Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 2. szám - Böhm Károly: Az ember és világa. 5. rész. Az erkölcsi érték tana [Könyvismertetés]

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (22) Böhm Károly: Az ember és világa. V-ik rész. Az erkölcsi érték tana. Sajtó alá rendezte és a bevezetést irta Bartók (íyöigy. Budapest, Luther Társaság 1928. 278 [&p. Mindjobban izmosodó filozófiai irodalmunkban is eseményszámba niiegy néhai Böhm K. etikájának a publikálása. Bár az elöltünk fekvő munka nem végleges formulázása Böhm etikai álláspontjának, hanem csak az 1900—1901. évi egyetemi előadások kidolgozását nyújtja és bár az etika műiden fontos problémájára nem terjeszkedik ki, mégis ez igényteleneknek látszó egyetemi jegyzetekben (mert bizony az egyetemi előadások nem mindig érdemlik meg a nyomdafestéket!) találjuk meg azt a komoly ismeretelméleti alapvetést, melyet (csak Pauler Á. munkásságát kivéve) magyar etikai irodalmunkban eddig annyira nélkülöztünk. Amit itten. Böhm „az érték általános elmélete" és az erkölcsiség ,,ismeretelméleti feltételei" c. fejezetekben nyújt, az nemcsak az ő hatalmas elméjének legfényesebb teljesítményei közé tartozik, hanem egyben a magyar filozófiai irodalomnak maradandó büszkesége is lesz! Böhm egyetemesebb alapra helyezkedik, amennyiben az jának ismeretelméleti igazolását keresi, de mig Kani egész kutatása az erkölcsi jó keretén belül marad, addig Böhm egyetemesebb alapra helyezkedik, amennyiben az értéket állítja a. kutatás centrumába, tehát a jó, igaz és szép értékjelzők közös gyökerét mutatja fel. ftszmemenete tehát természetszerűen a becslés tárgyai és a tetszés fajainak az elemzésével kezdődik. Ezekben a fejtegetésekben bámulhatjuk Bőhm csodálatos eredetiségét, mert itt úgyszólván idegen indítások nélkül , eladdig teljesen ismeretlen mezőkön halad. Bőhm megállapítja, hogy embertársunk bennünk érzéki, esztétikai és értelmi tetszést kelthet, Erkölcsi tetszést csak akkor, ha a tetsző tárgy az öntudatosság jeleit nyilvánítja. Tehát, ahol a felebarát öntudattal végez választó és dönt/i aetiókat, megfontolt mozdulatokban nyilvánuló önelhatározásokat, ott lép fel a morális vagy erkölcsi tetszés. De az emberek különböző időkben más és más cselekedeteket tartottak erkölcsi minőségiteknek. Először ugyanis az emberi becslés az egyes önfentartására szükséges aetiókat becsülte, azután a társas actusokat hozta felszínre, de mindig a cselekedetek külső oldalait tartva szem előtt, a harmadik fokon a cselekedeleknek megfelelő belső állapotokat kezdték megbecsülni és ezek közül elsőül a szeretetet (ebben van Jézus elévülhetetlen jelentősége! | a negyedik fók a három megelőzőt előzményül elfogadva a harmadiknak az értékelését mélyebb forrással egészíti ki és az öntudatos, önmagát megbecsülő és lekötelező Énből akarja az értékelést levezetni. A tárgy tetszést keltő vonáséinak megbecslése, a tárgy értékének a meg állapítása. Az értéket nem az érzés állapilja meg, hanem az érték azáltal keletkezik, hogy a tetszés érzetét egy mértékkel megosztom. Ez utóbbi pedig semmi más, mint az öntudat. Az értéknek végső forrása és adója tehát az öntudat. A dolgoknak azonban, melyek a különféle tetszéseket okozzák kétféle értékük van: egyik az, mellyel ránkvonatkozólag birnak, a másik az, mellyel tőlünk eltekintve is birnak. Amaz a haszonérték, ez az önérték. Az önérték azon formája, melyet az ideának magánlétében tulajdonítunk az intellektuális vagy logikai érték. Ennek a legmagasabb foka a morális vagy erkölcsi érték: a jó. Az erkölcsi tetszésnek objektumát az ember cselekedetei képezik. A cselekedet az emberi centrum nyilatkozata ; a cselekedetnek a centruma pedig az elhatározás. Az elhatározás processusa alatt az igen vagy nem kérdésének eldöntését értjük, mely a következő mozzanatokban folyik le: 1. a parciális vágy és pótléka hat az Énre. 2. Az Én ezen vágyat és pótlékát más vágyakkal és pótlékaikkal veti egybe. 3. Az én aparciáüs vágyat helyesli vagy elejti, miután magában eldöntötte az érték kérdését. A cselekedett jósága csak az elhatározás jóságától függ. A cselekedet, ha nem az önelhatározásból fakad, nem eshetik erkölcsi értékelés.alá. De az önelhatározás csak valami tartalom mellett bir érvényel és így kimondhatjuk, hogy az erkölcsiség három feltételhez van kötve: 1. a szabadsághoz, 2. az észszerüséghez, 3. a kötelességhez. A szabadság az Énnek hatalma a szembesített képekkel és tudáttényekkel szemben. Az erkölcsiség kérdésére a determinismus és indeterminismus ellentéte egészen közönyös. A szabad akarat lehet a legrosszabb s a legjobb akarat lehet az az abszolúte determinált. A cselekedet akkor jó, amikor a legértékesebbnek a nyilvánulása az, hogy szabadságból fakad, csak azon követelésnek a kifejezése, hogy öntudatos megfontolásból eredjen. De a szabadság maga nem elegendő a cselekedet erkölcsi minősítéséhez. Hozzá kell járulni az észszerUségnek. A szabadság csak formai és relatív fogalom. A jóhoz észszerű cél is kell, mint ennek tartalma. Az észszerű célok közül a legvégsői az öntudatos intelligencia megvalósítása magunkban és magunkon kivül. Az öntudatos intelligencia megvalósítása már az egyesnél is kötve van az egyéni ösztönökhöz (táplálkozás, szabad mozgás, az érzékek tevékenysége, ítélés, következtetés stb.). A viselkedés formája ezekkel szemben csak az lehet, hogy velők mint eszközökkel bánjunk. A viselkedés ezen formái az erények és kötelességek. Már a stoikusok is az erkölcsiség jellemző vonásai közé számították a kötelezettségei. A kötelezettség nem kényszerűség, hanem késztetés, vagyis gyengébb kényszer. Az fin a kötelesség érzetében ugyanis nem köttetik meg teljesen, mert mindig van szabad részlet, mely a kötelesség mellett elhaladhat, vagyis a kötelességet mellőzheti. A kötelesség, mely észszerű cél képéljen áll ellőttünk a legnagyobb szabadság minden mástól. Kötelesség ennélfogva reánk nézve minden cselekedet, mely észszerű célra irányai. A moralitás pedig ebből kifolyólag elkerülhetetlen késztetés, parancs, melyet nem követve önmagunkkal meghasonlásba esünk, összefoglalólag mondhatjuk, hogy az erkölcsi cseleke* let ben 3 momentum rejlik: 1. enyém kell, hogy legyen, azaz öntudatomnak kell valamennyi iudokolásfelett uralkodnia, vagyis szabadnak lennie, 2. észszerű céllal kell bírnia, mert különben nem az Én, az ész uralkodik, hanem az ösztön, 3. magamnak kel! a célt legértékesebbül elfogadnom, azaz tudnom kell. hogy azt nekem, mint ésszel bíró lénynek kötelességem megvalósítani. Mindennek alapja ennélfogva az ész abszolút értéke. Kél ellentétes áláspont: 1. a szupranaturalistikus (Paley, Cathrein) és 2. empiristikus álláspont (Reé, Wundt. Spencer) cáfolatával ér véget és itt szakadt meg egyúttal a jelentős mű, melynek befejezése és részletes kidolgozása tehát már nem adódott meg a nagy gondolkodónak. Tehát a teljes etikák szokott fejezeteire: az erkölcsiség megvalósítása, az egyéni és szociális etika problémái, az erkölcsiségnek a valláshoz és joghoz való viszonya, az egyes erények és kötelességek, az erkölcsfilozófiai irányok stb. már nem került rá a sor, pedig a hatalmas elme fényénél mennyit okulhattunk volna a területekre nézve is!! így is nagy hálával tartozunk a Bőhm-családnak, Bartók Gy. rtek és a Luther Társaságnak, hogy a müvet közzétették. Szelényi Ödö)\ dr.