Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 1-2. szám - Molnár Kálmán Magyar Közjoga [Könyvismertetés]

(3) MISKOLCI JOGASZÉLET 3 káknak a felsorolására szorítkozik, „amelyek érvényben levő közjogi intézményeinknek, vagy általában az összes állami intézményeink alapját képező magyar államfelfogásnak átértéséhez, megismeréséhez és helyes értékeléséhez hozzávezetnek.'"*) E felsorolás azonban még ilyen szempontok mellett is bő és részletes és nagy kár, éppen emiatt, hogy Szerző a régebbi közjogi irodalom kimerítő felsorolását elejtve, e tekintetben egyszerűen Korboly Emil közjoga IV. kiadásának lelkiismeretes felsorolására utal, holott ily nagyobbméretü közjogban a teljes irodalmi anyag felsorolása is helyénvaló lett volna. Ami a mű egyes részeinek és az egyes közjogi kérdések tárgyalásának arányosságát illeti, kiemeltem már, hogy Molnár a közjog aktuális kérdéseit mélyítette ki. „Főkép a közelebbi mult fejlődésére igyekeztem súlyt helyezni — írja előszavában — hogy így kitöltsem azt a sajnálatos hézagot, ami egyrészt alkotmánytörténeti, másrészt közjogi tankönyveink s egyetemi előadásaink között jelentkezik."") Ezt az intenciót csak helyeselni lehet. Hasonló, ugyancsak az egyetemi előadások rendjében gyökerező argumentumok szólnak azonban azon régi szokás mellett is, amely szerint közjogi tankönyveink, befejezés, illetve függelékként rendszerint rövid s összefoglaló ismertetését adták a közigazgatási jog közjogi szempontból is fontos kérdéseinek. Molnár azonban a közigazgatási jog speciálizálódására való hivatkozással, — bárha az, egészen rövidre fogva, az egyetemi tan- és vizsgarendre való tekintettel, még ma is szükségesnek mondható, — elejtette e szokásos függeléket. Maga a jogszabálytan Molnár könyvében aránylag: elé? rövidre van fogra s Szerző e keretben a jogíoVtatokon kívül, amelyek közé igen helyesen a törvényt, a kormányrendeletet, a helyhatósági szabályrendeletet és a szokásjogot sorolja, az államszerződések és a királyi privilégiumok jogi természetével foglalkozik, végül pedig a jogmagyarázás és jogalkalmazás eszközeinek teljes és szabatos felsorolását tárja fel. A fejezeteket úgy itt, mint a munka többi részében is értékes irodalmi tájékoztató vezeti be, a felvetett kérdés körébe vágó csaknem teljes magyar irodalom s itt-ott néhány nevesebb külföldi irodalmi mű megnevezése mellett. Szerző fáradozása e tájékoztatók összeállításában méltán számíthat elismerésre. A területi rész kidolgozása Molnár könyvében pontos és részletes. Felöleli az anyország és az időlegesen önállósult részek vázlatos történetének feltárása mellett a magyar-horvát viszonyt, Fiume különleges jogállását s az egykori hűbéres mellékországok, Bosznia és Hercegovina közjogi helyzetét. Ezeknek a problémáknak a bekapcsolása ellen ugyan máinem egyszer adott hangot a felületes kritika, kétségtelen azonban, hogy a helyes magyar közjogi felfogás kialakításához, úgy a mai aktuális, mint a jövőben aktuálissá válható kérdések szempontjából is, a magyar mult e problémáinak az ismerete mellőzhetetlen. Épp így természetesen az osztrák-magyar államkapcsolat ismerete s jogi természetének helyes megvilágítása is. Mégis helyesen járt el azonban Molnár, nézetem szerint, amidőn ezt a problémát, amely rövidre összefogva, helyesen és a megismerésre alkalmasan alig tárgyalható, bizonyára azért, 9) 11. fl. •) 4. 1. hogy könyvét a közelmúlt történeti eseményeivel és jogi problémáival a mai problémák hátrányára túl ne terhelje, de talán ma már mindinkább halványuló történeti jelentőségénél fogva is, tárgyalási anyagából kikapcsolta. Űj, jelentős, szükséges és kimerítő ezzel szemben a Duna és a Duna-medence vízügyi rendjének előadása s harmonikusan fejezi be a területi részt a „Csonkamagyarország a múltban és a jelenben" című fejezet, amely a trianoni béke alapján bekövetkezett területcsonkítás megdöbbentő méreteit és jelentőségét tárva fel, reámutat a jobb jövőben eljövendő revízió útjára s annak immár bekövetkezett legelső állomására, a soproni népszavazásra is. A közjogi anyag második, „A nép"-vő\ szóló részének tárgyalási anyagába Molnár lelkiismeretes gondossággal illeszti be az utolsó évtized jogalkotásának minden idevágó, érdemes rendelkezését. Az állampolgárság változásai a trianoni békeparancs következtében, a kisebbségek és a trianoni béke, teljes és részletes tárgyalásban maga a kisebbségi jog, a társadalmi béke, a trianoni békeparancs katonai korlátozásai, a jelenlegi véderő helyzete és az iskoláztatási és óvodai kötelesség kiegészítéseként tárgyalt testnevelési kötelesség azok az új kérdések, amelyekkel a közjognak e keretek közzé foglalható régi anyagát kiegészíti. Megemlítésre érdemesek azonban ezenkívül azok a fejezetek is, amelyek egyrészt a magyar állam területén tartózkodó külföldiek, másrészt pedig a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok jogait és kötelességeit tárgyalják s állítják elénk helyes csoportosításban. Kiemelésre érdemes továbbá az anyagnak az a része is, amely bő ismeretforrásokkal gazdagon mutatja be a népesség osztályok, vallásfelekezet és anyanyelv szerinti tagozódását s ilyképp, mint az állampolgári jogok és köteleségek legmegfelelőbb bevezetése, az utóbbiak körébe eső jogszabályok megértését és megrögzítését nagymértékben elősegíti. Nem nyert viszont kellő kidomborítást az anyagnak ebben a részében a legtöbb államban ma már alaptörvényekben deciaráit s nálunk is minden vonatkozásban törvényi rendezést igénylő állampolgári- vagy szabadságjogok (alapjogok) itt-ott e követelménytől eltérő s joggal kifogásolható garanciája. Az egyes szabadságjogok korlátozásai között pedig a numerus clausuról szóló törvény aránylag igen rövidrefogva került tárgyalás alá, Szerző annak módosítását meg sem említi s nem emlékezik meg a sajtószabadság keretében sem arról, hogy a kivételes hatalom alapján kibocsátott rendeletek anyagából a felemlített korlátozó rendelkezéseken kívül, az a rendelkezés is hatályban van még, amely az időszaki lapok alapítását, a sajtótörvényben előírt bejelentési kötelesség feltétele helyett, a miniszterelnök engedélyéhez köti s amelynek következtében a sajtószabadság csak igen lényeges korlátozások között érvényesülhet még ma is. A mű harmadik főrészét, amely a főhatalmat tárgyalja, a szuverénitásról, a magyar alkotmány történeti jellegéről és a szent korona tanáról szóló fejezetek vezetik be. Szerző különösen a szuverénitás kérdését öleli fel e helyen részletesen s foglalkozván annak politikai és nemzetközi jogi fogalmával, a Nemzetek Szövetségének megalakulása előtt, és után, a közjogi szuverénítás kérdését és a magyar állam szuverénitását a trianoni békeparancs tükrében külön is vizsgálat alá veszi. E helyen foglalkozik továbbá a trianoni béke gazdasági rendelkezései-