Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 1-2. szám - Molnár Kálmán Magyar Közjoga [Könyvismertetés]

(5) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 5 A közjogi intézmények és kérdések tételesjogi szabályozásáruik a kritikájába Molnár, — mivel ez már az alkotmánypolifika feladatkörébe vág, — általában nem bocsátkozik be, de itt-ott, ahol a reformok sürgős szüksége jelentkezik, mégis felemeli a kritika szavát. Csak helyeselhető tehát, ha pld. az arányossági képviseleti rendszerrel kapcsolatban rámutat arra is, „hogy az egyes pártok választóinak és képviselőinek matematikai arányossága nem nélkülözhetetlen feltétele a népképviselet helyes megszervezésének, mert az államélet vezetése nem számtani feladat"1") s ha a képviselő jelölés tárgyalásával kapcsolatban nem zárkózik el a következő megállapítások elől: „A képviselőjelölt ajánlására vonatkozó szabályok az új választójogi törvény leginkább kifogásolható rendelkezései. Bonyolulttá és költségessé (aláírások gyűjtése) teszik a választást és tág teret nyitnak a választási visszaéléseknek (aláírások hamisítása, választók befolyásolása, vesztegetés), ami egyrészt az állampolgári erkölcsök lazítására vezet, másrészt a kifogásolható módon megszületett képviselőház tekintélyének csorbulását idézi elő."10) Helytálló lett volna aoznban egyben a legújabbkori közjogi törvény szerkesztés pongyolaságára is rámutatni, mert ebben a vonatkozásban — nem érdemi, hanem alaki és jogdogmatikai kérdésekről lévén szó — az anyag elméleti rendszerzőjét megilleti, még annak a vádnak az ódiuma nélkül is, hogy alkotmánypolitikai kérdések terére lépett volna át, a kritika teljes szabadságának a joga. E megjegyzésemmel legelső sorban azokra a pongyolaságokra gondolok, amelyeknek tipikus esetei állanak előttünk pld. a felsőházról alkotott törvény szerkezetébe* /&>"E törvénynek a felsőházi tagság jogcímeit megállapító szakasza ugyanis csak három jogcímről emlékezik meg: 1. a hivatal vagy méltóságról, 2. a választásról és 3. a kinevezésről, holott e jogcímek közzé a születés is beletartozik, mert hiszen a Habsburg-Lotharingiai család felsőházi tagságra jogosult tagjai, amint e felől a törvény 12. §-a is rendelkezik, a felsőházban nyilvánvalóan nem hivatal vagy méltóság, nem választás, nem is kinevezés, hanem a születés jogcímén foglalnak helyet.20) De hasonlóan téves a felsőházról alkotott törvény azon rendelkezése is, amely az izraelita vallásfelekezetek képviseletére az izraelita hitközségek által életfogytiglan választott két lelkészt (rabbit) a méltóság vagy hivatal jogcímén alapuló felsőházi tagság kategóriájában sorolja fel. Az izraelita vallásfelekezeteket a felsőházban képviselő lelkészek (rabbik) nyilvánvalóan csak vallásfelekezeteik képviseletében s ekként érdekképviseleti alapon felsőházi tagok és mivel külön e feladatra választatnak, semmiesetre sem méltóságuk vagy hivataluk jogcímén, hanem a választás jogcímén azok.21) Kár, hogy Molnár e törvényszerkesztési hibákat a felsőház összealkotásának elméleti bemutatásánál is átveszi. A főhatalom tárgyalását Szerző müvében „A végrehajtás központi szervei"-rő\ szóló rész fejezi be. E részben elsősorban a kormányzás, közigazga") 475. 1. *) 46(2. 1. 20) L. Zsedényi Béla dk: A felsőházi javaslat. Miskolci Jogaszéfet Könyvtára. 3. sz. Miiskolte, 1925. 5. Jt sl) L. Zsedényi Béüa dr.: A maigyarhjoinii ág. 'hitv. ev. egyház. fötisetviseWi-neik részvételié az orezáigsyüJlés felsőházában. Miskolci Ev. Jogakadémia Tirfoimiányos: Értekezéseinek Tára. 29. M. Miskoile, 1926. 31. 1. tás és bíráskodás fogalmi kérdéseit boncolja, ezután pedig a királynak, mint a végrehajtó hatalom fejének, jogkörét veszi részletes tárgyalás alá. Teljesen külön cím alatt szól a főkegyúri jogról, amelyet nem sorol be a király felségjogai közzé. Áttérve a kormány szervezetének az ismertetésére, e helyen mutatja be röviden a hajdani osztrák-magyar államkapcsolatból folyó közös és közös egyetértéssel intézendő ügyeket s ezek után egy ismét szinte monografikus alapossággal kidolgozott rész következik, ,,A kormány rendeleti jogköréről". Ennek a keretében Szerző először a szolgálati és jogalkotó rendeletek közt disztingvál, majd a jogalkotó kormányrendeletek osztályozására térve át, a kormány önjogán, a törvényi felhatalmazás alapján kibocsátott és a szükségrendeleteket ismerteti, végül pedig a kormányrendeletek jogszerűségének és célszerűségének biztosítékait veszi tárgyalás elá. A kormány rendeleti jogköréről szóló rész s e részben is legkiváltképpen a szükségrendeletröl szóló fejezet, Molnár közjogának egyik legsikerültebb részlete, melyben már elismeréssel vázolt előadási módszerének csaknem valamennyi csillogó qualitása felvonul. A kormány rendeleti jogkörét a felsorakozó anyagban a miniszteri felelősség s a magyar kir. legfőbb állami számvevőszék ismertetése követi s a végrehajtóhatalom tárgyalási anyagát a kormány háború esetére szóló kivételes hatalmának leírása fejezi be. Kiemelhető, hogy e részben a rokontárgyköri háttér különösen o politika tudományával való kapcsolatok irányában nyert helyes és szükségszerű kiegészítést s hogy a fennálló közjogi intézményekkel s jogszabályokkal szemben Molnár e helyen él a legélesebben, — talán.egy kissé túl élesen is, — a kritika jogával, amidőn a ius placeti-nék lex imperfecta jogi természetét kimutatva, megállapítja, hogy ,,« királyi tetszvényjog lényegében és tartalmában ikertestvére a sajtócenzurának. Éltető levegője a rendőrállam (II. József) eszmeköre. Az alkotmányos szabadság rendszerébe nem illik bele, s mint a múltból visszamaradt halódó jogintézmény szerepel közjogunkban."22) Részletes megvilágítást igényel végül, kritikai szempontból is. Molnárnak a főkegyúri jog kérdésében elfoglalt álláspontja. Már említettem, hogy Molnár a főkegyúri jogKai nem a felségjogok sorában, hanem teljesen külön cím alatt foglalkozik. E kihasítást a főkegyúri jog egyházi eredetére való hivatkozással s azzal a megállapítással támasztja alá, hogy a főkegyúri jog „egyházhatalmi jogosítvány". Nézete szerint „a királyt megillető egyházhatalmi belső jogkört a magyar jog csak kívülről, a magyar államérdekkel való kapcsolat révén teheti szabályozása és intézkedése tárgyává",'-') s „a szuverén katholikus egyház privilégiuma és a szuverén magyar állam elfogadása együtt képezhették csak azt az alapot, amelyen a magyar király főkegyúri joga fennállhat, s amely alapból gyökereit egyrészt az egyházjog, másrészt a magvar alkotmány talajába bocsátja."24) E két szuverén jogrend talajából fakadva a főkegyúri jog ilykép kétségtelenül rejt magában — Molnár szerint — az elméleti kategorizálás szempontjából bizonyos nehézségeket, s e nehézségek magyarázhatják meg a ') 62ü. 1. ') 63«. 1. ') 63fl. I.