Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 3-4. szám - Becsület-védelmi irányok a büntetőjogban [3. r.]

(49) MISKOLCI JOGÁSZÉLET mutatnak. Akár az észak-német jogcsaládot, a Schwabenspicgel-t, akár a szász eredetű magdeburgi jogot, akár a Nürnbergből átvett frank jogot tekintjük, városi jogunkban lapasztal hatjuk e külföldi jogok, ha nem is átütő, de megtermékenyítő szerepét, bár a XV. században megindul a particuláris jogok hatásainak elmosódási folyamata s e particuláris jogok legnagyobbrészt egyesülnek is az u. n. tárnok jogban. Elég egy pillantást vetnünk a városi jogkönyveink legrégibb példányára a IV. Béla király korából való Selmecbányái jogra s ezenkívül a többi önálló városi jogokra, Buda, Székesfehérvár, Nagyszöllős, Nagyszeben, a szepesi városok, Zágráb jogára, amelyek nem tudták emencipálni magukat a külföldi jogközléstől, mig a tárnokjog el nem végzi a felszívódás nagy munkáját. Ez a „Stadtrecht;i a becsületsértést és rágalmazást, mint az ember személyi jogainak, becsületének, elvevésére vagy megrontására irányzott cselekményt a XIV—XVII. században a legszigorúbban büntetendő cselekmények egyikének tokintette. Megkülönböztették az egyszerű szidalmazást (Schmach, Heh el te) a becsületet és jogot sértő kifejezésektől (Hchwere Hchelte). Ezért a sértő fél a panaszlónak és bírónak minden sértő kifejezés után űzet egy fertát, vagyis y4 márkát; Általában hazai vámsaink régi jogkönyveiben mindenütt feltaláljuk a békeszegésröl szóló intézkedéseket. A Budai jog szerint (Ofner-Htadtrecht, 226) ha két vagy több egyén egymással ellenséges viszonyban él a hatóság megparancsolja nekik, hogy a város békéjét meg ne zavarják s aki ellenfelét szóval támadja meg kezét vesziti, aki tettlegességre vetemedik, fejét játszotta el. A hatóságnak azonban joga van a büntetést pénzbírságra változtatni mikor a tettes kezét 10 márkával, a fejét pedig 32-vel válthatja meg. E korban becsületvédelmi elégtételül szolgál az is, ha a sértő mesterségéhez tartozó szerszámot kinyújtott karral visz a város határáig. A kassai egykorú évkönyvek szerint a rágalmazásért az itélct ugy szólt, hogy az illetőnek nyelve vágntassék ki (1561, 1572) azonban az Ítéletet megváltoztatták arra, hogy a porkoláb az illetőt a piacon kikiáltsa. A becsületsértőt becsukták vagy súlyos pénzbüntetésben marasztalták ,azon felül még némely esetben utcaseprésre is ítélték vagy pedig a városbó] száműzték. Becsületsértőnek a büntetése a nyilvános meggyalázás is, mely abban állott, hogy a templom udvarán vásárkor a piacon, mikor legtöbb nép gyűlt össze, a hóhér hatszor egymásután csendre inti a tömeget, mire a rágalmazónak háromszor egymásután kellett kikiáltani, hogy ebül hazudott mindabban, mit N. N. ellen mondott s azt mind haszontalanul és gonosz akalattal mondta. Minden kikiáltás után a kezében tartott ebganéjjal szájára kellett ütnie, s ha ezt nem tenné meg, nyelve vasfogóval szakitassók ki. Himplicissimus hazánk XVII. századbeli viszonyainak e pontos megfigyelője, mint .szemtanú irja le egy Kassán nyilvánosan végrehajtott ilyen büntetésnek lefolyását. A városi tanácsot gyalázó tettesnek nyelvét akarták kivágni s a kivágott nyelvet a pellengére akasztani, de mert az katholikussá lett (tehát az eset az 1670-es években történhetett) és a török ellen vitézül harcolt, kegyelemből alkalmazták rá ezt a meggyalázó büntetést. Selmecbányán 1394-ben egy asszonyt és liát, kik becsületes embereket lopással és rablással gyanúsítottak, de vádjukat bebizonyítani nem tudták száműzték. Haycr Andrást 1(521-ben, mert egy asszonyt gyalázó szavakkal illetett csak a városi könyvbe előjegyezték (vorgemerkt). Az 1562-ik évben egy polgár azzal rágalmazott egy nőt, hogy az vele még férjének életében szerelmi viszonyt folytatott.. A nő megesküdött, hogy az illető férfi, őt sem férje életében, sem azután soha nem érintette s a tanács a rágalmazót a „Himmelrcich" nevü várba záratta, hol 10 hónapon át kenyéren és vízen tartották, míg végre királyi kegyelem folytán szabadon bocsájtották. Mig más vétségek elkövetésénél az előkelő polgárokat rendesen megkímélték a nyilvános megalázástól és büntetéstől, becsületsértés esetében nem tettek kivételt, bár a hatóság a rágalmazóktól gyakran reverzáliist vett, melyben azok magukat arra kötelezeték, hogy hasonló vétségektől óvakodni fog-' nak. Példa erre az alábbi: Borbély Mihály föbiróságában anno 1583. Kóródi László megkövette mind az egész tanácsot, kit-kit személye szerint, kezel fogva minden dolgárul, az mind tanács és bírája ellen feltámadott volt és ollyan okkal bocsáttak meg neki, hogy nyelvére kötötte magát, hogy soha búg él, sem tanácsa, sem birája ellen, ilyen méltatlan dolgban fel nem indul, ha penig felindulna, avagy penig ez dologgal kérkednék valahol, tehát tulajdon nyelvével érje meg, ne fizetéssel. (Miskolcz.) A régi magyar bíráskodást illetőleg igen érdekes adatokat találunk Debreczen történetében is. A magyarság ősi városa Debrecen régi jegyzökönyvei tanusitásai szerint a XVT. század közepétől a XVHL. század közepéig az a jogszokás állott fenn Debrecenben, hogy a versengések megszüntetése, a gyűlölség eloszlatására, különösen akkor-, midőn" az egyéni becsület volt megtámadva, a „szép békesség'* helyreállítására eszközül szolgált a bíróság előtti megkövetés. Azt, hogy van-e helye a megkövetésnek, a bíróság döntötte el vagy a már folyamatba tett peres eljárásban, vagy azon kívül: oly esetekben tudniillik, midőn a gyülökődő felek megbékéltetése céljából a város előkelő férfiai léptek közbe, minden előzetes eljárás nélkül foganatosíttatott a megkövetés. Nyoma van annak is, hogy hivatalból rendelte el a felső bíróság a megkövetést, és pedig akképen, hogy a megkövetés megtörténtétől tette függővé az illető .személynek hivatalviselőéi képességét. E jogszokás ceremóniája abban állott, hogy a sértő fél a bíróság (városi tanács) tagjai jelenlétében, ünnepélyesen a sértett felnek kezét megfogva, azt a bíróság által, megállapított szöveg szerint megkövette: ezt hívták követségnek: a sértett, pedig a megkövetést elfogadta, vagyis a jog-' szokás nyelvén szólva a követséget felvette: és ha kölcsönös sérelem forgott fenn: az öt megkövetöt viszont megkövette. Hulya azonban ez eljárásnak abban domborodik ki, hogy a. megkövető (az eset körülményeihez képest a megkövetett is) köteleztetett, illetőleg maga kötelezte magát a bíróság előtt tett fogadalom megtartására azzal a feltétellel, hogy elleneseiben szigorú büntetés vagy pénzbírság alá fog vonatni. Ez a kötelezés birói itélet erejű, tehát végrehajtható volt, — miből következik, hogy a biróság előtti megkövetési eljárás tulajdonképen feltételes Ítélkezés természetű volt s jogtörténeti szempontból, mint ilyen érdemelhet figyelmet. A testi sértések közül meggyalázónak tekintik az arculütést, melynek büntetését Selmecbánya jogkönyve 4 heti fogházban vegy egy évig és egy napig tartó száműzetésben állapította, meg. Bár a gunyiratok szerzőinek és terjesztőinek nem oly szigorú a büntetése, mint a „Hachsenspiegel"-ben, mely szerint, aki gunyiratot kiszegez, vagy olyat találva, terjeszt, lefejezendő vagy testileg (zur staupe) fenyítendő, a eriminiális praxis vi-. szont nem éri be a Nagy Károly-féle constitutióval sem, mely ily esetben a bíró belátására bízza a büntetést. Városaink itt is (dég nagy szigort alkalmaznak, mert a gunyiratszerzöt és terjesztőt, mint becstelent és jogát veszitettet száműzik, ha azonban a gunyirat szerzőjét a terjesztő kikutatja és megnevezi, ugy becsületébe és jogaiba visszahelyeztetik. A lőcsei „Malcfizbuch" egy ilyen érdekes bünpert említ, mit Peltz Cyriák lőcsei polgár indított Eisenblesscr Frigyes ellen, aki gunyiratát a bor- és sörházakban s a város kapujánál többször felolvasta s így terjesztette. Pozsony egykorú évkönyvei szerint az élet becsület és szabadság nélkül alig bír értékkel, azért üldözendőnek véli a városi statútum a becsület elleni támadásokat is. Ezek leg-