Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 1-2. szám - Molnár Kálmán Magyar Közjoga [Könyvismertetés]

4 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (4) vei, a jóvátétellel, a pénzügyi ellenőrzéssel s Magyarországnak a Nemzetek Szövetségében való elhelyezkedésével is. E bevezető fejezetek után az államfőre tér át s itt a felmerülő kérdések hosszú során keresztül teljes bőséggel tárja fel a közjogi irodalomban felmerült ismeretes vitaanyagot és álláspontját, amely minden kérdésben a magyar alkotmány ősi szellemének teljes ismeretében és mély tiszteletében, a jogszabályok világos és logikus okfejtésében fogant, minden vonatkozásban teljes határozottsággal állapítja meg. Kölönösen kiemelkedő részei e tárgykörnek azok a részletes és szinte monografikus alapossággal kidolgozott fejezetek, amelyek a hitlevélről, a királyi trón betöltési módjáról, a pragmatica sanctioról s a kormányzó kitüntetési jogkörével kapcsolatban a vitézi rendről szólnak. Molnár e helyen éles és világos dialektikával mutatja ki, hogy a magyar király személyének szentsége és sérthetetlensége a trónfosztás elméletével össze nem egyeztethető s hogy a magyar közjogban az a communis opinio, ,,hogy a koronás király méltósága sem detronizálás, sem ipso facto beálló trónvesztés, sem konstitutív, sem declarativ ítélet következtében meg nem szünhetik."10) A trónöröklési képesség tárgyalásánál is igen helyesen helyezkedik szembe a „legitimos successores" Jásziféle grammatikai magyarázatával,11) a pragmatica sanctio jogi természetét vizsgálva pedig megállapítja, hogy míg a törvénynek az együttbirtoklásra vonatkozó része csak az együttbirtoklandó államok egybehangzó akaratán alapulhat s ekként nemzetközi jogi szerződés jellegével bír, a bekövetkezett események folytán tehát tárgytalannak tekinthető, teljesen más elbírálás alá esnek e törvényben foglalt trónöröklési szabályok, mert „az állami szervezet kiépítése a személyi létre emelkedett nép, azaz nemzet önirányzó tevékenységének eredménye"12) s így. e trónöröklési szabályok esetleges módosítása csakis a koronás király szentesítése által törvénnyé vált országos határozatttal történhetik. Molnár azonban e kérdések tárgyalása közben nemcsak a közjog közismert vitaanyagában szögezi le határozott állásfoglalásait, de állástfoglal már eleve azokban a kérdésekben is, ahol a vita felmerülése az esetleges aktuálitás révén előrelátható. Felveti például a kérdést, ,,vájjon milyen jogi megítélés alá esnék az, ha a törvényes országgyűlés a trónöröklési törvények figyelmen kívül hagyásával mást választana királlyá, mint akit a trón a törvények értelmében megillet, s az ilyképen megválasztottat meg is koronázná? Az ilyen törvénysértéssel megválasztott és megkoronázott királyt megilletné-e a koronás király törvényben biztosított jogállása?" És megadja reá a feleletet is: ,,Csak azt felelhetjük, hogy nem. Mert nem áll az, hogy az országgyűlés trónváltozás idején s a trónváltozás kérdésében szuverén. Az országgyűlés nem változtathatja meg a törvényhozás másik tényezőjével együtt alkotott törvényt, azt el nem törölheti, az alul nem dispensálhat, attól el nem térhet. Az ilyen választás és koronázás tehát államcsíny jellegével bírna, már pedig az államcsíny — csakúgy, mint ikertestvére: a forradalom — a jognak megdöntésére irányuló támadás, ,0) 363. >). ") 289. 1. ") 384. L amelyből jog nem keletkezhetik. Legfeljebb a szokásjog szentesítheti hosszú idő multán az így létrejött uralmat."13) Kimutatja továbbá a hitlevél tárgyalásával kapcsolatban, hogy „ha a király nem járul hozzá ahhoz, hogy a hitlevél révi alkotmánytételek kiemelésével kibővítessék, akkor a hitlevél régebbi szövegénél kell megmaradni",14) az 1790. évi országgyűlés feliratára való hivatkozással pedig megállapítja, hogy „ha az alkotmány reformjának szükségessége mutatkozik, úgy ez a koronázás után, a törvényhozás rendes útján, országgyűlés és király közös megegyezésével valósítandó meg. Nem lehet tehát a hitlevél kibővítése révén a királytól alkotmányjogi engedményeket kicsikarni, vagy éppen azok megtagadása esetén a királyt törvényileg biztosított trónöröklési jogától elütni. Az örökös király alkotmányunk szelleme s a hitlevél utolsó pontjának kifejezett rendelkezése értelmében is csak az érvényben lévő alkotmány biztosítására, a régebbi hitlevél újbóli kiadására köteles s ha ezt megtenni hajlandó, jogigénye van arra, hogy őt megkoronázzák."1'') Állást foglal egyben a nádorválasztás lehetőségének kérdésében is, megállapítván, „hogy a nádorválasztás megejtésének nem képezi elháríthatatlan akadályát az, ha a királyt kijelölési jogának gyakorlásában vis major gátolja ... Megtörténhetnék tehát a nádorválasztás a vis major által akadályozott király jelölése nélkül is, de a becikkelyezö törvényben hivatkozni kellene a vis majorra, s a király kijelölési jogát a jövőre kifejezetten fenn kellene tartani." u>) Nagy gonddal és alapossággal dolgozta ki Molnár könyvének, a főhatalom keretében, az tn..z..jgyülés összealkotásával, szervezetével, munkakörével és szabadságának védelmével foglalkozó részleteit is. Különösen bő anyagot nyújt a választói jog tárgyalásánál, ahol az idevágó statisztikai adatok megvilágító feltárása mellett, a választói jog szabályozásának és kiterjesztésének történeti vázlatát is bemutatja, s hasonlóképpen a képviselőház szervezetének és működésének a tárgyalásánál is. Ezzel az utóbbi kérdéssel régebbi közjogi tankönyveink, — noha e kérdések ismerete nélkül a magyar parlamentárizmus lényege s működése meg sem érthető, - kimerítőbben nem igen foglalkoztak. Molnáré az érdem tehát, ha ezt a hézagot teljes mértékben kitölteni igyekeszik. Ezt teszi különben a mentelmi jog részletesebb tárgyalása által is, bőségesen használva tel e kérdések terén mindenütt a parlamenti anyagot és a precedenseket. Molnár azonban közjogának ebben a részében sem szorítkozik sokszor a közjogi ismeretek egyszerű közvetítésére. Felveti, megvitatja a vitára alkalmas kérdéseket, véleményeket sorakoztat fel s precedenseket idéz. E felvetett kérdések megvitatása alkalmával (pld. a törvény ellenére — a költségvetési év két utolsó hónapjában — feloszlatott országgyűlés együtt maradhat-e és folytathatja-e mint országgyűlés működését?17) csillannak fel néha a mű legnagyobb értékei. ") 287.-88. 11. ") 324. 1. u) 325. 1. ") 344. k ") 412.—17. 11.