Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 3-4. szám - Laky Dezső: A magyar egyetemi hallgatók statisztikája [könyvismertetés]

MISKOLCI JOGASZÉLET (30) A nyelvismeretre vonatkozó adatokból megtudjuk, hogy az összes hallgatóknak 54.5%-a csak magyarul beszélt. A jogakadémiákon általában még rosszabb a helyzet (63.2%), a debreceni egyetemen meg éppen 75.6%. (A miskolci akadémián 55.9%, tehát az országos átlaghoz egészen közelálló.) A középiskolai reform, a modern nyelvek tüzön-vízen át való erőltetése segíthet csak ezen! A hallgatók szüleinek a foglalkozásáról számot adó terjedelmes fejezetben felötlik a nyugdíjas szülők számának a múlttal szemben hatalmas előretörése. Legújabban már nagyobb a képviseletük, mint a köz szolgálati alkalmazottaké. Hogy a főiskolai hallgatóság életsora nehezebb ma, az a szülők foglalkozásában a trianoni békétől éppen nem függetlenül előálló átcsoportosításra is visszavezethető. Az alsóbb társadalmi rétegek (kisbirtokos, munkás, stb.) lassú térfoglalását — mint a társadalmi hajszálcsövesség és a felfrissülés tünetét örömmel üdvözölhetjük; igaz, hogy vannak e jelenségnek — inkább a diáksegélyezés fogyatékosságából eredő — hátrányos következményei is. A hallgatók szociális viszonyairól szóló fejezet az, amelyik sok aggódó kérdést vált ki. Az életre való felkészülés nyugodt, testre-lélekre termékeny korszakának szeretnők tudni azt a 4—5 évet, amelyet a jövő reménysége a főiskolákon tölt. Lehet-é erről szó akkor, amidőn a hallgatók eltartásáról nem is egészen kétharmadrészben gondoskodnak a szülők s amidőn az egyetemi polgároknak 12.6%-a teljesen a maga keresetére van utalva s további 15.5% is részben maga tartja el önmagát. S mindezek tetejébe 7.4%-a az összes hallgatóknak keresményéből még szüleit és testvéreit is támogatja. Az emelkedés és tudásvágynak ezek a legtiszteletreméltóbb, de egyben részvétre is érdemes hősei. Ha a százalékszámukat első pillantásra nem is találjuk túlmagasnak, ne feledjük Laky azon adatát, amely szerint a német egyetemi hallgatóknak alig több, mint 5%-a folytat egyáltalában valűmnely kereső tevékenységet. (Nálunk 28%!) Ha igaz az, hogy a meglett korúak vitalitása attól függ, hogy ifjúságuk idején a testi-szellemi erőknek s a kedélynek mekkora tartalékát sikerült tárolni, úgy kérdezzük: milyen emléket, mekkora erőforrást jelent a főiskolán töltött néhány esztendő annak szá. mára, aki megfeszített egyéb munkával volt kénytelen magát és az esetek figyelemreméltó töredékében hozzátartozóit is támogatni! S közben tandíjmentességért, a fél-existenciát is jelentő minden egyes vizsga jó sikeréért megfeszítetten dolgozni i Ezek a számok arra sarkalnak, hogy esetleg új céladó bevezetésével vagy más közületi források felhasználásával építsük tovább az internátusok és diák-menzák már elég terjedelmes hálózatát, hogy minden igazán rászoruló diák minimális áron — hu nagyon szüksége van rá — teljesen ingyen készülhessen fel az élet nehéz útjára. Ha e számok által inkább még szépített semmint teljesen fedett szociális nyomort látjuk, akkor alig nyomhatjuk el a kérdést: nem kellene-e először a diákszociális szerveknek — ha kell — állami kiépítésére gondolnunk, mielőtt az egyetemi oktatás terén egy olyan tanúimányi reformot hoznánk be, amely a legtiszteletreméltóbb intenciókkal ugyan, de jóformán lehetetlenné tenné az önfenntartásra is szorúló, szegénysorsú (s valóban nem a legkevésbbé értékes, de sokszor legtöbbre hivatott) elemek számára az egyetemi stúdiumok végzését? Aki a prevenció tartós sikerében jobban bízik, mint a represszióban: bizonnyal igazat fog adni ennek az álláspontnak. „Legszegényebbnek látszik a jog- és államtudományi karok hallgatósága, melynek 8.5%-a saját keresményéből egyúttal hozzátartozóit is támogatja." A jogakadémiák hallgatói közt meg éppen 13.8%-ot tesz ki ez a hányad. Magyarázata ennek szerintünk elsősorban az, hogy az államsegélytől megfosztott jogakadémiák szűkös bevételeikre utaltan nem tudják hallgatóikat még oly mértékben sem segélyezni, ahogy az egyetemek. Ezért vannak jobban rászorúlva hallgatóik a kereső munkára. A diákok lakásviszonyai nagyrészt megfelelőek, vagy legalább is tűrhetőek. ,,Hogy mennyit kell írni ebből a lefokozott igények számlájára, erre nézve a statisztika nem tud támpontot szolgáltatni." Menzán étkezik az egyetemi hallgatóság 15.7%-a, internátusban további 13.0%-a. A jogakadémiákon e számok szomorúságosan alacsonyak: 3.6%, illetve 1.0%. A menzán kiszolgáltatott ebédek s vacsorák árai valóban nagyon olcsók. Azonban érdemes volna azt is megállapítani, hogy a napi fejadag kalória tartalma mennyi? A támogatásra igényt tartó hallgatók 36.6%-a tandíj, 25.8%-a tankönyv, 20.8%-a vizsgadíj és 12.6%-a szigorlati díj tekintetében és nem kevesebb, mint 12.1 %-a ruházat tekintetében szorúl segélyezésre. (Valószínű, hogy a tényleges szükség ez utóbbi cikkben még nagyobb is a jelzettnél.) A hallgatók tandíjmentességéről, ösztöndíjáról és szervezkedéséről beszámoló kisebb fejezetek után a szülőknek lakóhely szerint való tagozódásáról rajzol érdekes képet Laky. Feltűnő, hogy főleg a pécsi, de kisebb mérvben a szegedi egyetem is jelentős hányadban távoleső vidékekről, városokból gyűjti össze hallgatóit, míg a budapesti egyetemeken kevés a szegedi, a pécsi hallgató. Annál több a budapesti Pécsett és Szegeden. A fenntebbieket megismétlendő csak azt mondhatjuk, hogy a numerus clausus idézi elő ezt a jelenséget, ami egyébként azt a látszatot kelti, mintha a vidéki egyetemeknek nagyobb volna a vonzó rádiusa, mint a pestié. A jogakadémiák közül az egrin és a kecskemétin jól érvényesül a saját, kisebb körzetükre szorítkozó vonzás. Már sokkal kevésbbé Miskolcon, amely e téren ,.általános hatást fejt ki, úgy mint az egyetemek". Mindent összefoglalva: nagy szolgálatot tett Laky akkor, amidőn ezen alapvető és a nemzet lelkiismeretét megmozgató munkáját megírta. Bár igyekeztünk teljes képet adni Laky tanúlmányáról, úgy érezzük, hogy az ismertetés hézagos s sok érdekes részlet, további eszmefuttatásokra indító probléma maradt érintetlenül. Meg kell természetesen említenünk azt is, hogy a Statisztikai Hivatal által feldolgozott gazdag táblázatos anyag több részlet-munkára sarkalhatja még a kulturpolitikusokat, statisztikusokat egyaránt. így pl. ezek segélyével már e sorok írója is végzett a szülők területi tagolására és az ország különböző vidékeiről kikerült ifjak i ályaválasztására és az egyes főiskolák vonzóerejére vonatkozó számításokat, amelyek eredményei hihetőleg hamarosan közlésre is kerülhetnek. Ha itt magunkévá tesszük azokat a kívánságokat, amelyeknek a munka egyik ismertetője (Vitéz Nagy Iván, Társadalomtudomány) kifejezést adott és amelyek az adatgyűjtés kiterjesztését célozták (a