Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 9. szám - A protestáns egyházak iskolafenntartási autonomjogát ért sérelem

2 MISKOLCI JOGÁSZÉLET tartási jogot s ez a joga a szóban forgó miniszteri rendeletek folytán csak in thesi marad meg, mert a rendelkezések következtében tetemesen megcsökkenő hallgatóság, illetve tandíjbevétel mellett, egyéb anyagi erőforrások hijján, nem lesz képes a jokadémiát de facto fenntartani s igy eredményképen egyre jut azzal, mintha a miniszter a jogakadémiát rendeletileg megszüntetné. A jogakadémia megszüntetését azonban — érvel az egyházkerület — tekintettel arra, hogy az egyháznak idevonatkozó jogát törvény garantálja — a miniszter rendeletileg nem eszközölheti, és pedig sem közvetve, a felvehető hallgatók számát ad absurdum minimálisban megállapitó és a nyilvánossági jogot a vizsgáztatásokban korlátozó rendelkezések kiadásával, sem pedig közvetlenül. A miniszter ezzel szemben azzal érvel, hogy a felvehető hallgatók létszámának megállapítását az 1920. évi XXV. t.-e. 1-ső §-ában nyert törvényhozási felhatalmazás alapján, tehát törvényesen eszközölte s viszont vitathatalan joga van ahhoz is, hogy az államérvényes vizsgálatok rendjét szabályozza. Nem sérthette és illetve nem is sértette meg ilyképen az egyház törvényben biztosított iskolafenntartási jogát, mert hiszen a jogakadémia ezen- korlátozások mellett — mint eddig — tovább is működhetik. Az álláspontok egybevetéséből megállapíthat ólag — hu egyelőre eltekintünk a miniszteri álláspont érdemleges kritikájától — a miniszter az iskolafeimtarlási jogi lehetőség érintetlenségére, a kerület pedig ezzel szemben a tényleges lehetetlenülés bekövetkezésére utal. A miniszter álláspontja tehát a merő elmélet, az abstrakció, a kerületé viszont a realitás, — az élet álláspontja. Azt kell a továbbiakban tárgyilagos okfejtés eredményeképen eldöntenünk, hogy a két álláspont közül melyik az, amelyik az ügyben döntésre hivatott közjogi birót a maga álláspont jának megnyerni alkalmas lenne. falán kezdhetjük azzal, hogy a jog élő valami, a jog hat, hatályosul, ez a hivatása, a rendeltetése s az olyan jog, melynek a gyakorlati lehetősége épen annak részéről, ki azzal élni hivatott, nincs meg, — az nem jog, az egy csökevénye csupán a Corpus iurisnak, vagy jobb esetben- emlék — történelem. Vájjon beszélhetnénk-e még mindég jogról, — az 1790—9Í:XXYL t.-c.-nek a Corpus iurisban való bennléte mellett, — a jogakadémia kénytelen megszüntetése esetén is. ha reá tudnánk mutatni azokra az államhatalmi rendelkezésekre, melyek miatt a jog gyakorlatba nem vehető s illetve, melyek miatt annak gyakorlata abbanhagyandó volt. Vegye hát el a jogot a miniszter — mondhatná az egyházkerület —, de adja vissza a tényleges lehetőséget! Nemde, fonákul hangzik ez a szembeállítás? Pedig ez a torzképzet alakul ki igy szükségképen. A helyzet előidézésében részes faktorok valamelyikének hát disszonáns hangot kellett megütnie a különben rendes körülmények között szimfonikusán hangolt jogrend''húrjain. Nézzük a dolgot közelebbről! — Törvényre hivatkozik a kerület a maga sérelménél, — törvényre a miniszter a maga rendelkezésénél. A miniszter elismeri a protestáns egyházaknak az 1790—91-XXVI. t.-c.-ben biztosított iskolafenntartási jogát s viszont az egyházkerület is elismeri a miniszternek azon jogát, hogy az 1920 :XXV. t.-c. 1-ső §-a alapján a felvehető hallgatók számát kontigentálliassa. Ha a törvényi jogok ilyképen kölcsönösen elismertetnek s ennek dacára merült fel mégis öszeütközés, ugy erre okot más, mint a miniszter törvényvégrehajtó tevékenysége — nem szolgáltathatott. Azt kell tehát behatóbb jogászi vizsgálódásunk tárgyává tennünk, hogy a szóban "forgó miniszteri rendeletek azon határok és korlátok között mozognak-e, melyeket a jogállam eszme- és gondolatvilágának megfelelőleg kialakult jogérzet megvon s ebben a kutatómunkánkban hívjuk segítségül a fejlett francia közigazgatási bírósági joggyakorlatot. A francia Conseil d'Etat, — ha nála megpanaszoltatik, — megsemmisíti az olyan hatósági, természetesen miniszteri intézkedést is, melyről megállapítja, hogy nem szolgál annak a célnak, hogy az intézkedés nem abból az intencióból fakadt, melyet a törvényhozó megá I lapithatólag kitűzött. Hogy a kérdést tárgyaló kiterjedt szakirodalomnak csak egy-két frappáns kitételét idézzem tanubizonyságképen, hivatkozom a francia közigazgatási bíráskodást és kapcsolatos joggyakorlatot magánál a honi francia szakirodalomnál is behatóbban méltató birodalmi és ausztriai német irodalom egyik jelesének, Rudolf von Laun-nak „Das ferie Ermessen und scine Grenzen" (Leipzig u. Wien, 1910. 298 1.) cimü munkájára, melyben (198. 1.) igy szól: „Es ist nicht Notwendig, dass das Gesetz der Behörde ausdrücklich verbietet, einen bestimmten Zweek zu verfolgen.. . Die Behörde darf nicht in fraudem legis etwas herbeiführen, wa-s der Rechisordnung nicht entspricht:' — Vagy más helyen (202. 1.) : „Auch das freieste Ermessen darf nicht zu dem Zwecke gehandhabt werden, um . . . irgendwelche Bestandteile der Reclitsordnung unter Umgehung der hiezu berufenen Faktorén zu anderen,. . . Verfolgt ein staatlicher Fuktionár dennoch solche Tendenzen, sei es auch mit unbedeutenden Massregeln eines untergeordneten Wirkungskreises, so ist dieser Vorgang nicht ánders zu werten, wie ein Staatsreich, der von den Inhabern der höchsten Machtbefugnis.se im Staate ausgeht. Der Historiker, der Philosoph, der Politiker mögen in solchem Handeln unter Umstánden höchst Lobenswertes erblicken: iuristisch Icann es nicht als zulassig erklárt werden, weil es gegen einen natürlichen Rechtsgrundsatz verstösst. . . Dem Organ, welch.es innerhalb seines Ermessungsspháre, wenn auch in der bestén Überzeugung, an den Eundamcnten der Staats- und Gesellschaftsordnung rüttelte, fiele eine schwere Pflichtverietzung zur Last, culpa dolo proxima, das Analógon zu dem schweren Kunstfehler des Arztes oder Technikers." Mindezekben az esetekben ugyanis u. n. hatásköri