékül jelenti ki. Egyházi vonatkozásban más a helyzet. Ugyanaz az egyén, — egyrészt, mint állampolgár, másrészt, mint hívő — két szuverén jogrend tagja, két szuverén hatalom alattvalója, s mindegyik hatalom közvetlenül érvényesíti akaratát alattvalójával szemben.14) Sőt mi több, maga a főkegyúri jogot gyakorló király is — mint katolikus hívő . , a pápát ismeri el egyházi téren az ő szuverén törvényhozójának. És mivel nekünk nem az volt a célunk, hogy tetszetős jogi formákba öltöztetett államregényt írjunk,, hanem & realitásokat figyelembe vevő tételesjog képét akartuk adni, ezért adtuk a főkegyúri jog fogalommeghatározását a következőképpen: „Főkegyúri jog alatt azoknak az egyházhatalmi jogosítványoknak összességét értjük, amelyeket pápai privilégium alapján és az emberi emlékezetet messze meghaladó időn át érvényesült jogszokásra támaszkodva, a koronás apostoli király gyakorol a magyar jogrenddel nem ellenkező egyházjogi szabályok és azon magyar jogszabályok (törvények, szokásjog) szerint, amelyek e jogkörnek egyházi eredetére és természetére való figyelemmel alkottattak." (Magyar közjog 644. 1.) Szontagh erre a következő megjegyzést teszi: „A Molnár-féle konstrukció tehát nem elégítheti ki sem a kánonjogot, — ami ugyan nem tartozik ránk de nem elégítheti ki a magyar jogot sem, ami viszont már reánk tartozik. Logikai összeütközés rejlik ugyanis abban, hogy ugyanazon életviszonyra két szuverén törvényhozót fogadok el." (Adalékok 6. 1.) Szontagh a magyar állam szuverenitásának sérelmét abban látja, hogy fenti meghatározás szerint ") Még ha a királyi tetszvényjogot alkotmányjogi szempontból szankció nélküli lex imperfecta gyanánt ismerjük is el, a hívőkre vonatkozólag a katolikus egyház rendelkezése akkor sem a placetum közvetítésével érvényesül, mert minden katolikus hívőt közvetlenül kötelezi aiz Acta Apostolicae Sedis-ben kihirdetett egyházi törvény, akár nyert az királyi placetumot, akár nem. A katolikus egyház nem ismeri el a tetszvényjogot és pld az egész egyházjogot összefoglaló Codex Juris Canonici is királyi tetszvény nélkül érvényesül, fis éppen azért, mert az állam tudja, hogy az egyháznak ez aj. álláspontja olyan leküzdhetetlen ténylegesség amivel akarva-nemakarva számolni kell, ezért nincs ennek a lex imperfectának államjogi kényen s/.ankciója. a magyar király „figyelmen kívül hagyhatja azokat a törvényeket, amelyek szuverén — mert felelőtlen _ megállapítása szerint nincsenek figyelemmel a főkegyúri jogkörnek egyházi eredetére és természetére." (Közjogi problémáink 16. 1.) „Hogy a magyar király mellőzhessen magyar jogszabályokat, —, ez torzszülötte a magyar közjognak." (Adalékok 6. 1.) Ámde Szontagh itt a fenti fogalommeghatározás abszurditását olyan esetre vonatkozólag mutatja ki, amilyen eset felmerülése a meghatározás értelme szerint egyáltalában ki van zárva. A kifogásolt fogalommeghatározás értelme ugyanis a következő: A főkegyúri jog két szuverén jogrend talajába ereszti gyökerét és pedig a magyar alkotmányjog és a katolikus egyházjog talajába. A magyar állam államfője egyházkormányzati tevékenységet csak az állam és egyház egyetértő akarata alapján fejthet ki. A két szuverén hatalom ezeréves együttműködése felépített egy hidat (a főkegyúri jogot), amelyen át a két szuverén jogrend a legsimábban, a legkevesebb súrlódással és legkisebb zökenésekkel érintkezik. Már most az együtt felépített és együtt fentartott jogrend mellett mindkét fél szuverénítását az biztosítja, hogy a közös jogrend csak addig maradhat fenn, amíg mindkét fél akarja. Ha bármelyik szuverén fél szuveréné megállapítja, hogy a másik fél a hidat az ő jogrendjének rongálására használja fel, egyoldalúlag felrobbanthatja az ő oldalán fekvő pillért, s ezzel az egész híd összeomlik. Amint az egyik oldalon álló pillér magában nem tartja fenn a hidat, úgy a főkegyúri jogot is csak az államjog és az egyházjog külön-külön szuverén talaján álló két pillér együtt tarthatja fenn. A kifogásolt fogalommeghatározás tehát nem ad engedélyt sem arra, hogy a király mellőzhesse az egyházjoggal össze nem férő magyar jogszabályokat, sem arra, hogy figyelmen kívül hagyja a magyar joggal össze nem férő egyházjogi szabályokat, — hanem azt állapítja meg, hogy amint a magyar állam az ő szuverenitására támaszkodva olyan jogszabályokat alkotna, amelyek az egyházjoggal össze nem férnek, (amelyekre vonatkozólag az egyház legfőbb törvényhozója az ő szuverén megítélése szerint nem mondhatja legalább is azt, hogy tolerari posse,) — és fordítva, amint az egyház olyan szabályokat alkotna, amelyeket a magyar állam a maga szempontjából tűrhetetleneknek talál abban a pillanatban az egyetértéssel felépített és fentartott főkegyúri jog összeomlik, s mindkét fél a maga szuverén portáján azt teheti, amit jónak lát. Az egyház rendelkezhetik a magyar állam jogrendjére való tekintet nélkül: az ő dolga, hogy a magyar államhatalom erejével szemben tud-e rendelkezéseinek érvényt szerezni; viszont a magyar állam is rendelkezhetik az egyház álláspontjának figyelembevétele nélkül, s ismét csak az ő dolga, hogy a katolikus vallásukhoz ragaszkodó polgárokat hogyan tudja pld. a püspökkinevezési felségjog alapján kinevezett olyan állami püspökök egyházkormányzata alatt tartani, akiket a római pápa nem ismerhetne el a katolikus egyház püspökei gyanánt. Itt azután visszaérkeztünk először is az állami szuverenitásnak a tényleges korlátaihoz, hiszen már Theodorik góth király megmondotta, hogy: reli-