Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 5-6. szám - A mai nemzedék problémái

a MISKOLCI JOGASZÉLET (40) tot, amely az országban éppen ezeknek a kinövéseknek következtében lábra kapott. A kapitalizmus lényege a haszon, a kapitalizmus ceruzával a kezében tud csak termelni. A kapitalizmusnak soha sem lehet eszménye az altruizmus. A kapitalizmus csak addig termelőképes, amíg azt az egoizmus vezeti. Azonban ha a kapitalizmus meg akarja tartani vezető szerepét a termelés terén — erre pedig szükség van, mert ezidő szerint ez az a gazdasági rendszer, amely a világot előbbre viheti —, a benne megnyilvánuló önzést meg kell tanulnia mérsékelni, össze kell tudnia egyeztetnie azokkal a magasabb, de azért nem kevésbbé egoisztikus érdekekkel, amelyek nem az egyes, de az egyesekből összerakott közületek magánérdekei. Akik nem hajlandók a kapitalizmus legridegebben számított érdekeiből engedni, végeredményben a kapitalizmus sírásói, de vele egyben a mai gazdasági és világrendnek is sírásói. A kapitalizmussal szeretik szembeállítani a szocializmust. Ez helyes is, mert a szociális gondolat az, amely a kapitalizmus túlhajtásaival szemben a helyes egyensúlyt biztosítani hivatott. De már is súlyos tévedésbe estünk, ha úgy próbáljuk őket szembehelyezni, hogy a szocializmus a kapitalizmust megsemmisítve, a helyére egy másik termelési rendszert is tud állítani. A kapitalizmus teljesen zárt gazdasági rendszer. Ezzel szembe a szocializmus csak jogi, társadalmi és politikai elvet tud felállítani. Gazdasági tekintetben csonka, mert a javak termelésére nézve új, a kapitalizmust sikerrel pótló eszméket vagy rendszereket nem tudott világra hozni. Kapitalizmus és szocializmus úgy állnak egymással szemben, hogy a szocializmus korlátozhatja a kapitalizmust, mérsékelheti, megjavíthatja, de meg is semmisítheti. Utóbbi esetben azonban pusztulást hoz az emberiségre, mert felborított valamit, amit mással, jobbal pótolni nem tud. A kapitalizmus és szocializmus egymást kiegészítő rendszerek. A szocializmus kifejlődése a kapitalizmus virágzásától függ. A fejlődő kapitalizmus teremtette meg a modern ipart és vele a proletariátust, mint jelentékeny társadalmi és politikai tényezőt. Ebben a vonatkozásban a kapitalizmus termelte ki a szocializmust. A szocializmus jelentékeny vívmányainak, a fejlett kapitalizmus, a bőven rendelkezésre álló tőke erejével az előfeltétele. Ebből az következik, hogy minél erőteljesebb a kapitalizmus, a szocializmus annál több vívmányt és intézményt tud a maga számára kiverekedni. Azonban ebből az is következik, hogy a kapitalizmus elestével a szociális gondolat is szűkebb terekre szorul és kénytelen feladni bevett várait. Ez fejezi ki a viszonyt a szocializmus és a kapitalizmus közt: olyanforma ez a viszony, mint a férfié és nőé: a férfi sohasem pótolhatja a nőt és megfordítva, de az egyik a másik nélkül sohasem termékenyülhet meg. A szociális gondolat a javak igazságosabb elosztására törekszik, célja az alsóbb osztályok nyomorának megszűntetése, vagy legalább is enyhítése: egyszóval kifejezve, a legalsó életszínvonal fokozatos emelése. Már most nézzük, elérhető-e ez a kapitalista rendszerben? Két Carlylet idézek, akik csak névrokonok. Az egyik a nagy angol történetíró, akinek a társadalompolitikai írásai talán ép oly mély jelentőségűek, mint világhírű történelmi munkái. Carlyle leírta azt a rettenetes nyomort, amely a XIX. század derekán, a gépipar megindulásakor az angol proletariátusban uralkodott. A másik Carlyle szintén író, jelenleg Worcesteri kanonok, aki a múlt évben Magyarország vendége volt. Itt tartott előadásában beszámolt arról, hogy ötven év alatt milyen hatalmas javulás állott be a munkásosztály életszínvonalának emelkedésé, ben. Azt mondotta előadásában, hogy annak a gyötrő nyomornak, amelynek mint fiatal pap nap-nap utátehetetlen szemtanuja volt, ma már nyoma sincs, dacára annak, hogy a gazdasági válság következtében egy nyomasztó munkanélküliség vált Angliában úralkodóvá. Az a félszázad, amely a világháború kitörését megelőzte, a világ valamennyi művelt államában a kapitalista rendszer kifejlődésének korszaka volt s ugyanakkor a humanista szocializmus kifejlődésének korszaka is, amely intézményesen biztosítani tudta a társadalmi igazságosság magas eszményének megfelelően a munkásosztályok életszínvonalának és bérviszonyainak jelentős javulását. Ez a szocializmus azonban soha sem volt gazdasági rendszer, nem kívánt olyan gazdasági elveket életbeléptetni, amelyekre támaszkodva a kapitalizmus lebontására lehetne gondolni, hanem a kapitalizmusra támaszkodva, annak tőkeerejével és a kapitalista társadalom teherbíróképességének igénybevételével érte el azokat az eredményeket, amelyekre hivatkozhatik. Ha már most a kapitalizmus és szocializmus helyes viszonyát helyreállítottuk és ebből a szempontból nézzük azt a harmadik eszmekört, amellyel olyan kevés hozzáértéssel és tudással olyan előszeretettel dobálódznak, a világgazdasági válságot, a következő megállapítást kell tennünk. A világgazdasági válságról abban az értelemben, hogy a kapitalizmus került volna válságba, mert elaggott, mert kiélte magát s kell, hogy átadja helyét egy szocialisztikus társadalmi, vagy gazdasági, vagy politikai rendszernek, beszélni nem lehet. Először azért nem, mert ilyen rendszer nincs és ezidő szerint nem is lehet. Másodszor azért nem. nem, mert a kapitalizmus elaggcttságáról Európában, ahol még nem ismerik a kapitalizmusnak amerikai méreteit, beszélni sem lehet. Amerikában, ahol senkinek sem jut eszébe a kapitalizmus csődjéről vagy válságáról beszélni, ez a rendszer most éli féifikorátl. Európában a háború előtt nyerte el baccalaureatusát. A világgazdasági válság gvökere nem a kapitalizmus agóniája, hanem a mai világpolitika agóniája. A kapitalizmus eszméje a világgazdaság. Ennek alapgondolata a szolidaritás: a szabad és önmagát rugalmasan kiegészíteni tudó világforgalom. Az, amit a mai világpolitika produkál, ennek éppen az ellenkezője. Felborította az egységeket, irracionálta a gazdaságot, az autarchiát tette meg a termelés vezérlő gondolatává, a szolidaritást a népek gyűlölködésébe buktatta s mindennek tetejébe ko nyarította a békeszerződéseket s ezzel a gazdasági élet-halál harcot. Ez az élet-halál harc a legreménytelenebb, mert csak kétféle kimenetele lehet: vagy a teljes eladósodás és nyomorúság, vagy a teljes rabszolgaság.