Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 6-7-8. szám - A készülő sajtótörvény céljai

<*5) MISKOLCI JOGÁSZÉLÉT azonban mindenkihez türelmes legyen, — urnák, parasztnak; gazdagnak, szegénynek; nagynak és jelentéktelennek az ügyét egyformán türelmesen kezelje, egyformán igyekezzen igazságos Ítéletet hozni. A király ezáltal birja lelkét; azaz a türelmes és igazságos Ítélet nyugtathatja csak meg a lelkiismeretét. A türelem, azaz az előzetes meghallgatás, türelmes, megfontolt, de azért gyors Ítélkezés — nem uj; ugyanez jelemezte már az ősmagyarokat, — de még a hunokat is. — Ősi igazságszolgáltatásunkat illetően — ez a vélemény általános. — Különösen határozottan juttatta ezt kifejezésre már Bartal György, régi korunk kiváló tudós ismerője, aki régi igazságszolgáltatásunkat előzetes kihallgatásokkal gyorsnak jellemzi (Űj Magyar Múzeum. 1852. t 406.). Igen bölcs vélemény, hogy a király nagy hatalmához, tekintélyéhez nem illő minden alábbvaló (aprócseprő) ügy eldöntése, csak a „méltó ügy" („causa digna"). — Tehát, bizonyára a főbenjáró ügyek; a nagy és fontos perek, — kétségkívül a közösséget érdeklők (hazaárulás, hűtlenség; szökés; a királyság és a kereszténység elleni nagy bűnök) és az egyeseknek is fontos és nagy ügyei. Hogy a király ne esküdözzön előre, hogy büntetni fog, — szinte modern büntetőjogi elv: a praejudikálás elkerülése. Hogy ne maga a király ítéljen egyedül, szintén igen bóles elv: több szem többet lát, s így jobb, helyesebb ítélet remélhető, — de meg másfelől nem egyedül és nem kizárólag vonja magára a vesztes fél haragját, bosszúját. Okos, szép elvek! — De még mindig kétséges: a gyakorlat ez összes elvek parancsszava alatt állott-e? — Aligha ! Ez elvek teljes érvényesülését már a rendiség eleve kizárta vagy legalább is állandóan veszélyeztette, — de meg másfelől az egészen friss keresztény királyságnak a kereszténység és a királyság ellen elkövetett bűnök feletti érzékenysége — c két nagy uj intézményre való nagy féltékenysége, és végül ellene mond az Intelemben lefektetett elvek teljes érvényesülésének maga a Decretum Liber Secundus is. Ezekből kitetszőleg is tehát az Intelem kevésbé szólt a gyakorlatnak, — inkább a keresztény királyt mutatja bej a keresztény vallás rendelkezései felett elmélkedőt, — semmint a gyakorlati élettel számolót, — aki — nem csoda, hogy még a vallás-erkölcsi és jogi rendelkezéseket elválasztani nem tudta, — de még a kereszténység vallás és királyság érdekében elválasztani nem is akarta, azt egyenesen — talán épen szentségtörésnek gondolva. Nem csoda, hogy épen a büntető hatalmat ilyen vallási alapon nyugvónak és a vallás szabályai, erkölcsi elvei alapján megvalósít andónak és kezelendőnek gondolta az a király, aki az első keresztény magyar király volt; amikor a kereszténység még egészen uj volt és uj és erős hatásait az állami élet fázisaiban is szükségszerűen erősen éreztette. Az Intelem jogtörténeti része tehát végeredményében ez első magyar keresztény királynak vallási alapokon nyugvó, teljesen a keresztény elveknek — inkább a vallásnak, nem pedig, a gyakorlati életnek szóló, általánosságbeli erkölcsi fejtegetése, — ami tehát igen szép világot vet az első magyar keresztény király e részbeni gondolkozására; — ez elvek azonban kétségkívül csupán írott malasztként látszanak; a gyakorlati élet, a rendiség, a különböző befolyások és számtalan más ráhatások azonban — ugy látszik — a büntető hatalom kezelését egészen más irányba terelték ... Baranyay Károly dr. \A készülő sajtótörvény céljai A magyar politikai életnek ezidőszerint igen fontos problémája, a sajtójog rendezése. A mai rendkívüli állapot ugyanis, amely a háborús kivételes hatalom maradványa, immár tarthatatlanná vált. Az egyik oldalon a kormány hatalma és befolyása alatt állónak, a másik oldalon meg éppen elégtelennek, pozitiv erővel hijjávai -valónak találja a sajtószabadságra vonatkozó szabályokat. A kormány pedig, amely nemcsak jogi és belpolitikai, hanem külpolitikai okból is megváltoztat andónak. ítéli a helyzetet, tudvalevően már jóideje elhatározta, hogy végeleges rendet teremt a sajtójogban. Az elsősorban kínálkozó megoldás a Tisza-féle sajtótörvényhez való visszatérés volna, azóta azonban bebizonyosodott, hogy ez a, törvény csupán elméleti értékű, a gyakorlatban azonban nem alkalmas a sajtórendészet céljainak az elérésére. l<) célok legfőbbje: először a sajtóközleményekéri való felelősség olyan tisztár zása, hogy az igazi tetttest vonja a törvény elé, másodszor pedig a hírlapírók erkölcsi függetlenségének és az újságírás nívójának nagyobb biztosítása. A sajtótörvény tervezetén, amelyet a kormány utasítására kidolgoztak, még folyvást furnak-íaragnak s egyelőre az sem bizonyos még, hogy uj sajtótörvény kerül-e ki az igazságügymmisztérium műhelyéből, vagy pedig az esküdtbiráskodásnak próbaidőre való visszaállításával rendeleti uton fogja-e pótolni a kormány a sajtótörvény hézagait. Elhatározott dolog azonban annyi, hogy milyen módon jut megvalósításra a két legfőbb cél: a sajtófelelősség földeritése és az újságírás nívójának emelése. A sajtóközleményekért való felelősséget a Tisza-féle sajtótörvény egyszerűen intézi el a fokozatos felelősség rendszerével, amely szerint az ügyészség kérdőlapot küld a felelős szerkesztőnek; ki irta az inkriminált cikket f A felelős szerkesztő vagy megnevez valakit, vagy pedig maga vállalja a felelősséget s a bíróság is kénytelen tudomásul venni a cikkíró személyére vonatkozó bejelentést. Hogy e mellett a rendszer mellett úgynevezett strohmann-okra lehet hárítani a jogkövetkezményeketaz igazi tettes helyett, ez köztudott, de viszont az is nyilvánvaló, hogy a cüekért való felelősség sokszor nem csak a cikkírót magát kellene, hogy terhelje, hanem azokat is, akik a cikkírót följebbvalói hatalommal a cikk megírására presszionálták, akik cikkének az inkriminált érteleimben való megírására utasították, akik a cikkírót informálták, akik a cikket sugalmazták. Eddigelé ezek a háttérben maradhattak s a jogkövetkezmények csak a cikk fogalmazóját sújtották. Tehát éppen azok menekedtek meg, akik az igaizi tettesek voltak. Az uj sajtótörvény, mint azt beavatott helyen a Miskolci Jogászélet számára kijelentették, mindenekelőtt ezen az erkölcsileg és jogilag egyaránt visszás állapoton akar segíteni, amikor kimondja, hogy hivatalból indítandó nyomozásnak kell megállapítania, ki volt a cikk írója, sugalmazója, informátora, utasítója s hogy ezek valamennyien tettestársak. A hivatalból megindítandó nyomozás jelentősége főképpen abban van, hogy eddig a hírlapíró nem is mert vállalkozni arra, hogy bebizonyítsa: fölöttesei, kenyéradói nyilt vagy közvetett nyomávssal kényszeritették arra, hogy a lapvállalat vagy a hozzá közelállók politikai és más természetű érdekeinek a szolgálatában célzatos igaztalansággal írja meg cikkét, mert akiket