Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 5-6. szám - A perbeli cselekmények koncentrációja a magyar perjogi fejlődés szolgálatában

16 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (48) intézményünket tette éppen precízebbé és funkciójának betöltésére az eddigieknél még alkalmasabbá. A perbeli cselekmények koncentrációjának megfelelő alkalmazásával sikerült tehát ezt a jogintézményt teljesen kialakítani. A perbeli cselekmények koncentrációja alatt általában nem az eddig tárgyaltakat szokták érteni,1) hanem azt a megkötöttséget, hogy az egyes perszakaszokon belül1 u) a peralanyok az ugyanabba a peregységbe tartozó perbeli cselekményeiket a legelső nyilathozási 'alkalomkor egyszerre együtt kötelesek megtenni, mert különben azokat a bíróság az ítélethozatalnál figyelembe nem veszi, vagyis azokra a kizárás (praeclusio) egyik fajtája áll be. A perügyleteknek ily módon való összpontosítását esetlegességi elvnek (eshetőségi, véletlenségi elv-; Eveniualitáisprinzip, Eventualmaxime) nevezik leggyakrabban; hogy miért, arra majd később legyen szabad kitérnünk. Szokás együttességi rendszernek (összpontosítási, összesítési elvnek; Konzentívdionsmaxime) is mondani épp a fent adott meghatározás alapján. Továbbá említik a perbeli cselekményeknek ezt a koncentrációját a „praeclusion (kizáráson) alapuló rendszernek" is, az elv be nem tartása esetén, annak szanciójára való tekintettel. Az esetlegességi elv tehát a percselekmények idejére és helyére vonatkozván azt jelenti, hogy a felek őszes tényállításaikat és bizonyítási eszközeiket együttesen és ott kötelesek felhozni, ahol az elő van írva;17) így pl. mindazok a tényállások, amelyek valamely perirat tartalmaként nyertek megállapítást, együttesen ugyanabban a periratban, nem pedig egymásután külön-külön periratokban hozandók fel, mert amit később hoznak fel, azt ipso facto kizárás sújtja. (A periratok tartalmának korlátozása.) A maga merevségében a koncentráció elve azonban még sem vihető keresztül. Az esetlegességi elvet u. i. csak az egymással megférő perbeli ügyletek bírják ki, az egymást kizáró perbeli cselekmények (beismerés, tagadás) ellenben nem; sőt elvileg az eshetőségi elv az egymást feltételező perügyletekre sem vonatkozik. Ez az álláspont azonban, mint mindjárt látni fogjuk, nagyrészt nem érvényesül. Elvileg u. i. azokat a percselekményeket, amelyek egymástól feltételezettek, az eshetőségi elv követelményéhez mérten, nem lehet együttesen egyszerre véghez vinni, hanem — a dolgok logikai sorrendjének megfelelően — csak egymásután; vagyis a feltételezett (záró) cseleményt mindaddig nem lehet fogonatosítani, amíg a feltételét képző (feltételező, kezdő) cselekményt véghez nem vitték. (Pl. az alperes addig nem nyilatkozhatik, míg a felperes a keresetét elő nem terjesztette.) A perben ellenben igen gyakran jelentkeznek olyan feltételezett cselekmények, amelyek véghezvitelének lehetősége már azelőtt is fennforog, amennyiben a feltételező cselékmény bekövetkezése plaubizilisnek látszik, már előre majdnem bizonyosnak mutatkozik és tartalma pedig szintén már eleve kétségtelenül megállapítható. Az ilyen természetű feltételezett cselekmények koncentrációja azután le") így Magyary, Bacsó, Jancsó, Helle, Falcsik stb.; kivétel Tóth i. m. 377. o. ") L. a 8. jegyzetet. »\ Jancsó i. m. 362. o. hetségessé válik.18) (Pl. a felperes a tényalap bizonyítására szükséges bizonyító eszközöket már a keresetben megnevezi, arra az esetre, ha az alperes a tényalapot esetleg tagadná — ami valószínű, mert már peren kívül sem teljesített —, bár a kereset benyújtásakor még nem volt bizonyos, hogy ezt tenni fogja.) '") Az ilyen feltételezett cselekményeknél a koncentráció tehát épp arra az eshetőségre tekintettel történik, hogy a feltételező cselekmény a jövőben i-oganatosítást fog úgyis nyerni. Innen származik az eshetőségi, esetlegességi elv elnevezés. összegezve az eredményeket tehát: az esetlegességi elv értelmében a fél tartozik az egymástól nem fejtételezett, sőt igen gyakran bizonyos fajtájú egymástói feltetelezett perbeli cselekvéseket a per azon szakaszába, amelyhez céljuk szerint tartoznak mindjárt az első nyilatkozási alkalomkor, az első periratban, az első perbeszédben együtt foganatosítani, teKimettel arra az eshetőségre, hogy azokra a perszakaszokban csakugyan szükség lesz, nehogy az elkülönített teljesítéssel a per elhuzassék.2") Eszerint itt bizonyos tekintetben a tényállítások és bizonyítékok előlegezése történik, miért is ezt a rendszert nyugodtan lehetne előlegezési elvnek is nevezni. Az együttességi rendszer, mint minden perügyleti kötelező koncentráció a per hosszú elhúzása ellen irányul és a per gyors lefolyását segíti elő. Az esetlegességi eiv az írásbeliség elvével áll szoros kapcsolatban, sőt keletkezését is ennek köszönheti.21) Miután pedig az írásbeliség nemcsak a per alakját jelenti, hanem lényegesen befolyásolja a per érdemét is,2-) épp ezért állapítottuk meg dolgozatunk elején a perbeli cselekmények koncentrációjának a perre történő hasonló hatását. Annak megvilágítása végett, hogy esetlegességi elv miként illeszkedett be az írásbeli per menetébe, szükségesnek látszik az írásbeli pernek erre súlythelyező beállításban történő rövid jellemzése és hogy a szemléltetés még plasztikusabb legyen a szóbeli pernek mindezekkel való szembeállítása. Az írásbeli perben a bíró és az ellenfél a fél perügyleteit látás (olvasás) által észleli. A felek a perügyleteiket a perirat beadásával foganatosítják. A perügyletek kifejtésénél tehát a peralanyok „egyidejű érdemleges közreműködése" nem szükséges. Nincsen szükség arra, hogy az akaratnyilvánítás közlésére, amely az irat beadásával történik, a fungáló Is) Tóth, az ilyen ügyleteket „nem szükségképen feltételezett ügyleteknek" nevezi, i. m. 379. o. 1") Magyary, Alaptanok, 98., 100. o. w) A fenti meghatározásnál főként Tóth már idézett munkáját (407. o.) vettük alapul. 21) Az esetlegességi elv történeti kifejlődését Briegleb, EinJeitung in die Thcorie der summarischen proaessc c. munkája alapján Tóth és Helle (i. m. 380. o.; i. m. 58. o.) főként az V. Kelemen pápa 1306-ban kiadott a polg. per megrövidítését célzó Clementina Saepe elnevezésű jogszabály gyűjteményére vezetik vissza. Magyary Briegleb állítását tévedésnek minősíti (i. m. 264. o.); Jancsó a germán jog szülém émyének tartja (i. m. 362. o. 3. jegyz.), amely eredetileg csak a tényállításokra vonatkozott; nálunk az 1868:54. te. ennél nagyobb terjedelemben a bizonyítási eszközökre is kiterjedően alkalmazza. (V. ö. Magyary, Alaptanok 100. o. 1. jegyz.) Egyébként az esetlegességi elvet a mi régi perjogiunk nem ismerte. A perek elhúzása ellen máskép, az u. n. rövid és hosszú perek közti különbségtétel útján igyekeztek védekezni, de nem nagy sikerrel. (V. ö. Magyary, Alaptanok 101. o. 2. jegyz. és i. m. 263. o. 1. jegyz.) 22) Jancsó i. m. 356. o.