Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához

(43) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 27 a nemzeté, a szt. koronáé, —aki királyi államszerv nélkül és ma is van. II. A jogfolytonosság. 1. Ami a jogfolytonosság kérdését illeti, ebben Zsedényi csupán fenntartja a maga Molnárra! egyező — alaki értelmű — teóriáját, az anyagi jogfolytonosság melletti fejtegetéseimhez azonban érdemileg nem szól hozzá. A kérdéssel kapcsolatosan azonban két vonatkozásban lát részemről tévedést. Egyrészt abban, hogy vitatom a felvetett aktuális közjogi problémák terén a pártatlan jogmagyarázás s problematikusnak tartom a jogászi meggyőződés (?) lehetőségeit s hogy nem látok, vagy nem akarok látni különbséget a jog és a hatalom között. Zsedényinek ezen megállapításait helyesbbítenem kell, mert ez a megállapítás részint nem adja vissza Iwen az én nézeteimet, részint pedig olyat imputúl nekem, amit nem vállalok. Ami ugyanis a megállapítás első részét illeti, úgy mondhatnám, hogy nem is csak vitatom, de egyenesen tagadom ezekben a magas régiójú közjogi kérdésekben az intézményes pártatlan jogmagyarázás, a jogszerű döntés lehetőségét, mert a dolog természete szerint nem szervezhető pártatlan fórum — bíróság — az ezen közjogi régiókban felmerülő jogviták eldöntésére s de lege ferenda kérdéssé válik a de lege lata kérdés. Tanulmányom ide vonatkozó II. jelzésű részében nem azt mondottam, hogy nem képzelek ezekben a kérdésekben objektíve is pártatlan és jogszerű álláspontot, mert hiszen az ezen vitális kérdésekben való szinte kikerülhetetlen érdekeltsé'.» szerinti álláspont lehet a jogszerű állásponttal kongruens, de nem látom ennek az egyben ugyan érdekeltség szerinti, de amellett jogszerű álláspontnak érvényesülhetését intézményesen biztosítottnak. A jogvitának lege ferendaszerű megoldása ugyanis nem biztosítja a jogszerű döntést, legfeljebb az érdekek valamelyes kiegyensúlyozását. Viszont ezekben a kérdésekben problematikusnak minősítettem a jogászi meggyőzés (nem meggyőződés — mÍ7it Zsedényi fejezi ki magát) lehetőségét. Ezen a megállapításomon sincs okom változtatni. Az érdekeltség természetszerű akadálya az objektív érvekkel való meggyőzésnek. Ezért tartom a meggyőzés lehetőségét problematikusnak, de nem tartom kizártnak, mert koncedálnom kell, hogy valakiben mégis erősebb lehet a jogtisztelő érzék, mint politikai célszerűségi érzéke. Ennek az elgondolásomnak különben kétségtelen jelét is adtam akkor, amidőn tanulmányomat azoknak ajánlottam, akik nem rabjai és fanatikusai politikai meggyőződésüknek, hanem fogékonyak az elmélet igazságaival szemben s a felismert jogi igazságok hatása alatt álláspontjukat revideálni is hajlandók. Nem látom ezért semmi indokoltságát annak, hogy rebus sic stantibus „tegyük le a tollat s ne mívéljük többé a magyar közjogot, mert pártos jogmagyarázattal s jogi meggyőződés ( ?) nélkül a tudomány nagy céljának szolgái semmiképen sem lehetünk s munkánk nem magvetés, csak konkolyhintés lehet" — amint Zsedényi, az én elgondolásomnak teljes félreértésével és részben félremagyarázásával, resignáltan megállapítja. A „pártos", az érdekeknek megfelelő jogmagyarázatokkal azonban mindenesetre számolnunk kell. öntetszelgő önámítás az, amikor ezeket perhorreskáljuk s úgy beszélünk róluk, mint de strigis, quae non sunt. Igenis vannak pártos jogmagyarázatok, vannak ilyenek a bíró előtt és vannak a tudományos vitákban is, s így vannak a vitális közjogi kérdésekben is, de ezekben a közjogi régiókban nincs intézményes módunk megállapítanunk a jog-magyarázat pártos voltát, — annak elfogultságát, Ez a megállapítás azonban csupán a bölcselkedő abstrakt megállapítása kíván lenni s midőn a koni krét jogkérdésekhez hozzászólok, egyrészt nem vonom kétségbe a velem szemben állók jóhiszeműségét, tehát jogi meggyőződésüket álláspontjuk mellett, , másrészt úgy képzelem el, hogy az igazságos bíró ítélőszéke előtt védem a magyar Corpus Jurist, s bölcselkedő énem pessimizmusa dacára hiszek jogászi érveim meggyőző erejében, az álláspontommal kongruens jogi igazság diadalában. 2. Zsedényinek azon megállapítását azonban, hogy nem látok, vagy nem akarok különbséget látni jog és hatalom között, — a magam álláspontjaként el nem ösmerem. Abból a kijelentésemből ugyanis, hogy „A jog... minden erkölcsi kritika nélkül szegődik a mindenkori hatalomhoz", még nem következik, hogy a jog egyenlő a hatalommal. Ebből csak annyi következik, hogy a jog és a hatalom egymástól el nem választhatók és nincsen, nem képzelhető objektív jog mögötte álló vagy rejlő hatalom nélkül. A jognak, mint társadalomrendező normának más társadalomrendező normáktól való megkülönböztető jellege a kényszer, — a kényszerítés lehetősége, mely pedig csak a hatalom, az állam által fejthető ki a szükséges elementáris erővel. Az állam és a jog korrelát fogalmából is folyik a jog elválaszthatatlansága a hatalomtól. Az a szabály, amelyet egy állami hatalmi közösség a maga életének rendezésére elfogad és mint ilyent kijelent, — az jog és amit el nem fogad, amit ezt dokumentáló konkludens tényeivel is kifejezhet, — az nem jog. » A jog és hatalomnak ezen kapcsolatát nem kifogásolhatja különben sem az, aki Moór Gyulának a jogról adott azt a — szerintem is helyes — definitióját, mely a jogszabály mögött álló legerősebb fizikai indulómmal operál, a „legkielégítöbb meghatározós"-nak tartja, mint nyilatkozik erről Zsedényi. (A vacuum iuris. Miskolci Jogászélet Könyvtára. 30. sz. 32. 1.) Zsedényi különben ugyanott teljesen az én álláspontomon áll, midőn azt mondja, hogy „A vacuum iuris állapotából. . . az a jogi norma fogja megteremteni újra az új jogi rendet, amely először tudja maga mögé állítani a társadalom legerősebb fizikai hatalmúi és az emberi cselekményekkel szemben való követelményeihez kény szeralkalmazással való fenyegetést is füz." A jogot részünkről következetesen ilyen természetű társadalmi normának tekintjük s ebben a megítélésünkben nem engedjük magunkat subjektív vágyaink és törekvéseink által befolyásoltatni s nem tudjuk jognak ítélni azt a normát, mely mögött nem áll — akár azért, mert nem akar, akár azért, mert nem tud állani a társadalom legerősebb fizikai hatalma, — az államhatalom. A jogot alkotó államközösséget érő erőhatalmi befolyások (erőszak) kétségtelenül eredményezhetik, hogy jogként állítson be vagy mellőzzön olyan szabályt, melyet különben nem tenne. Nagyon természetesen, hogy ezekben az esetekben a legelső kínálkozó lehetőségei meg fogja ragadni az illető ál-