Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 1-2. szám - Max Ronge: Kriegs- und Industriespionage [Könyvismertetés]

i4 :iSKOLCI JOOÁSZÉLEÍ Dr. Szöllösy Oszkár: Magyar börtönügy (A szabadságvesztésbüntetések végrehajtása), Budapest, 1930, VII. és 389 oldal. Szerző a magyar igazságügyminisztérium börtönügyi osztályának már hosszabb idő óta főnöke és hivatott és tevékeny munkása a magyar börtönügyi irodalomnak. Közismert, hogy a magyar börtönügynek szabályozása csak kis részben történt törvényhozási úton. A szabályoknak túlnyomó részét rendeleti úton alkották meg. Szöllösy munkájában összegyűjti az öszszes idetartozó anyagot: törvényeket, rendeleteket, elvi jelentőségű döntéseket stb., amelyek ma a magyar börtönügyi jogforrások foglalatát képezik. Ezeket a jogforrásokat rendszerbe foglalta és a rendszert azután még kiegészítette értékes elméleti, kriminalpolitikai és gyakorlati megjegyzéseivel; mint a börtönügynek tényleges munkása és irányítója az utóbbiakra is felette hivatott. Szerzőnk az anyagot három részben tárgyalja meg. A Bevezetésben (1—71. old.) a legalapvetőbb előzetes kérdésekkel foglalkozik, a büntető igazságszolgáltatás és a börtönügy fogalmával, a büntettessél, a büntetéssel, a börtönügy történetével, a börtönrendszerekkel, a börtönügy irodalmával, mindig természetesen a magyar szempontokat különösen kidomborítva. A legfontosabb, a munkának a gerincét képező Első részben (73—285. olcT.) a szabadságvesztésbüntetések végrehajtását tárgyazó jogszabályokat foglalja össze. Itt találjuk azoknak a szabályoknak öszszességét, amelyek hazánkban a szabadságvesztésbüntetési nemeket megkülönböztetik, amelyek a büntetésvégrehajtás feltételeit állapítják meg, a letartóztatottak kötelességeit és jogaikat szabályozzák, a börtönrendszert, elsősorban a fokozatos rendszert állapítják meg és amelyek az egyénesítés és osztályozás kérdéseit tárgyazzák. Itt találjuk a büntetés végrehajtása elhalasztásának és félbeszakításának okait, az elítéltek beutalására vonatkozó tételeket, a napirendet, a letartóztatottak ruházatára, élelmezésére, egészségére, erkölcsi támogatásukra, munkáltatásukra, szellemi gondozásukra, a nyújtható kedvezményekre és elbocsátásukra vonatkozó jogszabályokat. Külön foglalkozik szerző az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság, a közvetítőintézetek, az államfogház és a dologházak kérdéseivel, majd a letartóztatottak felügyeletével, a velük szemben alkalmazható kényszerintézkedésekkel, a fegyelmi joggal, a feltételes szabadságrabocsátással, a letartóztatottak nyilvántartásával, végezetül a rabtámogatással és rabbiztosítással. A Második részben (287—367. old.) a börtönügyi igazgatás szabályait találjuk, a letartóztatási intézetek és egyéb börtönügyi intézmények szervezetére vonatkozó, valamint a tisztviselők és őrszemélyzet ügyeire és az intézeti gazdasági ügyekre vonatkozó jogszabályok rendszeres gyűjteményét. A Harmadik részben (369—389. old.) a magyar börtönügyi jogszabályok jegyzékét adja a szerző. Végezetül kiemelni akarnók azt, hogy a rendkívül értékes munka nem szorítkozik a jogszabályok bemutatására, hanem a hazai börtönügynek mai tényleges állapotát adja és tükrözteti vissza. Szöllösy nem szorítkozott a száraz joganyag regisztrálására, hanem bemutatja a magyar börtönügyet úgy, (Í4) amint az az életben van. Ezt a jóval nehezebb és szövevényesebb kérdést szerző tökéletesen megoldotta. Hácker Ervin dr. Max Ronge, Kriegs- und Industriespionage, Wien (Amalthea-Verlag), 1930, 424 oldal. Ronge tábornok, aki az osztrák-magyar hadsereg vezérkara nyilvántartási (kém) ügyosztályának utolsó főnöke volt, művében azokat a tapasztalatokat és élményeket vázolja, amelyeket jelzett állásában tizenkét éven át szerzett. A könyv a legutolsó években gombamódra támadt hatásvadászó memoár-irodalomtól teljesen távol áll. Az eseményeket inkább történeti és hadtudományi szempontokból tárgyalja és következésképen elsősorban a katonát érdekli; minthogy azonban a könyvben sok bűnügyi aetiologiai, kriminalpolitikai és kriminalisztikai szempontokból is jelentős részletet tartalmaz, így a mű a büntetőjogász érdeklődését is felkelti. Első sorban a könyvnek ama részeire akarnánk reámutatni, amelyek bűnügyi aetiologiai szempontokból bírnak jelentőséggel. Szerzőnk azokat a motívumokat is tárgyazza, amelyek a megfigyelt egyéneket a kémkedésre késztették ; voltak esetek, amidőn a legizzóbb hazaszeretet volt a motívum (példák a 40. old.) ; máskor az élvhajhászás (lásd 41. old.) vitte az egyéneket arra, hogy kémmunkát vállaljanak. Megesett, hogy a' körültekintés és gondosság hiánya folytán váltak katonák akaratlanul is kémekké (példák: 41. old.). Mégis a legtöbb kémet az a törekvés késztette a kémkedésre, hogy ez által kereseti lehetőséget találjon. Ronge számtalan esetet idéz, amidőn az emberek nyerészkedési vágyból vállalkoztak kémkedésre (lásd 17., 19., 23., 24. old.). Ez a kettős szempont azután sokakat arra késztetett, hogy kettős irányban kémkedjenek, hogy mindkét hadviselő fél javára igyekezzenek tudósításokat, okiratokat és értékes adatokat szolgáltatni (példákat találunk e tekintetben a 19., 35., 40. old.). Itt mutatunk reá azokra az esetekre, amidőn csalók és szélhámosok megkísérelték, hogy a katonai hatóságoknak értéktelen vagy hamis adatokat, rajzokat, mozgósítási terveket adjanak el drága pénzen (25, 47—49. old.) Bűnügyi aetiologiai szempontokból felette értékesek azok az adatok, amelyek a háborúnak a bűnözésre gyakorolt hatására utalnak. Ronge ebből a szempontból a háborús nyerészkedők, a vasúti tolvajok stb. cselekményeivel is foglalkozik (345— 348. old.). Kriminalisztikai szempontokból értékesek azok a fejtegetések, amelyek felsorolják azokat a tárgyakat, amelyek az illető egyénnek kémminőségét minden kétséget kizáróan megállapítják, mint például az amerikai Expo nevű zsebfényképezőkészülék, vagy az orosz kémek igazolására szolgáló gomb; sok