Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 2. szám - Kritikai megjegyzések a magánjogi törvénykönyvünk javaslatára 2. [r.]

(21) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 állapot angol honban nem tette bizonytalanabbá a jogrendét, azt még csak hangsúlyozni is felesleges. A mi jogéletünket illetőleg azonban nem csupán a fentiekre kell nekünk tekintettel lennünk, mert félreismerhetlenek azok a, jelenségek, amelyek a feltett kérdésire szintén reyelans jelentőséggel bírnak. Ezen érveknek egyike a rendiségnek még a mai jogéletben meglevő, olykor kártékony befolyása, A rendiségnek a hatásával még napjainkban a magánjogi életünkben is nemcsupán a niéjmesi előnév és címer használatánál, liitbizományok felállításánál, özvegyi jognál, az örökbefogadás intézménveinél találkozunk, de ott látjuk kártékony és semmivel sem indokolható hatását a közszerzemény intézménynél, amit pedig 1848 óta már mi sem képes megindokolni, az 1918-at követő időkben pedig annak a fenntartása egyenesen a mindennapi élet követelményeinek a negligálása. Távolról sem a nemzeti öntudatunkba szinte felszívódott hagyományokkáL kívánok szembeszállani, mint aminő többek között ÜT. ági öröklés intézmények fenntartása, csák azt a valamit kívánom ostorozni, aminek a fenntartásait már mi sem tesz megindokolttá. A rendiség hatásának a közszerzemény intézményénél való fenntartásával a joggyakorlatunk szinte a szertelenségbe menő eonservativismusáról tett tanúságot. Hogy miért nem lehetett a rendiségnek a befolyását ez intézménynél megszüntetni 1899-ben, vagy 1913-ban, amint többek között az I. T. és a 11. T. hatása alatt már a mai jogból is elliint az objeetiv és subjectiy lehetetlenség közötti joiíhatásbeli különbség, amint az 1. T. hangzatos indokolásával szemben annak szinte paradoxaként a II. T. elfogadta coordinata alapként a vétkességi elv mellett a. vétlen felelősségi elvet és ismét felélesztette a III. T. az ()s>zt. Ptkv. behozatalával időlegesen az élő jogintézményeink közül kikaszirozott illetéktelen befolyás intézményét, erre igazán bajos a feleletet megtalálni. A tervezettek hatása alatt a joggyakorlat által behozott fenti változások mondhatni operettszerü gyorsasággal következtek be, szinte egyik napról a másikra és minden zökken és utóhatása nélkül, ép ugy csak egyetlen egy felső birói határozat is elegendő lett volna a közszerzemény intézményének a rendiség hatása, befolyásától való megszüntetésére nézve. Erre a jogi conservativusunkra azért lehetetlen nem gondolnom akkor, amikor az önmagam által feltett fenti kérdésre meg szeretnék felelni, mert ha akkor sem él joggyakorlatunk a meglévő szabadságával, amikor annak semmi korlátja nincs, alig lehet remélnünk, hogy a joggyakorlat élne a jogfejlesztő hatalmával akkor, amikor a codex már azt nagyon, is szük határok közé szorította. Igaz, hogy a. cedex megalkotásával a joggyakorlat nem. veszti el az élet vitális érdekeiből folyó jogfejlesztő feladatát, annak legpregnánsabb bizonyítékai a nagyszámmal hozott T. Ü. J. E. és E. H.-ok, amelyeknek egyrésze a ius seriptumnak egyik-másik rendelkezését értelmezi. Súllyal esik a serpenyőbe jogéletünknek sokszor a formai jogszabályokhoz való merev ragaszkodása, ami olykor az anyagi igazsígiiak is a temetője s ami már azért is indokolatlan, mert más kérdésekben a. joggyakorlat már itulteszi magát a ius seriptum szó szerinti rendelkezésén és ezzel nem csupán bizonyos következetlenséget igazol, de amellett lehetetlenné teszi az anyagi igazság érvényesülését. Például a joggyakorlat mereven ragaszkodik az 1877 :XX. t.-CÍ 33. § III. bek. azon. rendelkezéséhez, hogy amíg a tékozlás miatti gondnokság alá helyezés jogerősen megszüntetve és közzé téve nincs, addig —• bármi ok is tette szükségessé annak az elrendelését — a gondnokolt gondnoka, beleegyezése nélküli jogügyletei nem joghatályosak. Ezzel szemben már azon nem teljeskorunak az ügyleteit, aki magát rosszhiszemüleg teljeskorunak tünteti fel, érvényesnek ismeri el. Hol itt a következetesség és amellett amíg megfordítva teljesen igazságos döntéseket eredményezne, igy azonban mind két esetben sokszor az igazság megölőjévé válik, mert a tékozló által kötött ügylet hatálytalanságának a kimondása esetén legfeljebb az in integrum restitutiónak van helye, ami pedig nem elegendő jogvédelem a jóhiszemű másik ügyletkötő félre nézve, addig már a második esetben a nem teljeskoruság miatti ügyleti érvénytelenségnél, a jóhiszemű másik félnek ott van a fennforgó relatív vétőképesség esetén érvényesíthető kártérítési igénye. Bár egy gondosan megalkotott eodexben ilyen inconsequentiák alig lesznek találhatók, de ha mégis előfordulnának, még kevésbé volna remélhető annak a joggyakorlat általi kiküszöbölése, mint a teljes szabadság korában, amelynek korát jogéletünk még ma is éli. Ha mindezekhez még hozzá vesszük azon. sokszor nem sikerült törvényalkotásokat, melynek egyik tipikus példája az 1928. évi XII. t,-c, melynek retrográd rendelkezései alapján kiváló jogászi tekintélyek állapították meg a visszafejlődést, igazán gondolkodóba kell esnünk azon kérdés felett, hogy a codex a magánjogi életünknek tökéletesebb, a vitális kívánalmakkal inkább számolóbb regulatora, lesz-e, mint a ius iuris seriptum. Én nem is tagadom, hogy nem lehet fenségesebb helyzetet elképzelni egy a jog teljes anyagán uralkodó bíróra, nézve a mai jogi helyzetnél, amidőn mondhatni az elébe kerülő jogeset speciális sajátságaihoz mérheti a legtöbb esetben az alkalmazandó jogtétclt s amikor már a nüánszbeli különbségek is eltérő megoldásokat tesznek lehetővé. Hogy ez a nagy szabadság minő megrázkódtatástól mentette meg nem egy esetben a mi jogéletünket, gondoljunk csak vissza a régi magánjogi szabályoknak 1861-ben való visszaállításának az idejére, amikor az I. , T. Sz.-okat megalkotó 0. É. zsenialitása és az általa nyújtott directivák alapján a, joggyakorlatnak kellett kitölteni azokat a tátongó űröket, amiket jogszabályaink tárházában az ősiség, urbériség, zálogos birtokok intézményeinek a megszüntetése és a jogegyenlőség elvének a törvénybe iktatása előidézett. Jogéletünk a jogalkotás terén a már addig is elfoglalt kiváló helyzetét továbbra is megtartotta, annak dacára, hogy a korszellem kívánta átalakítás folytán magánjogi institutióink nemzeti individualitása ikbói igen sokat vesztettek. Mily fenséges érzés lehe; teatt az akkori időkben működő bírákra egy-egy kényesebb jogesetnek az eldöntése, mikor annak a bírónak éreznie kellett azt, hogy ő most nemcsak jogszabályt alkalmaz, tehát nem csupán egy concrét jogesetet dönt el, hanem jogtéltelt is mond ki. — A fentebb előadottak alapján, nem 'tagadom, én szívesen látom a magánjogi törvénykönyvünk megalkotását s tökéletesen kielégítőnek látnám a mai helyzetet, ha nem idegenkednék a jogszabályt akként alkalmazni és értelmezni, hogy minden esetijén az anyagi igazság juthasson kifejezésre. Ehhez pedig nem kellene egyéb, mint az élet ütőerére tekintenünk mindenkor és nem idegenkedni a korszerű ujjitásoktól sem, ha azt az élet vitális érdekei megkívánják. Ezzel kiküszöbölnénk a határozatlanságot, mely olykor a joggyakorlaton erőt vesz, de levetkeznénk a múlthoz való görcsös ragaszkodásnak bennünk meglevő természetes érzését, ha hagyományaink a korszellemmel összeütközésbe kerültek. A ius seriptum utjain törvényalkotást legfeljebb az uj jogintézmények behozatalának az esetére tartanám fenn. Szilágyi Antal dr.