Miskolci jogászélet, 1930 (6. évfolyam 5, 6, 7-8, 9-10. szám)
1930 / 6. szám
12 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (96) ban tervezett t'örvéwynapok mellett éppen semmi szükség nincs. Teljes erővel tiltakozik továbbá a védői kar a vádirat elleni kifogások intézményének megszüntetése miatt. Ez a kérdés valóságos Adhilles-sarka az új javaslatnak, mely végleg szakítani kíván a vád alá helyezés intézményének perjogi elgondolásával. Ma is rendületlenül valljuk, hogy az előkészítő eljárás során felmerült bizonyítási anyag gondos mérlegelése kívántatik meg ahhoz, hogy a terhelt ok nélkül ne hurcoltassák el egy nyilvános főtárgyalásra, mely ezáltal az erkölcsi és anjragi hátrányok tömegét zúdíthatja rá, hozzá meg a legtöbbször sajtópellengérre állítva. Figyelembe veendő itt még ma is a vád alá helyezés két főrendszere: a kötelező és fakultatív vád alá helyezés. A kötelező vád alá helyezés széles e világon túlsúlyban vau: az angol, az északamerikai, a skót, a francia, az olasz, a német jogban, mi azonban annak idején tudvalevőleg a Glaser-féle osztrák fakultatív vád alá helyezés rendszerét adoptáltuk s az eljárás gyorsítása érdekében már az 1896:XXXIII. t.-e. megalkotásakor lemondtunk a köetlező vád alá helyezési eljárásban megnyilatkozó kontradiktórius eljárásról, mint a védelem célját, szolgáló egyik fontos perjogi kautéláról. A vádirat elleni kifogásokról teljesen lemondani, ez a bűnügyi eljárás alá vont polgárok legnagyobb sérelmével járna és a vádirat elleni kifogásokat korántsem pótolhatják az új javaslat szerinti észrevételek, mert a felek távollétében ez a í'avor defensionisnak előreláthatólag csak írott malasztja fog lenni és sosem fogja pótolni a kontradiktőrius kifogási tárgyalást: a nagy szűrőt, mely jogilag hivatva van az ártatlan polgárt megóvni minden alaptalan meghurcolástól. Itt kell azonban rámutatnunk arra, hogy a most említett favor defensionist s az ügyfélegyenlőséget büntető per jogunkban állandóan érzékenyen bántja, hogy a Bp. 254. f-ával ellentétben a bírói gyakorlat szemet huny. hogy ha a kir. ügyészség a vizsgálat befejezésétől számított 15 nap alatt nem ad vádiratot. A bíróság ilyenkor e késedelemnek nem tulajdonít úgy és akként vádelejtési jelentőséget, mint a Bp. 276-ik §-ánál. Itt, ilyen esetben kellene a permenetet gyorsítani, mert ez a büntetőper gyorsabb ütemét inkább előmozdítaná, mint a kifogások egyszerű eltörlése. A szóbeliség minden olyanirányú leépítése, mely akár a Táblán, akár « Kúrián ügyek elintézését tanácsülésbe utalja, a védelem részéről szintén kifogás alá esik, éppenúgy, mint a közvédői intézmény megszüntetése. Pedig a javaslat ezt is célozza. Az meg éppen, a jogegyenlőség elvébe ütközőnek látszik, hogy magánvád esetében ternu vagy szakértő megidézése költség letétbe helyezésétől tétessék függővé, mert a szegényebb néposztályt, honnan a bűnvádi per terheltjeinek nagy része regrutálódik, a legtöbbször ez elviselhetetlen anyagi terhek elé állítja. A javaslatban érintett illetékkötelezettség bevezetése is megfontolásra int bűnügyekben, mert könnyen elhomályosíthatja azt az elvet, hogy a jogrend megóvása eminenter közjogi feladatkör. Azt az újítást csak helyeselhetjük, hogy a fogházbüntetés feltételes felfüggesztése három hónapra terjesztessék ki egy hónap helyett, a humánus bíró a gyakorlatban idáig is sokszor igénybe vette volna ezt, ellenben már kevésbé tartjuk szerencsésnek a büntetőparancsnak tervbe vett kiterjesztését, mert ismerve a tömeg pszichét, mely nálunk az ellentmondás lehetőségét a végsőkig kihasználja, ez aligha fogja, eredményezni a bíróságok munkaterhének a leszállítását. A járásbírósági eljárásban a semmiségi panasz kizárása szintén veszélyezteti a védelem érdekét, hiszen itt sokszor nagyfontosságú ügyek dőlnek cl s kárpótlásul korántsem megnyugtató a jogegység érdekében használható perorvoslat. A javaslat 23-ik §-át csak helyeselhetjük, mert ez felszabadítása a büntetőbírónak a törvénybetű béklyóiból, hogy ne kelljen kérlelhetetlen és bosszút lihegő jus puniendit gyakorolnia, ha a bűnösség csekély s a cselekmény tárgyi súlya annyira jelentéktelen, hogy a büntetés sem a jogrend védelme, sem a sértettnek nyújtandó eléírtétel érdekében nem mutatkozik szükségesnek. Legfeljebb bevonul a büntető perjogba is a római jogi elv: minima non curat praetor! Befejezésül még csak annyit, hogy amíg függőben levő jogpolitikai kérdés, hogy az esküdtszék kipróbált intézményét restituálják-e vagy sem — addig nem tartjuk időszerűnek, sőt egyenesen aggasztónak ezeknek a perjogi alkotmánybiztosítékoknak fokozatos leépítését. Putnoki Béla dr. A kisebbségi panaszjog reformja ív. Nemzetközi szervezetek reformjavaslatai A Nemzetek Szövetségéhez befutott panaszok, melyek a világsajtón keresztül a külpolitikai problémák után mindjobban érdeklődni kezdő nemzetközi közvélemény figyelmét a kisebbségek sokszor nagyon is brutális elnyomására felhívták, a Tanács kelletlen magatartása, mellyel a petíciók letárgyalását húztahalasztotta és akadályozta, a panaszosok számára minden modern peres eljárási formát arculcsapó módon kodifikált procedúra, a szerződésekben ünnepélyesen biztosított „szent" kisebbségi jogok érvényesülésének ez az akadály-pályája, lassan-lassan felkeltették érdeklődését azoknak a nagy nemzetközi organizációknak, melyek egyrésze már a világháború előtt is, más része azóta, a világbéke biztosíthatása j érdekében a külpolitikai és jogi irányú nemzetközi j mozgalmak átütő erejére számítva, a világközvéleI ményt alakító társadalmi fórumokon és a sajtó ha| sábjain keresztül mindig szélesülő körben hirdették meg reformterveiket. Az általános lefegyverzés, a gazdasági elzárkózás politikájának megszüntetése, a kötelező nemzetközi bíráskodás behozatala mellett ezeknek a nagy nemzetközi súllyal és jelentőséggel rendelkező szervezeteknek nem utolsó sorban álló problémakomplexumuk volt, a zavaros európai helyzet tisztázhatása érdekében, a kisebbségi kérdés miként legjobb megoldásának keresése is. Ez önmagában is sokfelé ágazó kérdéstömeg megválaszolására készített tervezetek közül most csak természetesen azokkal foglalkozunk, melyek a kisebbségi petíciók tövises útjának megkönnyítésére irányulnak. A kisebbségi panaszjog reformja érdekében ugyanis már az első évek negatívumai nyomán, a Tittoni-féle határozat aligéletbelépését követőleg, ugyancsak megindultak a vizsgálódások abba az irányba, hogy mégis: mi volna az az eljárási rend, amelynek alkalmazása esetén a legefficiensebb volna a szerződések rendelkezéseinek érvényesülése. A nagy nemzetközi szervezetek közül a következők foglalkoztak, elméleti és gyakorlati tanulmányozás tárgyává tévén a kérdést, a peticiós-eljárás megjavításának problémájával:
