Miskolci jogászélet, 1930 (6. évfolyam 5, 6, 7-8, 9-10. szám)

1930 / 9-10. szám

(133) MISKOLCI JOGÁSZÉLET X3 az sohasem akkora, mint a szándékolt eredmény bekövetkezése esetén s figyelembevéve, hogy a véletlenül elmaradt eredmény büntetendőségét el is fogadva, az alanyi bűnösség különböző fokban van jelen, melyhez arányosítani a felelősséget, illetve a reakciót a szubjektivizmus sem képes, a véletlen szerepére tekintettel sem, valamint azt, hogy az objektivizmus álláspontját sem lehet megközelíteni a véletlen fogalmának felhasználásával, mert ez alapon kísérletet büntetni egyáltalán nem lehetne, — arra a következtetésre kell jutnom, hogy a véletlen közrejátszásától sem függhetik az alkalmatlan kísérlet büntetendősége. Az előbbiekben igyekeztem rámutatni azon okokra, amelyekre a kísérlet alkalmatlansága viszszavezethető s ezeket objektíve az eszközök, illetve a tárgy valamely tulajdonságának hiányában, vagy éppen a tárgy nem létezésében, szubjektive pedig a véletlenen alapuló tévedésben kell látnunk, de ugyanakkor annak igazolására is törekedtem, hogy a büntetendőség ezen momentumoktól nem tehető függővé. A megoldást más úton kell keresni. Már említettem, hogy a kísérlet" legáltalánosabb fogalom-meghatározása: egy szándékos bűncselekmény véghezvitelének megkezdése, de be nem fejezése. Lehetetlen azonban észre nem vennünk, hogy ez a meghatározás tisztán csak formális elemekből tevődött össze s a büntetendőség kérdésében ebből nem meríthetünk direktívákat. De ha nem is adha" direktívákat, egyedül érvényes princípiumokat, kiinduló pontot már igen s ez a bűnös szándék. Kétségtelen, hogy az állam principaliter és általánosságban ott alkalmaz büntetést, ahol bűnös szándékot lát fenntartani. A bűnös akarat azonban önmagában nem szemlélhető, létezése csak ex post bizonyítható, így arra, hogy reakciót, büntetést vonjon maga után, alkalmatlan. De tegyük föl, hogy a bűnös szándék megnyilvánul, konki-etizálható, felismerhető lesz, még mindig elégtelen büntetési reakció kiváltására, hiszen egy erkölcsbe ütköző cselekmény, lévén a bűn etikai fogalom is, sőt első sorban az, szintén bűnös szándékot juttat kifejezésre, még sem von minden esetben jogi büntetést maga után. A bűncselekmény etikailag is kedvezőtlenül értékelt cselekmény, mégpedig minden esetben, de az erkölcsbe ütköző cselekmények nem értékeltetnek mindig a jog által is. A büntetőjog célja emberi érdekeket védelemben részesíteni, így a büntetendőséghez szükséges az is, hogy a bűnös szándékkal véghez vitt cselekmény érdeket sértsen, érdeket, mely az ember és bizonyos dolgok közötti vonatkozást jelent, tehát szubjektív, de a jog által neki tulajdonított fontosság által objektiválódik, jogjavvá válik s ezen fontosság arányában fokozódik a jogvédelem, illetve a megsértést követő reakció. Amint tehát a bűnös szándék adja meg egy cselekménynek a minőségi, úgy az érdek-, illetve a jogjavsérelem nagysága a mennyiségi elemeit. Minthogy pedig a kísérlet sohasem halad el a befejezés stádiumáig, a jogjav sérelme nem következik be. Nincs jogjav sértés, de meg van annak veszélyeztetése, mert a sérelem elmaradása csak egy, a véletlenen alapuló tévedésen múlott. Ez az objektív veszély. Ám az utólagos prognózis belőlünk is kiváltja a veszély nyugtalanító érzését, szubjektív veszély. Képzeljük csak el annak az embernek meghökkenését, ki magát betegnek gondolva, orvoshoz, onnan pedig a rendőrségre, siet, mert rájött, hogy cselédje meg akarta mérgezni s csak a méreg kevés voltának tulajdonítható, hogy ez nem sikerült. Ezen egészen rövid és a célhoz mért alaposságú fejtegetésből logikusan következik, hogy alkalmatlan kísérlet esetén akkor lehet büntetendőségét megállapítani, ha a cselekvés objektív-subjektív veszélyt váltott ki. Binding ugyan erősen tiltakozik ílohland ama felfogása ellen, hogy a kísérlet és a veszélyeztető deliktumok objektív oldala a veszélyben találkozik s a szubjektív oldal az, ami a különbséget köztük magában foglalja, mert a veszélyeztető bűncselekményeknek is van kísérlete, amelynél pedig a befejezéssel áll be a veszély állapota. S aztán Buritól támogatva arra az eredményre jut, hogy itt a kísérlet és a befejezés összeesik (V. ö. Normen I. 2. kiad. 1890. 274—275.) A kérdésnek behatóbb vizsgálata messze vezetne, épp azért csak azt kívánom megjegyezni, hogy a veszélyeztető bűncselekményeknél a veszély jelenléte már ex ante észlelhető, míg a kísérletnél csak ex post, valamint azt, hogy a veszélyeztető bűncselekményeknél a megindított okfolyamat, — mely egy érdek-, jogjavsértést idézhet elő, . eredményképzete gyanánt a jogjavsérelem nem fog helyt a tettes tudatában, a kísérletnél ellenben igen. A fenti s lényegileg a Liszt-Angyal-féléhez közelálló kifejtésből nyert princípium alapján azután, azt hiszem, a probléma könnyen megoldható: Alkalmatlan eszköz használata esetén az eszköz és az eredmény, mint cél, közti viszony egyaránt inkongruens, akár abszolút, akár relatív az alkalmatlanság. Az eszköz használatának bármilyen modifikációj okfolyamatba való bármilyen bekapcsolódása nem fogja előidézni a kívánt eredményt. A méregnek hitt cukor, vagy a kevés méreg ugyanazon mennyiségben való akármilyen adagolása, oldata egyforma eredményt létesít, illetve egyformán nem hozza létre a kívánt eredményt. Ez igaz, de ugyanakkor igaz az is, hogy, bár mind a két esetben megnyilvánult a bűnös szándék, veszélyről csak az egyik esetben beszélhetünk. Akinek ölési szándékkal cukrot adtak be, aligha mondhatja: „most szabadultam a haláltorkából", amit teljes joggal mondhat az, ki kevés mérget vett be, hiszen szervezetében a kevés méreg is megkezdte romboló hatását, esetleg nemesebb szerveit meg is támadta: nem halált, de egészségrongálást eredményezett. Míg tehát az utóbbi esetben a veszély kétségtelenül fennforgott és alkalmas volt arra, hogy a társadalomban nyugtalanságot ébresszen, miért is a kísérlet, következéskép büntetendőség fennforog, addig az abszolúte alkalmatlan eszközök használata • kelthet ugyan szubjektív veszélyt abban, aki ellen a kísérlet irányult, de okjektív veszélyt nem támaszt, lehet etikailag bűnös, cselekménye erkölcsileg rosszabb, jogilag azonban nem. Szintén nincs, veszélyről szó akkor, ha a bűnös szándék alkalmatlan, vagy egyáltalán nem létező tárgy ellen irányult. Már említettem, hogy a büntetést a jogtárgy megsértése vagy veszélyeztetése vonja maga után, de mert nincs jogtárgy, illetve, mert nem bírt azzal a tulajdonsággal, melynek meglétével a szándékolt cselekmény véghezvihető lett volna, nem lehet annak veszélyeztetéséről beszélni. Aki saját dolgát másénak gondolva el akarja lopni, vagy egy terhességben nem lévő nő, ki magzatelhajtó szert vesz be, épúgy nem büntethető lopás, illetve magzatelhajtás kísérletéért, mint szándékos