Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 5-6. szám - A mai nemzedék problémái

(39) MISKOLCI JOGASZÉLET 7 pontjára, hirdessük az aszkézist, a kitartást, a fogak összeszorítását, fessük a közélet horizontjára a jobb jövőt és a magyar feltámadás szivárványát és bízzuk a többit a magyarok Istenére, aki — helyettünk a magyar igazság feltámadását előkészíti. V. Azt mondottuk, hogy egy nagy átlakulás korszakába érkeztünk. Azt is mondottuk, hogy ez az átalakulás nap-nap mellett vet fel új és új problémákat, amelyekkel nekünk kell megbirkóznunk, még akkor is, ha a bajok kútforrását nem is áll módunkban kiküszöbölnünk. Ezekkel a jelenségekkel szemben az állandó és kitartó tevékenység álláspontjára kell helyezkednünk. Nincs az a kis és jelentéktelennek látszó feladat, amelyért nem volna érdemes a legnagyobb erőmegfeszítéseket megtenni, ha az a bajok egyhítéséhez vezethet. Ennek a válságnak a lényegéhez tartozik, hogy nem egyetlen átfogó gondolattal nem egy egységes rendszerben megnyilvánuló egységes akarattal, hanem sok gondolattal, sok ötlettel, sok munkával, sok áldozattal sok különböző akaratok összedolgozásával tudunk csak föléje kerekedni. Azután itt vannak a válságnak lélektani momentumai, amelyeknek döntő és veszedelmes szerepére többször mutattam reá. Hasonló időkben a vezetésre hivatottak szerepe a sokszor hisztériába csapódó lelkijelenségek levezetésében csúcsosodik ki. Ez is állandó tevékenységet kíván. Higgadtságot, összeszorított fogakat csak akkor követelhetünk, ha magunk mindent megtettünk a bajok elhárítására, kötelességteljesítést csak akkor követelhetünk, ha magunk is megtettük a kötelességünket. Ez alkalommal ezekkel a lélektani momentumokkal kívánok foglalkozni. Ezek bizonyos lelki megzavarodottságot eredményeztek, amelynek hatása alatt a magyar nép széles rétegei fogékonyabbá váltak a hamis doktrínák befogadására és a végig nem gondolt elméletek és jelszavak terjesztésére s ezzel megindítói egy lelki dekompoziciónak, amely újabb nagy és kiheverhetetlen veszedelmeknek lehet forrása. Ezekkel a jelenségekkel szemben szükség van a felvilágosítás és meggyőzés minden erejére, mert sok minden lehet kérdéses a mai átalakulás korszakában, de egy bizonyos, hogy a válságból kivezető út a józanság és higgadság mezőin vezet keresztül. Erről az útról nem szabad engedni a mi népünket eltérni. Ebben a lelki zavarodottságban három fogalommal dobálódznak: ezek a kapitalizmus csődje; a szocializmus arcanuma és a világgazdasági válság. Ezekkel a fogalmakkal szembe kell néznünk és mindegyiket a maga valódi értéksúlyában kell belehelyeznünk a gondolkozásunkba. Nem lehet tagadni, hogy a kapitalizmusnak vannak olyan kinövései, amelyek joggal hívják ki a bírálatot és sokakat, akiket világfelfogásuk és minden természetes hajlamuk és adottságuk a kapitalista termelési rendszer híveiül predesztinál, a kapitalizmussal való leszámolásra izgat. A kartellek és tröstök ellen sok jogos kifogás hallatszik nap nap mellett. Nem kívánok ezekkel itten most foglalkozni, ezek túlságosan a napi politika jelszavai körébe siklottak át, de nem tudok egy néhány adatot elhallgatni, amelyek a kapitalizmus egyes kinövéseire éles világot vetnek s egyben rámutatnak azoknak a ba joknak a gyökerére, amelyek Magyarország súl\us gazdasági helyzetét még súlyosaübá teszik. Ezeket az adatokat nyersen és kommentár nélkül kívánom felsorakoztatni, am.nt azokat a Statisztikai Évkönyv 1*331. kötetéből kivettem. A magyar állam költségvetése 804 millió, a magyar pénzintézeteké 451 millió. A magyar állam költségvetésének bevételei és kiadásai mindnyájunknak nyilt közügye, annak minden részlete, tétele a parlament és a közvélemény ellenőrzése alatt áll. A pénzintézetek bevételei és kiadásai nem kevésbé közérdekűek, már csak azért is, mert a kamat éppen úgy áll elő, mint az adó; a névtelen kamatfizető helyzete ugyanaz, ami a névtelen adófizetőé. Az egyik gondjai éppen úgy nyomják a nemzetgazdaságot, mint a másiké. Az állam költségvetéséből fenntart 83.000 közalkalmazottat és 53.889 nyugdíjast. A pénzintézetek ezzel szemben 15.354 keresőnek és 2461 nyugdíjasnak adnak kenyeret. Magyarországon a bruttó adóteher fejenként 92 pengő, de a bruttó kamatteher is csaknem 52 pengőre rug. Egy-egy adózó kamatterhe jóval nagyobb, mint az adóteher, mert nyilvánvaló, hogy több adófizető van, mint kamatfizető. Ezek a rt. formában működő intézetek az elavult kereskedelmi törvény szerint gyakorlatilag semmiféle ellenőrzés alá nem esnek, mert az ellenőrzésre hivatott közgyűlésen a részvények kisebbségének sem szerepe, sem joga nincsen. Egy másik adat szemit 1930-ban a rt. formájában működő pénzintézetek 363 millió pengőről számoltak el. Ebből az összegből a náluk gyümölcsöztetésre adott tőkék után kamatban kifizettek 189.3 milliót. Tehát 52.1 %_t fizették ki kamat fejében. Ezzel szemben a regié kitett regié kiadások 47.9%-ot. Ez azt jelenti, hogy a pénzintézetek csaknem ugyananynyit költöttek ügyvitelük költségeire, mint amennyit a tőkék kamaozására fordítottak. Ez 94%_os regiét tesz ki és azt jelenti, hogy az országnak azérta tőkééit, amelyet a bankok a takarékpénztárak útján vesz igénybe, majdnem kétszer annyit kell fizetnie, mint ameenyit azért a tőke igazi tulajdonosa kap. A 94%^os regiéből adókra és illetékekre 6.8% esik. Kevesebb, mint bármely más részvénytársasági formájú vállalkozásnál. Ezek a statisztikai adatok hézagosak. Hiányzik belőlük pl. az alkalmazottak jövedelme és kívánatos volna, ha a jövőben a statisztika a nyilvános számadásra kötelezett társulatokkal szemben olyan viszonyba kerülne, mint az állami számszék az állami hatóságokhoz. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a válság enyhítése szempontjából még sok a tenni valónk. És azt is mutatják, hogy a magyar válságban sok hasonlatosság van ahhoz az adomabeli emberhez, aki, mikor a jég elverte a fele termését, egy furkósbotot fogott és kiment a földjére s haragosan nézett a felhők felé: ha te így, akkor én is így és a megmaradt termésnek agyonveréséhez fogott. Ezt a furkósbotot a kapitalizmus kezéből ki kell csavarni. Ezután a kitérés után visszatérek oda, hogy éppen a kapitalista világrend megmentése érdekében a kapitalizmus túlhajtásainak lenyesegetésére kell törekednünk. Azonban éppen itt kell hathatósan és nyomatékkal figyelmeztetnem, hogy a túlzásoktól óvakodnunk kell. Nem látom örömmel azt a tőkeellenes hangula-