Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 2. szám - Amerika társadalmi problémái

MISKOLCI JOGÁSZÉLET 3 géböl adhatunk autonóm normákat a gyakorlati gazdaságpolitikának. Még fontosabbak azok a gyakorlati következtetések, amelyeket szemlélődéseinkből leszűrhetünk. Amerika a rendelkezésére álló anyagi eszközöket manapság •— amint láttuk — elsősorban közoktatásügyi szükségleteinek fedezésére fordítja s nem hatalmi szükségleteinek kielégítésére; különösképen pedig nem a mi európai értelmünkben vett esetleges imperialisztikus törekvések céljaira. Nagyon tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy Amerika gazdasági hegemóniáját át fogja változtatni politikaivá. Amerika a háború után valóban leszerelt és azt nemcsak Ígérgeti. Az amerikai, noha közületi életük érett, mégis túlságosan naiv és romlatlan ahhoz, hogy az egész eddigi történeti fejlődésén át erősen hangsúlyozott liberális elvet megszegné ily nyíltan és titokban imperialista lenne. Amerika liberalizmusa őszinte liberalizmus. Hiszen a liberalizmus eszméjéből született meg az egész amerikai közület; ezért ma is erősen ragaszkodik még ehhez az elvhez. Nem ugy, mint Anglia. Amerika nem hatalmi célból avatkozott be a világháborúba; nála tényleg csak arról volt szó, hogy a németek tengeralatti háborúja veszélyeztette a maga kereskedelmi hajózásának biztonságát. Gondolatilag ennél ugyan még mélyebb okai is vannak beavatkozásának. Amerika hamar tudja rábeszélni magát, hogy ami neki anyagilag használ, az erkölcsileg is jó. Márpedig a világháborúba való beavatkozásának hasznait előre látta. Innen sarjadzott mesterséges harciassága. Eredetileg azonban Amerika békés hangulatú volt. Ez az oka, hogy miért nem érdeklődik hatalmi vonatkozásban Ázsia iránt. Korábbi fejlődése folyamán ugyan Amerika szintén némileg imperialisztikus volt még: kiterjesztette kezét Nyugatindiára, Polinéziára, Alaskára. Ma azonban ezen már tul van. Az európai kérdések nem érdeklik: megveti Európát, Fél, hogy beszennyezné kezét, ha beleavatkoznék belügyeinkbe. Jórészt ez az oka annak is, hogy nem hajlandó belépni a Népszövetségbe. Amerika ugy képzeli, hogy Európában mindenki oly tanulatlan, piszkos és mégis oly pénzsóvár, mint New-York Eastjének söpredéke. Belőlünk legalább is ezt látja, minthogy jórészt a kivándorlókon keresztül ismer. Tény, hogy az európai kivándorlók a társadalmuknak legalább is nem javához tartoznak. Amerikának — és itt mindig az fiszakamerikai Egyesült Államokra gondolunk — ma mintegy 120 millió lakosa van. Nagyon ritka ez a lakosság, ha Amerika egész területére vonatkoztatjuk. Ha ugyanis Amerika lakossága csak oly sűrűségére emelkednék, mint amilyen Franciaországé, 600 millió lakosa lehetne. Meg is volna valósitható ez a lehetetlennek látszó fejlődés, csak meg kellene nyitni a bevándorlás zsilipjeit. Tévedés ugyanis az, hogy munkanélküliség van Amerikában. A lakosságnak 600, vagy akár 1000 millióra való emelkedése gazdaságilag tehát megoldható; ily birodalom pedig hatalmilag az egész földkerekséget lehengerelhetné. De Amerika — amint hangsúlyoztuk — nem militarista. Nem kívánja hatalmi politikájának túlsúlyra jutását, Amerika népességi politikája sem arra irányul ma már, hogy mindenáron a lakosság számát fokozza. Pedig beláthatatlanui sok munkaalkalom kínálkozik. Mindenki, aki kimegy, nagyon jól elhelyezkedik. Azon némi munkanélküliség, amely imitt-amott Amerikában is mutatkozik, tisztán technikai eredetű és a munkaközvetítés súrlódásaiból sarjadzik csupán. Szó sincs azonban a munkanélküliség tultengésé'ről. Ennek ellenére Amerika mégis korlátozza a bevándorlást. Amerika népességi politikájában a négerkérdésen tanult, amely egyúttal egyike a legérdekesebb amerikai társadalmi problémáknak. A nagy polgárháború után a felszabadult négerek száma az Unióban mintegy négymillió volt, azaz az egész lakosságnak akkoriban 12 százaléka. Ezzel szemben ma több mint tizmillió néger él az Egyesült Államok területén; az egész lakosságnak ma mégis csak 9 százalékára rug a négerek száma. Születési arányszámuk ugyan igen magas; egyrészt nagy volt azonban a fehérek bevándorlása is, másrészt pedig a négerek halálozási arányszáma rendkívül magas. Nem fejlődhettek egyenjoguvá, hanem ma is politikai elnyomatásban élnek. Számos amerikai államban sem aktív, sem pedig,, passzív választójoguk nincs. Noha az államnak adófizető polgárai, mégis a fehérek kiszorítják őket az egészségesebb városrészekből. Az amerikai fehér ember szent meggyőződéssel kiválóbbnak, magasabbrendü lénynek tartja magát a négernél. Eleinte abban bízott, hogy Amerika csodás olvasztókemencéjében, mely egy-két nemzedéken át sajátos yankee típust tudott kitermelni, valamiképen magába fogja olvasztani a négert is. Ez azonban sem faji szempontból, sem pedig társadalmilag nem volt lehetséges. Bármennyire demokratikus felfogású is az amerikai, a négerrel társadalmilag érintkezni nem hajlandó: tudja róla, hogy elődei két-három nemzedék előtt még rabszolgák voltak. Ezért él a néger elnyomatásban, mint egy b listára helyezett állampolgár. A néger intelligencia ugyan elég fejlettnek mondható; több néger egyetem is van. Még az intelligens néger sem vehet azonban részt a fehérek társadalmi életében; színházból, nyilvános helyről kinézik, sőt a déli államokban ki sem szolgálják. Ez a magatartás különben kölcsönös. Washingtonban bementemegy néger bárba, de nem szolgáltak ki. Azt hitték, hogy yankee vagyok; valószínű azonban, hogy európai mivoltom felfedése után kiszolgáltak volna, mert a néger tudja, hogy csak a, yankee gyűlöli őt. Ha fehér napszámos találkozik az utcán néger püspökkel, vagy akár egyetemi tanárral, a négernek le kell vennie kalapját a napszámos előtt s csak ugy beszélhet vele. A fehér ember a négert csak keresztnevén szólítja. Ez azonban csak délen van igy, északon pld. New-Yorkban már nem. A néger ezt tudja s lassankint megindul északra. Mikor a háború után erősen megcsökkent az európai bevándorlás, a négerek feljönnek az északkeleti iparvidékekre. A háború óta mintegy 1 millióra tehető azoknak a négereknek száma, akik délről északra vándoroltak. Ott busás bért kapnak. Ha valamennyien északra jönnének, ez egyúttal a nagy néger probléma megoldása is lenne. A kanadai tavak nagy ipari vidéke bizonyosan mindannyiokat fel tudná venni. Mért nem jönnek hát ? Megvan ennek is a magyarázata. Csodálatos az a rögszeretet, amely a négerben él. A négernek ez a rögszeretete nyilatkozik meg költészetében és mélabús dalaiban is. Visszavágyódás a régi ültetvényre, bármilyen keményen kellett is ott dolgoznia. Ma már természetesen pénzre váltotta át a néger hazavágyódásának költészeti értékeit is: ültetvényes dalaival járja be a világ színpadait. Északra, való vándorlással nem lehet tehát megoldani a négerek problémáját: rögszeretetük ezt lehetetlenné teszi. Amerika viszont látja, hogy a négert nem tudja beolvasztani ; elnyomatásával igyekszik tehát segíteni a bajon. Másik probléma, bár kisebb jelentőségű, a sárga veszedelem, a kínai kulik bevándorlása. Ezek sem olvaszthatok be. Beözönlésük a 60-as években kezdődött, a 80-as években már erősen korlátozó intézkedésekkel élnek az amerikaiak, háború folyamán pedig véglegesen megszüntettek minden Kínából való bevándorlást. A nra.lt század végén még mintegy 100 ezer kínai volt Amerikában; tekintettel erős visszavándorlásukra, ma