Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 1-2. szám - Vitéz Nagy Iván: A nemzetiségi törvény a magyar parlament előtt 1861-1868 [Könyvismertetés]

MISKOLCI JOGÁSZÉLET í3 sát. És amikor már önálló magyar kultúrpolitikánk volt is, csak legfiatalabb hajtásaként üdvözölhettük közte a könyvtárügyet, mint a kultúra fegyverét. Hiába voltak régi könyvtáraink, ha arról -a köz nem is szerezhetett tudomást és főleg, ha hiányzottak a tudós kutatást szolgáló könyvtárak mellől az u. n. public library-k. Az első public library a Franklin által Filadelfiában 1732-ben alapított könyvtár volt. 1891-ben már nyolc olyan állama volt Amerikának, ahol a nyilvános könyvtárak kötetszáma meghaladta az egymilliót.**) Amerikának is egy Carnegie kellett, aki, hogy szállóigéjét megvalósítsa: „Mi a legjobb, legnagyobb ajándék, amit a köznek adunk? Legelsöbben is a könyvtárak", hatalmas vagyont áldozott a free public libraryk, a Carnegie-könyvtárak létesítésére, de egyúttal intézményesen gondoskodott a könyvtártan céljainak megvalósításáról is, amikor a legkülönbözőbb kötelező statisztika vezetését is létesítette. Az anyagi erők hiánya nálunk illuzóriussá teszi az olvasó nevelés fontos problémáját is. Angliában a könyvtárbizottságok maguk rendeznek felolvasásokat és megalakították a Stepney-i Olvasók Szövetségét, mely könyvtára számára maga neveli olvasóit.19) Hazai iskolai vándorkönyvtáraink is csak gyermekcipőben járnak a „public library", a „free public library", a „bibliothéque scolaires et populaires" és a bécsi „Volksheim" könyvintézményei és könyvkulturpolitikája mögött. Pedig a helyzet nem reménytelen. Könyvtártudósunk van bőven s csak a hivatalos kultúrpolitika hívó szavára várnak. Több propaganda, több pénz, több megértés, több tér — és a magyar könyvtárügy munkásai nem lesznek kénytelenek hiób munkát végezni. Ehez azonban szükséges volna, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegét világosítsuk fel: a könyvtár nem léleknélküli könyv- és porgyüjtemény, hanem kellő támogatással a magyar kultúra és művelődés leghatalmasabb fegyvere, amely az iskola mellett, de az iskolán kívül is leghatékonyabb eszköze a nemzetnevelésnek. A könyvtártan pedig fokmérője, ellenőrzője és irányítója a művelődésnek ; tudomány, tudományos módszerekkel és célokkal. Szívós Béla dr. KÖNYVSZEMLE Vitéz Nagy Iván: A nemzetiségi törvény a magyar parlament előtt 1861—1868. Pécs, L929. 4:!. I. A világháború győztesei a trianoni békediktátumot általában nemzetiségeinkkel elkövetett elnyomó politikánk természetes következményének tekintik. Az utódállamok gondoskodtak és gondoskodnak jelenleg is arról, hogy a leggroteszkebb megvilágításba helyezzék nemzetiségi törvényeinket. Felette jó szolgálatot tesznek tehát azok, akik a NagyMagyarország nemzetiségi kisebbségeire vonatkozó problémákat a legkülönfélébb szemszögből igyekeznek igazságosan és tárgyilagosan megvilágítani. Vitéz Nagy Iván szorgalmas és buzgó művelője az ilynemű problémáknak és folyóiratunk hasábjain **) Scihuktize Ern,st, Finefa aÉtenAll BitoliothekeiK 42. 1. " Wliaasica i. nu 125. 1, ismételten olvashattuk érdekes és tanulságos fejtegetéseit a nemzetiségi statisztika jelentőségéről és a kisebbségi panaszjog reformjáról. Vitéz Nagy Iván mostani kis tanulmányában az 1868 :LXIV. tc. keletkezésének előzményeit, vagyis nemzetiségi kisebbségi politikánk tulajdonképeni kiindulópontját vizsgálgatta. Behatóan ismertette az 1861-iki országgyűlés állásfoglalását a nemzetiségi kérdés tárgyában. Maga Deák Ferenc vetett fel híres első felirati javaslatában a nemzetiségi probléma megoldásának történelmi szükségszerűségét. A félreértések elhárításának szükséges voltát hangsúlyozta, de engedményeinek határt szab azon a ponton, hol az ország szétdarabolásának veszélye fenyegethetne. Tisza Kálmán is hirdette ezen az örökké nevezetes országgyűlésen a nemzetiségekkel való teljes jogegyenlőséget, „ami a közös haza integritásával nem ellenkezik". Szerző az 1861-iki országgyűlési napló alapján közli a szövegben a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó képviselők felszólalásait és nyomatékosan rámutat Eötvös József báró azon javaslatára, mellyel helyes irányba terelte e nehéz, bonyolult és kényes kérdés megoldását, mikor 27 tagból álló állandó bizottság kiküldését indítványozta, mely a nemzetiségi kérdés megoldása tárgyában törvényjavaslatot volt hivatva az országgyűlés elé terjeszteni. Az 1861-iki országgyűlés, túlkorai feloszlatása miatt, nem oldhatta meg a nemzetiségi kérdést, bár a közhangulat kedvező volt és a kölcsönös engedékenység békés megoldást ígérhetett volna. Szerző foglalkozik azután az 1865-re összehívott országgyűlésen felvetett nemzetiségi probléma részletes tárgyalásával. Bemutatja az albizottság lassan előrehaladó munkálatait, majd a központi bizottság javaslatát és az egyes nemzetiségek követeléseit és törekvéseit. Itt is hű marad azon módszeréhez, hogy az országgyűlési napló alapján szószerint közli a felszólalók egyes beszédeit. Az 1868 :XLIV. t. c. végre hosszas vajúdás után megoldotta a nemzetiségi kérdés problémáit szabadelvűén és igazságosan, jóllehet a nemzetiségek a teljes autonómiával bíró önálló és elkülönített nemzetiségi kerület álláspontjára helyezkedve, akkor már nem elégedtek meg e törvény rendelkezéseivel. Ez a szeparatisztikus felfogás már a magyar állam integritását, sőt szuverenitását is érintette. Szerző végül ügyesen szembeállítja az 1868: XLIV. t. c-ben biztosított jogokat azokkal a túlzott követelésekkel, amelyekkel a nemzetiségek országgyűlési képviselői a tárgyalások és felszólalások során felléptek és melyeknek teljesítése esetén a nemzet már akkor elérkezett volna Trianonhoz. Vitéz Nagy Iván jó szolgálatot tett, mikor az 1868:XLIV. t. c. keletkezésének előmunkálatait öszszefoglalóan bemutatta. Módszerét, mellyel azt tette, részünkről azonban nem helyeselhetjük egészen, mert jobban tette volna, ha az országgyűlési tárgyalásokat rendszerbe foglalta és összefüggően előadta volna és így azután az országgyűlésen elhangzott beszédeket jegyzetben közölte volna. Tanulmánya így tudományosabb formát is kapott volna. A nemzetiségi kérdésre vonatkozó egykori felfogásokat az országgyűlési naplóból híven kapjuk és e beszédek összeállítása folytán érdekes képet nyerünk az akkori nemzetiségi országgyűlési képviselők mentalitásáról is. Bruckner Gyözö dr.