Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 6-7-8. szám - Az Intelem, mint jogtörténeti kútfő

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET 84) c részben Zsámboki, Kollár és Pray György véleményével szemben, Batthányi püspöknek van igaza, hogy c dekrétum „egy későbbi kéztől van összeirva", s ekként már magában ez az egy körülmény se valami jó ajánlólevél e forrás hitelességét illetően. Biztosra állítható tehát, hogy a kezünknél levő forrás nem eredeti, hanem legfeljebb az eredeti forrásnak átírása. A második kérdés az, hogy az eredeti valóban Szent István királytól származott-e? — Az eredmény e részben sc lesz kedvező. Mátyás Flórián kitűnő forráskritikusunk tudományos alapossággal és igen szép fejtegetéssel, lényegben és végeredményként kimutatja, hogy az Intelem tényleg nem Szent István királytól származik. Imre herceg korában még nem volt szentháromságtagadó eretnekség Szent István király az Intelemben (I. fejezet) tanácsul adja Imre hercegnek, hogy eretneknek tekintse azt, aki a szentháromságot megosztani, kevesbíteni vagy szaporítani merészeli. („Trinitiatem durdebant, minnebant, angebant. . ."), a vaklonsekre célzott, akik azt állították, hogy az atya előbbrevaló a fiúnál; a fiu nagyobb a szenti él éknél, — telin t a szentháromságot megosztották; azután a patarénusokra, akik a szentháromságot egyesitették az atyában, azaz csak az atyában hittek, — tehát a szentháromságot egygyé tették, azaz kevesbítették; végül Abelárdra és tanítványaira, akik azt tanitották, hogy az atya, fiu és Szentlélek lényegében különbözik egymástól, — tehát a Szentháromságot gyarapították. A Szentháromságról ily felfogások azonban csak a XII. század elején voltak, stb... Az I. és VIII. fejezetekben a királyi korona a királyság megszemélyesitőjeként van emlegetve. Ily felfogás azonban, márcsak a tisztultabb államjogi gondolkozás mellett volt lehetséges, ami Szent István után csak sok idő multával alakult ki. T)r. Komtány Ignác szegedi egyetemi tanár, Magyar alkotmány- és jogtörténetében az Intelem ezen részébea: „volna-e latin, ki a görögöket latin .törvények szerint igazgathatná? — bizonyára nem", — egyenesen a XII. századbeli úgynevezett „keleti kérdés"-re lát célzást, amikor a Byzáncban megalapított latin császárság a hűbéri jogot oktrojálta a műveltebb görögökre: a latinokat a görögök által igen meggyülöltette. — Ez alapon dr. Kosutány Ignác az Intelem szerzőjére következteive. azt XIII. századbelinek gondolja — és valóban — nem kis valószínűséggel . . . Azonban biztosat ez alapon se lehet korántsem állítani, mert ezzel szemben felhozható, hogy a szerző minden célzatosság nélkül említhette fel a latin-görög példát, mint közelfekvőt., — a latin mellett természetszerű lévén a másik klasszikus népnek — a görögnek észbejutása. . . A beosztás egyházi szerzőre vall, úgyszintén az irály is. Emellett ennek szerzőségét illetően, legfőbb érv az lehet, hogy ezidőkben a tudományok müvelője majdnem kizáróan az egyház és az egyháziak lévén, bízvást állitható, hogy ezt is papi ember szerezte. Az Intelem jogtörténeti forráskritikája tekintetében a következők fontolandók meg: Szent István király 1038-ban halt meg. Habár a reánk maradt Intelem nem is az ő életében, hanem csak a XI. század vége felé jött létre, — tehát legfeljebb maximum 30—40 évvel később; — ez az idő Szent István korától nem esik messze s igy az első király alkotása ennyi időn át lényegében fenn volt tartható. Emellett annak, hogy az első magyar király valóban irt Intelmet és az Intelemnek lényegéhen oly tartalma volt, mint annak amely reánk fenmaradt, indoka a/, is, hogy első királyunk alatt Magyarországon az egyházitól eltekintve is — az egész állami, társadalmi, tehát egész nemzeti életünket átalakitóan és meghatározóan érvényesült a nyugati, és különösen a frank hatás. Sevillai Isidor Ethymologiái is kéznél fekvők voltak. A frankoknál is nagyon szokásos volt az ily Intelmek, azaz Erkölestanitások készítése, de szokásban volt az keleten is például Basilius Macedón császár, fiához, Leóhoz irt hasonló intelmeket, melyhez épen az Imre herceghez intézett Intelem tartalmilag leginkább hasonlónak látszik. Elképzelhetetlen, hogy az első magyar király, aki annyira szerel le a külföldi mintákat, hogy a magyar királyság intézményeit egyenesen azok hatása alalt és példájáira szervezte, sőt saját intézkedéseire a példákat onnan merítette, amikor fia és vélt utóda volt, az Intelem készítését, ezt a fontos és igen szembeötlő szokást, egyedül át ne vette volna; — amikor*a példa erre nyugatról és keletről, — tehát kétfelől is adva volt, és amikor nj alkotásait annyira féltette a tönkremeneteltől, vagy az esetleges ősmagyar visszalakitásoktól. Ha tehát a következtetés amellett szól, hogy Szent István király az Intelcm-készités példájárt a külföldtől szintén átvette és vélt utóda részére Intelmet adott, akkor az is egészen bizonyos, hogy az első magyar keresztény király, aki a koronát az egyháztól kapta, ki alatt az egyháznak és a vallásnak a jogra, az állami intézményekre, de a király magán intézkedéseire is oly hatalmas befolyása volt; amikor fia és remélt utóda számára az uralkodót bölcsétevő intelmeket intézett, — elképzelhetetlen — ne helyezkedett, volna, ennél is a vallás alapjára; a királyok királyának, Dávidnak bölcsességére és az apostolok szentesítő tekintélyére . . . Ezeket egybevetve, habár kétséges is, hogy a forrásként fenmaradt Intelem tényleg Szent István királyunktól származott-e, és István király tényleg szórólszóra hasonlót alkotott volna-e, — s ha el is fogadjuk, hogy a forrásként fenmaradt Intelem nem az, melyet eredetileg a nagy király alkotott, — mégis az bizonyosan állitható, hogy az első keresztény magyar király egy ehhez hasonlót, lényegében a fenmaradt forrással megegyezőt feltétlen alkotott, — jogtörténeti szempontból tehát elegendő a jogi lényeg, az alapindok azonossága, mely a benne eredetileg volt jogi gondolkozást visszaadni képes, — s igy egy ilyen későbbi átírásban fenmaradt Intelem, helyesen a benne adott elvek bátran kezelhetők hiteles jogtörténeti forrásként. A forrás anyagi bírálata tekintetében kétségen felül megállapítható, hogy tartalma jórészt, nem eredeti, annak egy része szórói-szóra a Szentírásból van átvéve: Az 1. § egyenesen idézi Dávid királyt és prófétáját: „A te Ítéletedet a királynak adjad"; „a királyi tekintély ítéletet szeret" — a. Zsoltárok könyvéből (99. rész, 4. fejezet), a, türelemről Pál apostoltól idéz: „türelmesek Legyetek mindenkihez" (Pál apostolnak a thessalonüriekhez irott első levele 5. részének, 14. fejzete; majd az Űr evangéliumára hivatkozik: „Békességes tűrésetek által bírjátok (nyeritek meg) lelketeket" (Lukács evangéliuma 21. részének, 19. fejzete). Az bizonyos, hogy az Intelem a királyi Ítélkezésnek igen széj) erényeit hirdeti parancsként — a türelmet; — ami megfontolt, nyugodt ítélkezést követel; a felek meghallgatását; a bizonyítékok beszerzését s ezek által az ügynek bizonyossá tételét. Az ügy eldöntésénél, a büntetés kiszabásánál nem az előítéletet, a fellobbanó harag döntését, hanem a türelem, az igazság ideális eseménye érvényesülését. — A bölcs király Ítéletet szeret, — tehát szükségképen ítélkeznie is kell. — A király