Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 3-4. szám - Az Alandszigetek kérdése a Nemzetek Szövetsége Tanácsa előtt

6 MIS S.O L Gl C J 0 G A SZÉ LET (22) pontját és az Alandszigetek lakossága képviselőinek is megengedték, hogy felfogásukat ismertessék a Tanács előtt. De még mielőtt a Tanács ebben a kérdésben egyáltalán valami lépést tett volna, egy nemzetközi bizottság kiküldését javasolta, azzal a feladattal, hogy az nemzetközi jogi szempontból nyilatkozzék a kérdés felől, vájjon cz kizárólag Finnország illetékességébe tartozik, vagy a Tanács hatáskörébe? Ez a bizottság 1920 augusztus 3.-a és szeptember 5.-e között ülésezett és arra az eredményre jutott, hogy a Tanács illetékes ez ügyben oly megoldást ajánlani, amelyet célszerűnek és igazságosnak tart. Ennek következtében a Tanács 1920- szeptemberiülésén elhatározta egy vizsgálóbizottság kinevezését, amelynek feladata, hogy helyszíni vizsgálat alapján a kérdés tárgyában javaslatot dolgozzon ki a Tanács számára. E vizsgálóbizottság tagjai voltak: báró Beyens, Belgium részéről, Calonder, Svájc részéről és Elkus az amerikai Egyesült Államok részéről. A bizottság jelentése csak informatív jellegű volt, minden kötelező erő nélkül. E vizsgáló-bizottság jelentése szerint földrajzi szempontból az Alandszigetcsoport, amely Svédországtól 40 km. széles tengerrel van elválasztva, Finnországhoz tartozik, amelyhez egy csomó kis szigettel és télen száníorgalomra alkalmas jégkéreggel van összekötve. A szigetek között felállítandó vámhatár ilyen körülmények fennforgása mellett nagy nehézségekbe ütköznék. A szigetcsoport lakosainak száma körülbelül 22 ezer lélek, melyből 95%-ának anyanyelve a svéd. Történelmi szempontból Finnország több mint 100 év óta, azaz 1808 óta autonóm állam volt, amelynek örökös nagyhercege a cár és amelyhez az Alandszigetek különálló részként tartoznak. 1917 decemberében Finnország teljes önállóságát proklamálta, melyet a többi állam, köztük Svédország is, elismert. Ennek következtében úgy földrajzi, mint a történelmi okok indokolttá teszik, hogy a jelenlegi helyzet megmaradjon. Az Alandszigetek lakói ezzel szemben az orosz forradalom utáni nyugtalan időkben többször fejezték ki azt az óhajukat, hogy Finnországtól elszakadhassanak és Svédországhoz csatlakozhassanak. Röviddel a fegyverszünet megkötése előtt az amerikai Egyesült Államok elnökéhez, a francia köztársasághoz és a brit kormányhoz intéztek felszólítást, amelyben követelték önmagukra nézve a népek önrendelkezési jogát és 1919 júniusában népszavazást is tartottak. Svédországnak nem volt olyan jogigénye, amelyet a szigeteken érvényesíthetett volna, de a bizottság az alandiak kívánságait jogosaknak tartotta és részükre a népszavazás jogát elismerte. Finnország ellenben elutasította a népszavazást és hivatkozott az ő szuverén jogaira saját területén. A bizottság azon nézeten volt, hogy a szuverénitás szempontjából Finnországnak a joga az Alandszigetek felett nem kétséges. Hogyha Finnországtól egy részt elszakítanának, ez egyet jelentene, mástól valamit elvenni, ami az övé. Másrészt a bizottság azon az állásponton volt, hogy az önrendelkezési jog alapján az alandiak a finn népnek csupán egy kis része és így önálló népnek nem tekinthetők. Egy kisebbségnek az elszakítása attól az államtól, amelyhez tartozik,, egy másik államhoz csak a legszükségesebb esetben lehet megoldás és csak kivételes esetben lehet elrendelhető, ha pl. ez a kisebbség üldözésnek van kitéve, ami a jelen esetben nem áll helyt. Mindazonáltal az Alandszigetek inzuláris jellegüknél és lakosságuk tradíciójánál fogva késégtelenül külön csoport a finn államban. Amennyiben Svédországhoz való csatolás az alandok jogainak megvédésére és nyelvüknek fenntartására az egyetlen mód volna, abban az esetben a bizottság ezt a megoldást ajánlaná. Ezzel szemben Finnország messzemenő garanciák nyújtására mutatkozott hajlandónak és az összes kötelezettségeket loyálisan vállalta amelyek őt a lakossággal szemben kötelezik. Ezért a kérdés megoldása csakis Finnország szuverénitásának épségben tartásával valósítható meg. Ily értelemben a finn parlament által 1920 május 7.-én elfogadott, az Alandszigetekre vonatkozó autonomtörvény a bizottság véleménye szerint a következő garanciákkal egészíttessék ki: az elemi iskolai oktatás kizárólag svéd nyelven, a törvény által garantáltan a finn nyelv teljes kizárásával történjék. Biztosíttassék az elővásárlási jog a községek és az őslakosság részére minden esetben ott, ahol akár az egyes idegen, akár idegen társulat ingatlant akar szerezni, hogy az idegenek betódulása megakadályoztassák, amitől az alandiak tartanak. Továbbá a választójog megszerzéséhez öt évi ott tartózkodás köttessék ki. A szigetek vezető tanácsának adassék meg a jog, hogy a finn kormánynak névjegyzéket nyújtson át, amelyből az a sziget kormányzóját kinevezi, valamint biztosíttassék a felebbezési jog a Nemzetek Szövetségéhez és az Állandó Nemzetközi Bírósághoz jövendőbeli viták alkalmával. Abban az esetben, ha Finnország a bizottság ezen óhajait nem fogadná el s a garanciákat nem adná meg, nem maradna más megoldás hátra, mint a népszavazás és ennek következtében a szigeteknek Finnországtól való elszakítása. A jelentésnek másik része a sziget lefegyverzésével és semlegesítésével foglalkozik. "Ügy a svéd, mint a finn kormány semlegességi tervezeteket nyújtott be a Nemzetek Szövetségéhez és mind a két fél megegyezett abban, hogy egy konvenció dolgoztassák ki, amely egyúttal a Keleti tenger parti államaitól és a Népszövetség garanciáival legyen alátámasztva. A katonai részletkérdéseket pedig egy szakbizottság dolgozza ki. Ehez a vizsgáló-bizottság jelentéséhez Svédország hozzáfűzte azt az óhaját, hogy a semlegesítési egyezmény mennél előbb létrejöjjön, mert a semlegesítési kérdés az Alandszigetek szuverénitásával szervileg összefüggésben van. Tudvalevő ugyanis, mint ahogy előbb megemlítettük, hogy a Népszövetség Tanácsa elfogadta azt a határozatot, hogy oly semlegességi szerződést kössenek, amely tulajdonképpen nem foglalna mást magában, mint az 1856.-i párisi konvenció kiterjesztését és nagyjából a svéd tervezetet tartalmazná. A bizottság Svédország, Finnország, valamint az Alandszigetek meglátogatása után tette meg már fentemlített jelentését a Tanácsnak 1921 júniusában. A Tanács ekkor a következő tagokból állott: Japán, Belgium, Brazília, Kína, Spanyolország, Franciaország, Anglia és Olaszország; s végérvényesen döntött az Alandszigeteket illető vitás kérdésben. A határozatot megelőző vita folyamán Branting Svédország és Énekel Finnország képviselői kifejtették a Tanács előtt kormányaik álláspontját. Branting kijelentette, hogy véleménye szerint a kérdés még, nem érett meg a végleges eldöntésre, miután a bizottság kiküldött tagjai, amint arra a svéd kormány már egy memorandumában felhívta a Ta-