Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 10. szám - A teljesités jogi tulajdonságai

{ (Í37) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 3 jesen különálló Gruchot felfogása, aki amellett, hogy a teljesítésnek szerződési jellegét kifejezetten tagadja, a solutiot mégis kétoldalú jgoügyletnek tartja, azért, mert az adós és a hitelező megegyező akarata által jön létre. Nem oszthatjuk Gruchot ezen nézetét, mert minden kétoldalú jogügylet szerződés. Kétoldalú jogügylet és szerződés azonos fogalmak. Ezzel szemben helyesen állapítja Stammler21), — amidőn a teljesítés szerződésszerű jellegét kétségbe vonja — azt, hogy a teljesítés az adós egyoldalú cselekménye, amely néha a hitelező közreműködését igényli. A római jogi irodalomban, a teljesítés jogi tényének leglényegesebb tartalmi kellékéül, az animus solvendi-t tekintik,28) annak dacára, hogy a római jog forrásai erre támpontot nem szolgáltatnak, mert sehol sem találunk adatot arra, hogy a teljesítés lényeges alkotó elemének az animus solvendit tekintették volna. Az egy MatthiassP") kivéve, a fentebb említett írók egyike sem vallja magát kifejezetten a jogügyleti teória hívének s azt csupán abból lehet megállapítani, hogy azok az írók, akik a teljesítést jogüp'vletnek tekintik, úgy fejezik magukat ki, hogy solutioról akkor beszélhetünk, ha a teljesítésnél az animus solvendi fennforog.™) Különleges álláspontot foglal el, az erre vonatkozó irodalomban, Alois Brinz.'11) Szerinte a csupán opera, vagy operae-szolgáltatásra irányuló obligatiók teljesítésénél nem lényeges az animus solvendi fennforgása, mert az ilyen obligatiók, a szolgáltatás által azon esetben is megszűnnek, ha nem animo solvendi megy is végbe a szolgáltatás. A teljesítés eme alakjait Brinz, nem is tekinti jogügyleteknek, hanem jogügyleteknek a teljesítés csupán azon eseteit tartja,., amelyek jogi értékek (Rechtsgüter) felől rendelkeznek. Brinzhez csatlakozott Lenel*2) ki azon tant állította fel, hogy a teljesítéshez, a puszta teljesítési cselekmény, a corpus elegendő és animusra nincs ís szükség.33) A jogikvlet leglénvetresebb tartalmi kelléke az eredményt előidézni szándékoló akarat és ez a teljesítés eirves alakjainál különféle. Másként jelentkezik a tulaj donátruházásnál és másként pld. egv szolgalomrendelésnél. Oly obligatioknál. melyeknek tartalma például valamilyen szolgalom engedélyezése, -T) L. Stammler: Dic Schuldverhaltnisse. Berlin. 1897. 222. L Dernburg: Pandektem'. VI: kiadás. Berlin. 1900. 151. 1. Planck: Kommentár zum B. G. B. Berlin. 1898. 141. lap. Weiske: UYcht-lexiik'm. X. k. Leipzig. 1856. 380. 1. Keller—Lewis: Pa,nűiekten, 2. kiad. Leipirig. 1866. 659. .í. Koch: A. L. R. 8. kiad. Berlin.. 1866. 378. L Römer: op. cit. 1. lap. Mattmass: Leihrbuch des bürg. Rechtis. 5. kiad. Berlin. 191J9I. 415. lap. '"") L. Matthiass: op. cit. 416. és köv. !ap, *°) L. Doesseler: Die Anireeliniung ciner Lei.st.ung aüf cinen, von mehreran Schuldpoatcini (Dis-sert. Rostock. 7. lap) című dolgozatában ellenkezően azt írja, hogy a solutio jogügyleti jellege vitán felül ál1. Ez,en meg .no.rn indokolt álláspont cáfolatára elég liivHtkoianiu.uk a.zon .számottevő írókra, akik nem osztják a jogügyleti theoriia tanait. 31) L. Alois Brinz: Pandekten II. kiad. Leipzig. 1892. 268. 1. L. Lenel: PartieiabsicM und Rechis&rfodg. Jkcrings Jaihrijüchcr für Dogmatik. XIX. köt. 229. és köv. 1. "?) L. Péter Klein: Dic Natúr der caus-a solvendi. Bonn, 3903. 10—11. lapok. avagy egy dolog tradálása,34) a teljesítés nem tekinthető jogügyletnek, hanem ezeknél az obligatioknál a teljesítés jogügylet útján jön létre. Ilyen esetekben tehát maga a teljesítés nem tekinthető jogügyi étnek,3n) hanem a felek, a teljesítés consequentiáit, jogügylet útján idézik elő. Miután a solutio mindég jogügylet, annál egy egységes, az eredményre irányuló akaratmegnyilvánítást kell mindég találnunk, mert az eredményakarat a jogügylet leglényegesebb alkotó elemű. A teljesítés természete szabja meg azután azt, hogy miből álljon az egyes konkrét esetekben, ezen egységes akaratkinyilatkoztatás. Mivel azonban a teljesítés célja a kötelem megszüntetése, a solutioban kifejezésre jutó ügyleti akarat nem lehet más, mint az obligatio megszüntetésére irányuló akarat. A solutionál megnyilvánuló ügyleti akarat, az animus solvendi, az az egységes akarat, amelyik minden teljesítést kötelem megszüntető hatással ruház fel.36) Az animus solvendi, a kötelem megszüntetésére irányuló akaratot jelenti,37) s ha ez a teljesítésnél fennforog, ez az obligatio megszűntét eredményezi. Más szóval az animus solvendi kinyilatkoztatása nemcsupán egy gazdasági eredmény, hanem egy jogi effektus elérésére is irányul. A teljesítés legtöbb esetében, a jogi eredmény elérése mellett, gazdasági eredményt is el akarnak érni a felek, mely utóbbi effektus, az egyes teljesítéseknél más és más, míg a jogi eredmény elérésére irányuló akarat mindig ugyanaz valamennyinél. Az animus solvendi következménye a teljesítés jogintézményében az a jogi tétel, hogy a sine animo solvendi teljesítő adós, nem követelheti hitelezőjétől, az obligatio teljesítését. Gyakorlatilag természetesen nehéz az animus solvendi hiányának a kimutatása, de mégis elképzelhető. Tegyük fel, hogy A. B.-vel szemben egy szolgálati szerződés alapián, bizonyos munka elvégzésére illetve utóbbi A.nak munkabér fizetésére van kötelezve, A. barátai előtt kijelenti, hogy hálából nem kívánja B.-tól, tevékenységének ellenértékét képező, s a bérfizetésből álló ellenszolgáltatást, tehát maga részéről animo donandi teljesített. Ezen animo donandi eszközölt teljesítés után valami okból kifolyólag megharagszik B.-ra és követeli a szerződésszerű ellenszolgáltatást. Ezen követeléssel szemben B. érvénvesíthetné és A. barátainak tanúvallomásával bizonyíthatná, hogy A. munkateljesítménye, az obligationak teljesítése volt és pedig annak nem animo solvendi véghez vitt teljesítése.3*) Mint már fentebb említettük, a római jog forrásai sehol sem nevezik a teljesítést kifejezetten jogügyletnek, azonban közvetve mégis annak tartják, amennyiben megkívánják az animus solvendit. 34) L. Jhering: MÜwirkung für freinde licrhtsgesi'Mfto (Jhcrings Jahrbücher für Dogmatik.) II. kötet. Jena. 1858. 137. lap: ..Die Unablian.gig.kcit der no'utio von der truditio ist ein ganz a'lgcniciner Grundsatz. den die Jnrisprudcn.z als sólchen .anerkenmen und ausprechen. mus-." 35) L. E. Pfersche: Dic Bereioherungisklagen. Wien. (évszám nélkül.) 100. lap. 30) L. Bauer: Die rochtlicho Natúr der Erfullung. Rostock. 1903. 51. és köv. 1. 3T) L. P. Klein: Zuiüeknalnno von „Willenismittcilungen". (Archiv für bürg. ReeJit. XXXIII. köt, (Berlin, 1909. 245— 272. 1. 3S) L. Albrecht Margraf: Der Begriff der Erfullung, nach. • leutschen bürgerlichcn. Recbt. Bonn. 1911, 30. és 31. 1.