Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához

23 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (44) lam, — ha érdekei változatlanul úgy hozzák maijukkal, — hogy a kényszerűségből mellőzött vagy elfogadott szabályt újból alkalmazásba vegye, illetve alkalmazását mellőzze, — hatálytalanítsa. Nem fogja azonban ezt tenni akkor, ha az eredetileg kényszerűségből jogként beállított, illetve mellőzött szabálynak további megtartását, illetve mellőzését érdekében állónak ítéli akkor is, amidőn a kényszer már megszűnt s azt mellőzhetné, illetve újból alkalmazásba vehetné. 1867 után pl. az absolut korszak sok jogszabályát vette át az alkotmányos törvényhozás. Azt is megengedem, hogy a kényszerrel szemben kisebb-nagyobb erőfeszítéseket is fog kifejteni az illető állam és társadalma, de az a szabály, amely eredmény képen még sem jut társadalomrendező szerephez, mert az áílamközösségnek nincsen kellő hatalma azt, mint államszabályt, mint jogot érvényesíteni, az megszűnt objektív jog lenni s természetesen megszűntek az ebből eredő subjektív jogok is. Elméletileg, amint azt most érzelmi vonatkozásoktol mentesen tárgyaljuk, ez a helyzet, mi azonban — mint mondottuk — egyáltalán nem érinti azt, hogy az államban és társadalomban tovább éljen a törekvés, joggá tenni azt, ami megszűnt az lenni és megfosztani jogi jellegétől a reá kényszerített jogszabályt. Én ebben a kérdésben ott foglaltam Molnár Kálmánnal szemben állást, hogy az ilyen törekvés eredményeképen visszaállítani kívánt szabályokat nem fogom fel jogrendképen, mert a fogalmak anarchiájára vezet egy terminus technikust a fogalmi körén kívül álló jelenségre alkalmazni. Ez ugyanis kikerülhetetlenül ellentmondásokra vezet. Zsedényi a jog és hatalom nekem imputált azonosítását illetőleg, mint azzal szemben helyes felfogást idézi Molnár Kálmánt a következőkben: „... a joggal szemben jelentkezhetik az erőszak. Ez esetleg képes lehet a jog érvényesülését meggátolni, de sohasem lehet képes a jogot eltörölni, a jogot hatályon kívül helyezni. A jognak az erőtől független léte van. Ezt minden hatalmaskodó akarat kétségbe vonhatja, de magyar jogász soha el nem ismerheti." Ha ez a kijelentés a mi nemzeti öntudatunkat és minden külső erőhatással szembeni tiltakozásunkat akarja kifejezésre juttatni, én elsősorban osztom, azonban meg kell jegyeznem, hogy az a „jog", amelynek ilyformán az erőtől független léte van, nem jog a szó sajátos azon értelmében, hogy mint valóságos társadalomrendező norma fejt ki hatást, hanem ily irányú érvényesítésére való törekvést juttat csupán kifejezésre, melynek értékelése azonban kívül esik annak a körén, aki csupán az érvényben lévő jogszabályok alapján kívánja a tényleges jogi helyzetet ösmertetni. Ha azonban Zsedényi a Molnárnak eme kijelentésében használt ,,jog;' kifejezését a hatályos objektív jog értelmében veszi s úgy mondja, hogy ennek az erőtől, a hatalomtól független léte van, akkor szembekerült a jog mivoltát illetőleg előzőleg elfoglalt álláspontjával, ahol enélkül nem tudott jogot, jogi rendet elképzelni. A magyar tényleges államjogi helyzet ismertetése során ma a trianoni békeszerződést becikkelyezö 1921 :XXXIII. tc-et, amelynek minden rendelkezésével szemben lázad nemzeti öntudatos lényem, nem mellőzhetem és viszont Erdélyről, a horvát bánról s a delegátiókról sem emlékezhetem meg, mint jogi ténylegességekről. A nemzeti mult dicsőségének hirdetését és igazságosnak tartott törekvéseinknek és céljainknak a közjog keretében is való propagálását magam részéről is szükségesnek tartom, de nem tartom sem megengedhetőnek, sem szükségesnek, hogy evégből az állam- és jogtudomány kritikáját ki nem álló, konjunkturális színezetű konstrukciókkal operáljunk. Joghoz, intézményekhez lehet ragaszkodni, ha megszűnnek, lehet értük, visszaszerzésükért, visszaállításukért küzdeni, de ebben a politikai küzdelemben nem szabad erőszakolt elméleti teóriákkal operálni, mint pl. a kettős jogrenddel, mert ez csak konjunkturális terméke a tudománynak s mint ilyen nem alkalmas az adott helyzeteken mindig felülemelkedni hivatott objektív tudomány méltánylására. 3. Még csupán arra a megjegyzésére kívánok Zsedényinek válaszolni, hogy a jog és hatalom azonosságának téves kiindulópontjáról tisztán a kettős jogi rend kérdésének a megítélésénél indulok el, mert Molnár főkegyúri jogi elméletének kritikája során már distingválok „provizórikus jogi elrendezés" és „magyar alkotmány szempontjából tekintett államelméleti és joglogikai megengedhetőség, illetve lehetőség között." Én a magam részéről ugyan nem látok szerves összefüggést a dolgok között. Nem látom, hogy hol van a logikai kapcsolat a jog és hatalom közötti nekem imputált azonosság és azon különbségtételem között, melyet a positívjogi elrendezés és a magyar alkotmány szempontjából tekintett államelméleti és jogiokikai megengedhetőség között teszek. A positívjogi elrendezést ugyanis a legkülönfélébb szempontokból lehet kritika alá venni s ennek eredményeképen megállapíthatom a positívjogi elrendezésnek a bírálat szempontjából való hiányosságát vagy érdemét. Erre hivatott is a jogtudomány. Ezt tettem én is. Egyik alkotmányjogi pozitív szabályunkat az államelmélet és a joglogika szempontjából bíráltam s találtam azt ebből a szempontbö kifogásolhatónak. Ennél azonban egyáltalán nem játszott közre az, hogy én a jogot a hatalommal azonosítom-e vagy sem. De és erre nyomatékkal kívánok reámutatni — azt a jogi elrendezést, melyei államelméletileg és joglogikailag helyesnek ítéltem, nem állítottam oda, mint második jogrendet, mert jogrendet a szó sajátos értelmében — jót vagy roszszat — csak hatalom statuálhat, de mindenkor csak egyet, — egyfélét. Jog, jogrend hatalom nélkül nincs s ha konstruálok, ha elképzelek egy a valóságossal nem egyező jogi elrendezést, ez csak jogi eszmény, jogrendi ideál, talán csak ábránd lehet, de a tudomány zöld asztalán nem keresztelhetem el jogrendnek még virtuálisan sem. Hogy a mai positívjogi elrendezést sok vonatkozásban én is provizórikusnak tekintem, ez, az elvitázhatatlan tételes jogi alap mellett, subjektív dolog is. S amint nálam az, — másnál is csak az lehet. Nem jogosít azonban arra, hogy ebből jogi korlátot vonjak a szuverén törvényhozó működése elé s nem segít ahhoz, hogy tételesjogi alapon megkonstruálhassam az állampolgárok engedelmességi kötelességének feltételességét s ettől függőleg a lejártát is az államhatalommal szemben. Ez az álláspont, el-