Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 6. szám - Miskolcz halálozási hányadosának átértékelése

(71) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 3 adott, egyébként oly gazdag anyagról számot adó és összehasonlítás céljából nagyra hívatott Annuaíre Sanítaíre Intern, nem kísérlik meg az egybevetés nehézségeit kiküszöbölni hívatott standard számítást. Pedig erre napjainkban nagyobb szükség volna, mint bármikor. Ugyanis a különböző (főként európai) társadalmak életkor szerinti tagozódása a háború közvetlen véres áldozatai és a többlet-halandóság folyományaképpen, de legalább ís ennyire a születési aránynak 51 hónapon át való mélypontra szállása miatt, majd azután hirtelen emelkedése okából és ujabban ismét bekövetkezett tartamos és számottevő hanyatlása miatt fluktuálóbb és nagyobb eltérést mutató térbelíleg, mint bármikor. De egyes országokon belül ís nagyon indokolt a halandóság alakulását jelző nyers arányszámokat visszavezetni egy kiválasztandó standard-sokaság kortagozódására. Enélkül a különböző vidékek, a város és falu, a különböző foglalkozású, osztályhelyzetü rétegek mortalitásának a megítélése csak valamivel több a sötétben való tapogatódzásnál. Hogy a standardizálás miért nem lett általánosabbá, annak oka — a munka és költségtöbblet nem súlyosan latba eső akadályától eltekintve — alighanem azokban a támadásokban rejlik, amelyeket Saile értékes tanulmányában megemlít.12) S ha egyet értünk ís Saíleval abban, hogy „a felhozott érvek egyike sem ingatja meg annak szükségességét"13), azért ugy hisszük, Bortlciewicz-nek igaza van abban, hogy a standard-sokaság kiválasztása nem egészen alárendelt fontosságú kérdés14). A magunk részéről különböző súlyú okokból nem tartjuk helyesnek Svédország standardúl választását. Ezenkívül hozzátehetjük azt ís, hogy Kőrösynek azok a fejtegetései, amelyekben a 4, 5 illetve 12 korcsoporttal való dolgozásnak végeredményben csaknem azonos eredményeire utalva tör lándzsát egyszerűség kedvéért a 4-es beosztás mellett, szemre talán meggyőzőek, de a népesség kortagozódásának mostani nagy fluktuálása mellett nem állják meg helyüket. Tényleges számításaim arról győztek meg, hogy a Kőrösy-féle négyes beosztás ma, amikor különösen az idős komáknak egyes államokban észlelt nagyarányú növekedésével kellett és kell még számolnunk, megtévesztő eredményeket produkálna helyenként. A magunk részéről a hetes beosztást kielégítőnek és jellemzőnek tartjuk. A svájci methodus (11 korcsoporttal) indokolatlan nagy munkatöbbletet okoz és az eredményeket jóformán még árnyalattal sem érinti. Ezek szerint a koreloszlás zavaró hatásának kiküszöbölésére kiválasztandó standard társadalmat a következő csoportokra bontjuk: 1 éven aluliak, 1—4 évesek, 5—19, 20—39, 40—59, 60—69 és 70 éven felüliek. Ami a standard sokaságot illeti, ugy anélkül, hogy a hosszabb fejtegetést igénylő indokokról ezúttal részletesen beszámolnánk csak megemlítjük, hogy Hollandia népességének békebeli (1910) kortagozódását vettük alapul. A standard-népesség tehát a következő: 1 éven alól 2.73 % 20—39 éves 29.22 % 1—4 éves 9.86 „ 40—59 „ 1778 „ 5—19 „ 51.43 „ 60—69 „ 5.35 „ 70 éven felüli 3.63 „ 12) Saile: KőrösY József hatása a statisztika fejlődésére. Budapest, 1927. 141. 1. és höv. 1. 13) Saile id. m. 143. 1. M) Bortkiewícz: Über die Methode der „standard populatíon" Bulletin de F Institut International de Statistique 1904. XIV. kötet 2. 417. és höv. 1. A vizsgálandó társadalom (pl. Mískolcz) korcsoport-halandósági hányadosait beszorozva a standard népesség megfelelő korcsoportjaínak részesedési aranyaival (273, 9'86 stb), a szorzatokat pedig összegelve megkapjuk a 100.C00, illetve — kellő egyszerűsítés után — az 1000 lélekhez viszonyított standard halálozási hányadost, amely már alkalmas a más társadalmak mortalitásával való egybevetésre, természetesen ugy, hogy amazok korcsoportonként! halandóságát ís azonos alapra számítjuk át. II. A halandóság nagyságát nem ok nélkül tekintik a kultúra indexének. Valójában a halandóság mindenkori foka visszatükrözi azokat a gazdaságtársadalmi (termelési és a fogyasztás mértékét ezzel együtt meghatározó jövedelemeloszlási), valamint kulturális okokat, amelyek a halandóság mértékét egyéb, főleg természeti (klíma) és élettani, (faj, kiválasztás, átöröklés) tehát emberi beavatkozással kevésbbé módosítható okokkal együtt meghatározzák. Érthető tehát, hogy a halálozás kisebb vagy nagyobb arányához egyúttal kiirthatatlan értékítéleteket füzünk és érthető, hogy nimbusz övezi az értékelés ősforrásának: az emberi életnek legsikeresebb konzerválását felmutató társadalmakat. Kérdés: milyen helyet foglal el Mískolcz város népessége halandóság tekintetében ? Vájjon az u. n. nyers halandóságot kifejező számok fedík-é a tényleges életveszély mértékét ? Mily mértékben színezi, illetve tompítja a halandóság nagyságát a kórházakban elhunyt idegen halottak, tökéletesen nehezen kiküszöbölhető száma? Van-é javulás a múlttal szemben? Egy kisebb társadalmat nem lehet kiszakítani abból, amellyel kulturális, jogí és gazdasági szálak révén szorosabb kapcsolatban áll s ezért Mískolcz halandóságát ís mindenekfelett Magyarországéval, illetve a vidéki magyar thj. városokéval kell párhuzamba állítani. A legutóbbi népszámlálást megelőző és azt követő, vagyis az 1920/21. évek átlagában Csonkamagvarországban 1000 lélekre 21.29 halott jutott.15), 16X ") * 15) Magyar Statísstihaí Évkönyv 1927. Budapest, 1929. 7. §. 1. 16) Absolut számok, amelyek alapján kiszámítottam : 169.SSS haláleset és 7.9S0,143 léleh. 17) Ez a szám némileg módosul az által, hogy Szegednek ahhor még szerb megszállás alatt állott, nem jelentős része (4456 léleh) a népességből hiányzik, mig a halottak számában az utólagos pótlások révén az integer Szeged adatai szerepelnek. Úgyszintén Somoskőújfalu, Somoskő és Susa községek lélekszáma (utóbb visszakerült falvak) hiányzik az álló népesség végösszegéből. Ezeknek — 19í9~bőt származó felvétel szerint összlakossága 2605. Ha a 7061 főnyi — ismételjük időbelileg nem homogén tömeget hozzácsatoljuk a nevezőhöz, akkor a halandósági koefficiens, alig észrevchctőleg 2r27%m-re csökken. A vidéki thj. városoknak Miskolczéval leendő reális egybevetése érdekében nem vehetjük alapul a népszámlálás által megállapított 119,109 főnyi népességét Szegednek, mert ez nem foglalja magába az említett töredéket. Ugy jártunk el, hogy az 1910-ben 4456 lelket tevő és azóta nem észlelt népességre alkalmaztuk a szegedi decennális (1910 1920) szaporulat kulcsát (4.599%) és az ilyenformán 4662-re becsült maradvánnyal együtt Szeged 1920 népességét 123.77l-re becsültük. Népmozgalmi számai ehhez viszonyitandók 1920/2l-re. Szeged észlelt koreloszlását is átszámítottuk e jelentéktelenül nagyobb népességre. A tudatosan elkövetett hiba összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az a hiba, amelyet akkor követünk el, ha népmozgalmi számokat — a homogenitás elvének megsértésével egy közel 5000-el kisebb népességhez viszonyitanók, sem mint szabadna.