Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 3-4. szám - A tömeglélektan aktuális kriminalaetologiai tanulságai [1. r.]

26 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (54) hetetlen zummogásuk mind hangosabbá válik, átkozódásokká, talán egynéhány lőfegyver ropogásává, mely utóbbi azonban a kilenc láb vastag falakban nem sok kárt tesz. A külső yonóhidat leeresztették Thuriot számára; uj polgárok küldöttsége (ez a harmadik és a legzajosabb valamennyi közt) hatol be ezen az irton a külső udvarba: s miután a csendes beszéd nem távolítja el őket, De Launay tüzeltet és felhuzatja a vonóhidat. Csak egy parányi szikra volt ez, de elég arra, hogy felgyújtsa a nagyon is gyúlékony khaost s azt egy bömbölő tüzkhaossá tegye! A fölkelés saját vérének láttára, (mert a kis tüzszikra halált is okozott itt és ott) végnélüli puskatüzelésben, őrjöngésben és átkozódásban tör ki; amíg az erősségben bömbölve szólal meg egy nagy ágyú, fejük felett fütyültetve a golyókat, hogy lássák mit tehetnénk mi. A Bastille ostroma megkezdődött! Rajta hát ti franciák valamennyien, akiknek testében aj&iy van! Ordítson minden torkotok, akár porcogóból, akár ércből van az, ti szabadság fiai szedjétek össze minden erőtöket, ami csak bennetek van, lelketekben, testetekben, mert a küzdés órája itt. van! Vágd, te Louis Tournay, maraisi kerékgyártó, vén katonája a Dauphine ezrednek; vágd azt a külső ytpnóhid láncát, habár a tüzes golyózápor ott fütyül is körülötted ! Soha kerékagy vagy küllő ilyen csapást nem kapott a te fejszédtől. . . Felhágva — némelyek azt mondják — az őrház tetejére, mások, hogy a kőfal ragasztékaipa dugdosott szuronyokra — Louis Tournay ugyancsak vágja, a derék Aubin Bonnemére segítve neki: a lánc enged, szakad; a roppant felvonóhíd mennydörögve hull le.17) A Bastille ezen m>egostromlásának leírása (melyet a történelem egyik legfontosabb tényének tekintenek), talán felülhaladja halandó ember tehetségét — irja Carlyle. Mi itt az ő nyomán haladunk, midőn a nevezetes esemény leírását adjuk a célunk kívánta kihagyásokkal. Csak annyira is eljuthatna az ember, temérdek olvasás után — kiált fel —, hogj' az épület alaprajzát megérthetné! Nos hát itt van egy nyilt vártér (esplanade) a Saint Antoine utca végén; amott előudvarok, Cour Avancé, Cour de 1'Orraié; boltozatos kapualj (ahol Louis Tournay most küzd) ; azután uj felvonóhidak, fekvőhidak, megerősített bástyák s a nyolc sötét torony: az egész egy komoran felmagasió labyrinthtömeg, mindenféle korú a husz évestől a négyszázhúsz évesig: amelyet most az utolsó órában a feltámadott khaos ostrom alá vett! A félzsoldos Elie hazaszaladt egyenruháért: a tarica polgárruhában senki sem fogna ráhallgatni; a fclzsoldos Hulin ugyancsaik szónokol a francia gárda előtt a Place de Círéven. Őrjöngő hazafiak felszedik a kartácsgolyókat s azon forrón (vagy látszólag ugy) viszik a Hotel de Ville-be: önök látják, hogy Párist fel aik'arjá'k égetni! Fleselles „ajka szögletéig elsápad", mert a sokaság zúgása 'mélyebbé kezd válni; Paris őrjöngése a legmagasabb fokra hágott. így csapkod, tombol ez tovább. Cholat, a borkereskedő rögtönzött tüzérré lett. Nézd, mint Georget, a tengerészettől épen most érkezve meg Brestből, ugyancsak használja a sziámi király ágyuját. Sajátságos (ha ugyan nem volnánk ilyenekhez szokva): Georget még a mult éjjel egész kényelmesen hevert fogadójában; ép ugy hevert a siami király ágyuja is, mit se tudva őróla, mintegy százesztendő óta. S íme most, a kellő pillanatban megtalálták egymást s gyönyörű zenét csinálnak ketten. ") Carlyle: A francia forradalom. V. könyv, VI. fejezet: Eoham és győzelem. Tüz hadd dühöngjön hát; el kell égetni mindent, ami megégethető! Az őo-szobák, az invalidusok éttermei felégettetnek. Egy „eszeveszett parókacsináló két lobogó fáklyával" fel akarja gyújtani „az arzenálban lévő salétromot"; szerencsére egy asszony sikoltozva elszaladt; mire egy hadfiban felébredvén a természetadta bölcsességnek némi ösztöne, tüstént kiszorítja a szuszt a parókacsinálóból (puskaagyat merítvén a has mélyébe) felforgatja a hordókat és így elfojtja az emésztő elemet . . . Egy szép fiatal nőt elfognak menekülés közben itt a külső udvarokban s tévesen azt hívén, hogy De Launay leánya, elhatározzák, hogy meg fogják égetni De Launay szeme láttára; a nő ájulva fekszik egy szalmazsákon; de isimét szerencsére egy hazafi odarohan és megmenti. Szalmát égetnek; három rakott talyiga szalma — melyet ugy vittek oda — megy fel fehér füst alakjában s majd megfojtja magát a patriotizmust is; ugy hogy Elie kénytelen lepörkölt szemöldökkel hátrahúzni az egyik talyigát; s Réóle, „az óriás szatócs" a másikat. Vér foly; tápláléka uj őrültségeknek. A sebesültek a Rue Cerisaie házaiba vitetnek; a haldoklók azzal a végkivánattal múlnak ki, hogy a többiek ne engedjenek, miig az átkozott erősséget be nem veszik. Mindamellett fájdalom, hogyan vegyük be? A falak olyan vastagok! A tűzoltók is itt vannak, lövelve fel a vizet szivattyúik által az invalidusok ágyúira, hogy a gyujtólyukakat megnedvesítsék. Classioai ismeretekkel biró egyének hajitógépeket ajánlanak. Santerre a Saint-Antoine külvárosnak hangostorku serfőzője azt javasolja, hogy a várat „phosphor és terpentin olajvegyülékkel gyújtsák fel, melyet, nyomó szivattyúk által lehet fellövelni:" Maillard törvényszolga ugyancsak működik; a félzsoldos Elie és a félzsoldos Hulin ott zajonganak az ezerejk között. A szegény invalidusok meglapulnak lőfalaik mögött, vagy ha felállanak, megfordított puskával teszik azt; kendőkből egy fehér lobogót csináltak; elkezdik chameadot (az alkudozni óhajtás jelét) verni vagy legalább ugy látszik, hogy verik, mert hallani nem lehet semmit. A felvonóhidnál egy kapuablak kinyílik, mintha valaki beszélni akarna. Nézd Maillard törvényszolgát, a fürge embert! Ott lebeg nagy veszélyek között egy szál deszkán, mely a kőfallal körülvett árok mélysége felett függ, hazafiak terhe által tartatva egyensúlyban. Maillard törvényszolga nem esik le: könnyen, lépést nem tévesztve megy kinyújtott kézzel. A svájci iegy darab parpirt nyújt ki a kapunyiláson; a fürge ajtónálló elkapja azt és visszatér vele. A feladás föltételei: teljes bocsánat és sértetlenség valamennyinek. — Elfogadtatnak-e? — „Foi d'officier, egy katonatiszt becsületszavára" — feleli a félzsoldos Hulin vagy Elie, mert az emberek nem tudják bizonyosan, melyik. A felvonóhíd leszáll, — Maillard törvényszolga rögtön, lecövekelvén azt, amint lejött; az élő áradat rohan be: a Bastille elveszett! Victoirc! La Bastille est prise P) Hulin tiszti becsületszavát meg kellett volna tartani, de nem lehetett. A győzők első áradata magánkívül, hogy a halálos veszély elmúlt, öröm közt ugrik az invalidusok nyakába, azonban a győzők uj csoportja érkezik, szintén magánkívül, de nem egészen az örömtől. Amint mondók egy élő özönvíz volt az, hanyatthomlok rohanva be: s ha a francia gárda nyugodt' katonás módon, leeresztett fegyverrel meg nem fordul, 1S) Histoire de la Bévolution, par Deux Amis de la Liberté, T. 2(57—.'50(5. Bősenval, III. 410—434. Dusaulx, Prise do la Bastille, 291—301. Bailly, Memoires (Collection de Berville et Barriére), I. 322. s a következő 1.