Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)
1929 / 9. szám - Dr. Egyed István: Vármegyei Önkormányzat. Budapest 1929. 468 l. [Könyvismertetés]
(ÍÖ3) MISKOLCI ténet buzgó hallgatói is szorgalmasan tanulmányozzák e munkát, hogy erőt és lelkesedóst merítsenek a székely nemzet elorzott jogainak visszaszerzésére. Ez lesz a hontalanná lett tudós szerző verejtékes és fáradságos munkájának legszebb erkölcsi jutalma. Bruckner Győző dr. X Dr; Egyed István: Vármegyei Önkormányzat. Budapest, 1929. 468 1. A munka — szerző kijelentése szerint — célul tűzte ki a vármegyei önkormányzat intézményét összehasonlító jogtörténeti, politikai és közigazgatási alapon kellő világításba helyezni és ily módon kiemelni világtörténeti és * alkotmányos jelentőségéi és közigazgatási értékét. A munka vezérfonalát pedig közelebbről ;i vármegye haláskörének elemzésében adja. A munka tehát, a szerző által körvonalazott tartalma alapján is, nem tisztán közigazgatási jogi, hanem részben alkotmánytörténeti, részben nemzetközi összehasonlító, iészben közjogi és csak részben közigazgatási jogi érdekű, mely szempont pedig bennünket a legközelebbről érdekel. A közigazgatási jogászt ugyan közvetlenül csak a már meglévő közigazgatási szervezel működése, érdekli, — az .idevonatkozó anyagi és alaki jogszabályok. A közigazgatás fogalmilag is csak itt kezdődik. A szervezés* és az ezzel összefüggő kérdések — melyek pedig megállapításunk szerint a munkának tekintélyes részét teszik a kormányzati politikái, érdeklik közvetlenül, elsősorban tehát a közjogász — az alkotmányjogász — érdeklődésére tarthatnak számot, s így a munka érdemleges méltatást is inkább erről az oldalról nyerhetne. ' -— A--.munka — megállapításunk szerint — a törvényhatóságok viszonyaival való intensiv foglalkozásra s azoknak alapos ismeretére mulat. Mint irodalmi mű jelentőségét és érdemét, azonban ez még el nem döntheti, A munkát köz- és illetve közigazgatási jogi irodalmunk mai állása szempontjából kell mérlegelnünk s azt kell megállapítanunk, hogy ebből a szempontból, ehhez viszonyítva jelent e nyereségetl egyik vagy másik tudományág szempontjából s ezt a nyereséget közelebbről is ki kell mutatnunk. A törvényhatóságokkal foglalkozó irodalmunk, más köz- és közigazgatási jogi intézményünk körüli irodalmunkhoz való aránylatban, meglehetősen nagy. Törvényhatóságaink alkotmányvédő, _ tehát nem annyira közigazgatási, mint. inkább közjogi jelentősége hozta magával az ügyükkel való beható elméleti foglalkozást. A törvényhatóságok így hát lazOk az intézménycink, melyeknek politikai és jogi természete már — úgy mondhatjuk — teljes alapossággal fel lett derítve s kimutatva, hogy positívjogi szabályozásuk hol és mennyiben szorulna korrekcióra. E tekintetben tehát újat mondani nem igen lehet s legfeljebb arról lehet szó, hogy ezeket az aranyigazságokat a. positívjog újabb keletű rendelkezésein mutassuk ki, illetve azok rendelkezéseivel szemben vitassuk. Ezt teszi szerző is s meg kell állapítanunk, hogy a törvényhatóságok életének minden, külön figyelembejöhető vonatkozásával foglalkozik is ily értelemben. Megvilágítja továbbá ezt az intézményt alkotmánytörténetileg, megvilágítja más államok hasonló intézményeivel való egybevetésben, foglalkozik annak elméleti vonatkozásaival, tételesjogi jelen állásával és foglalkozik de lege ferenda s mindezek eredményeképen az önkormányzat nemzetélettani kiváló fontosságát állapítván meg, annak adott speciális viszonyaink szerinti leghatályosabb intézményes kiépítése mellett foglal állást. Ilykép a munka, érdeméül állapíthatnánk meg, hogy megyei önkormányzati intézméJ0GÁSZÉLE1 ti nyünket minden oldalról, tehát történeti, elméleti és tételesjogi oldalról és az összes életnyilvánulások szempontjából együttesen tárgyalván, a munka elolvasásával egy minden oldalról megvilágított képét kapnók annak, — sajnos, ez a kép nem egészen, tiszta. Nem hallgathatjuk ugyanis el, hogy ezek a fejtegetések helyenként, úgy folynak össze, hogy a történeti mull és a tételesjogi jelen helyzet nem vehetők ki mindenütt tisztán. Ezt annak tudjuk be, hogy a mű eredetileg az 1029: XXX. t.-c. előtti positívjogi helyzetet vette alapul' s e törvény, illetőleg ennek a. javaslata csak később !e<f be és illetve feldolgozva.. Ez az utólagos feldolgozás azo1 bán nem tökéletes, azt akarván ezzel kifejezni, l.ogy ezen íj törvény rendelkezéseinek feldolgozása nem történt, meg a régebbi tételes anyag feldolgozásánál megállapítható intenzitással. Zavarja a képet az is, hogy hol csak mint javaslatról, hol pedig, mint törvényről tesz szerző arról említést. Zavarja az is, hogy az 1929: XXX. t.-c. előtti jogi állapotról, mint. jelen helyzetről beszél, jóllehet, a mű megjelenése e törvény kihirdetését és részbeni hatálybalépését követőleg történt. Ennek következtében az állandó választmány, a bíráló választmány, a. városi tanács, mint ma is létező szervek tűnnek elő, sőt, mint már még 1919-ben, a rendőrség államosítása következtében megváltozott állapotot, a rendőrkapitányt a thjf. és r.-t. város tanácsának a tagjaként említi s a vármegyei hozzájárulás felosztási alapjául adórendszerünkben a kereseti és társulati adó beállításával megszűnt különálló egyenes adónemeket is (vállalati, bánya-, tőkekamat- és járadékadó) felsorol. (386. és 394. 1.). A főszolgabíróról meg mint a községi közegek feletti fegyelmi hatóságot gyakorló szervről tesz említést és nem vesz scholsem tudomást arról, hogy ez a helyzet az 1929: XXX. t.-c. 87. §-a folytán megváltozott/ (391.1.). Viszont a javaslatnak törvénybe nem került rendelkezéseit, mint érvényes törvényi rendelkezéseket tünteti fel. így a jogorvoslati határidők megrövidít ését (holott a törvény 51'. §-árr tekintettel inkább annak meghosszabbítását állapíthanánk meg) és az alaptalan jogorvoslatok büntetését. (398. 1.). Emli'i:5st tesz a javaslat alapján a panaszjog korlátozásáról, mi azonban .szintén nem vallott törvénnyé. (272. 1.) Csak sajnálhatjuk tehát, hogy a munka, mely az 1929: XXX. t.-c. megalkotása évében és annak hatálybalépése után jelent meg a könyvpiacon s így mint első irodalmi mű lett volna hivatva azzal tárgyánál fogva érdeme szerint foglalkozni, ennek a korszakalkotó törvénynek nem szentel kellő figyelmet s még mindig az 1886: XXI. t.-c. rendelkezéseire bazirozik s eredményképen az előbbi az utóbbi mellett jelentőségében eltörpül. Mily más, mily kor-, mondhatnám időpont szerű képe alakult volna, ki a törvényhatóságoknak, ha a közigazgatás rendezéséről szóló törvényünk vétetett volna érdemleges alapul s ide és erre vezettettek volna le a fejtegetések összes konklúziói. A törvénynek a jogorvoslatokra, vonatkozó rendelkezései például, melyek az 1901: XX. t.-c. 1—12. paragrafusai helyébe léptek, egyáltalán nem nyernek ismertetést s illetve a 398. lapon egész rövid összefoglalásban részben a javaslat, törvénnyé nem vált rendelkezéseit sorolja fel szerző ilyenekül, mint ezt mái' említettük is. Szerzőnek a diszkrécióit illetőleg nyilvánított nézeteit nem osztjuk. Nem fogadjuk el a többek között, hogy „a szabad belátás rendszerint nem jelent önkényt" (302. 1.), mert azt a. jogállam keretében solmsem. jelenthet. A tényállási részt illető szabad méltatás pedig, mint, ilyen, jogi természetét tekintve egészen más értelmű jogi lehetőség, jogi szabadság, mint a közigazgatás területén érvényesülő szabad belátás (diszkréció) s szerző — úgy állapíthatjuk meg — a kettő között különbséget nem tesz, mely körülmény a lehetőségét vágja annak, hogy a kérdéssel kapcsom