Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 10-11-12. szám - A magyarhoni ev. egyetemes egyház és Miskolc thjf. város közönségének állásfoglalása a miskolci (eperjesi) ev. jogakadémia létkérdésében

(Í47) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 27 hogy az nemcsak egy jogakadémiának, de bármely egye­tem jogi fakultásának is becsületére válhatnék. Mivel meggyőződésem szerint iái miskolci jogaka­démiának megszűnése, vagy működésének korlátozása egyházi és egyetemes nemzeti kulturális szempontból is veszteséget jelentene, dunántúli egyházkerületünk köz­gyűlési határozatiénak megfelelően, tisztelettel kérem az egyetemes közgyűlést, hogy az előterjesztett határozati javaslatot elfogadja s juttassa kifejezésre laizon remény­ségét, hogy Magyarország kultuszminisztere revízió iailá fogja venni a jogakadémiákra vonatkozó rendelkezését s evangélikus egyhálzunk cgyakaratu állásfoglalásált; ho­norálva, biztosítani fogja miskolci jogakadémiánk fenn­maradását és áldott működését. Állásfoglalását nyilvánította továbbá Raffay Sán­dor bányakerületi ev. püspök a következő szavakban: Igen tisztelt Egyetemes Közgyűlés! A jelenleg Miskolcon működő nagymultu eperjesi jogakadémia ügyével a bányai egyházkerület idei köz­gyűlése is foglalkozott. Foglalkozott, bár larra senki fel nem hivta és bár ez az intézet a bányai egyházkerülettel sem történelmi, sem területi, sem jogi vonatkozásban nem áll. Mégis foglalkozott vele azért, mert az eperjesi jogakadémia ügye mai formájában már túlnőtt a saját illetékes kerülete határain és mindnyájunk lelkét ter­helő egyetemes üggyé vált. Nagyon sok és nyomósnál-nyomósabb szempontot .felsorolhatnék annak igazolására, hogy az eperjesi ősi Kollégium jogakadémiájának léte vagy nemléte ma sokkalta fontosabb egyetemes egyházunkra nézve, mint a múltban bármikor is volt. A bányai egyházkerület köz­gyűlésén azonban nemcsak érvek hangzottak el az egye­temes egyház ezen egyetlen főiskolájának a megtartása mellett, hanem elhangzott az álmélkodó megütközés Száva is ama mód felett, mellyel az egyházunk jogait és ér<lekéit hivatalból védelmezni köteles állami haltóság ez ősi tisztes intézetünk élete ellen tör. Előbb csak az államsegélyt vonta meg, tőle, most a saját hallgatóiból csörgedező életforrást akarja elzárni és a vizsgáztatlávs jogának elvonásával világ csúfjára ez intézettel együtt egész kultúránkat is köznevétség tárgyává tenni is kész, csakhogy a célját elérje. Mi jól tudjuk, hogy négy egye­tem és három jogakadémia enniek a megcsonkított or­szágnak nagyon sok. De azt is tudjuk, hogy ezen a téren lemondással mindenki könnyebben hozhat áldozatot, mint éppen iái mi egyházunk- Nemcsak azért, mert ez az egyetlen főiskolánk, hanem különösen azért, mert ez aiz egyetlen főiskola, mely a mi jogtudósainknak elhelyezke­dést és a teljes kiképződésre lehetőséget ád. A két másik nagy történelmi keresztyén egyház, ha megszünteti is jogakadémiáit, még mindig rendelkezik állami egyete­mekkel, melyeken jogtudósai tanszékekhez juthatnak, nekünk azonban laz eperjesi jogakadémiánk az egyetlen helyünk, melyen egyházunk ama gyermekeit, akiket az Isten által beléjük oltott hajlandóság és képesség a jog­tudomány szakszerű müvelésére késztet, megfelelő helyre és éleitutba állithassunk. Nekünk a miskolci jogakadé­miára nem a tanulók, hanem a tanárok miatt van szük­ségűnk. A bányai egyházkerületet azonban a miskolci jog­akadémia védelmére még ennél is fontosabb szempont kény szeritette. Magyarország kultuszminiszterének a mis­kolci jogakadémia visszafejlesztésére és megszüntetésére célzó törekvése egyházunk törvényekben biztosított ama jogát teszi kérdésessé, sőt értéktelenné, amelyről lemon­danunk semmiképpen nem szabad. Egyházunk joga, hogy bármilyen fokú tanintézetet állíthat és fenntart­hat. Erről a jogról lemondani nemcsak egyházunk, ha­nem az állam ellen való bűn volna. Mert ne felejtse el laiz állam kormánya nemcsak azt a régi multat, melynek folyamán évszázadok óta egyházunk is a magyar kul­túra egyik legmegbízhatóbb melegágya volt, hanem jus­som: eszébe a nemrégi mult is, melyben az egyházak vol­tak a. megsemmisítéssel fenyegetett állam, legbiztosabb védelmezői. Mi a történelmileg is igazolt nemzetépítő híyiaitásról nem mondhatunk, sem a hivatásunk teljesíté­sének lehetőségét egyetlen főiskolánkról való lemondás­sal él nem ejthetjük. De van még egy szempont, amely minden eddiginél is komolyabb. Félő, hogy a mai protestáns-ellenes világ­ban, mikor a felekezeti egyoldalúságtól még a miniszté­rium sem tudja magát mentesiteni, a miskolci jogaka­démia megszüntetése csak az első lépés kulturális birtok­állományunk meggyöngítésére. Az első sikeres kísérlet után ki tudja,, melyik téren! és milyen arányokban törté­nik a második. Ha ma egy látszólag könnyen nélkülöz­hető intézetet engedünk . elesni, ki tudja, nem lesz-e majd hamarosan komoly megsiratni valónk. Én elvi okokból is, de a kísérlet végzetesen veszedelmes és követ­kezményeiben teljesen kiszámíthatatlan volta miatt is a bányai egyházkerület nevében óvást emelek az eperjesi jogakadémia feladása ellen s autonómiánk és kulturális birtokállományunk megvédelmezése érdekében az egyete­mes közgyűlést a leghatározottabb tiltakozásra kérem. Kiss István dunáninneni ev. egyházkerületi püspök is csatlakozik következő beszédében az előadói javas­Lathoz : A régi eperjesi, most miskolci jogakadémia kérdése piz eddigi felszólalások által ki van ugyan merítve s ha mégis hozzá szólok ehhez a kérdéshez, teszem azt csupán azért, hogy a dunáninn/eni egyházkerület állásfoglalása is kifejezésre jusson ennek a kérdésnek a tárgyalásánál. Én a kultuszminiszter urnáik nagyvonalú kultúr­politikájáért, rendeleteinek s törvényjavaslatainak egy egész sorozatáért a legnagyobb elismeréssel adózom- Ép­pen ezért nagyon sajnálom, hogy azzal a rendeletével, amellyel magyarországi ev. egyházunk egyetlen, a tiszai kerülethez tartozó eperjesi, évszázados, most miskolci jogakadémiánk megsemmisítését tervebe vette . . . nem­csak nem érthetlek egyet, hanem azt a leghevesebben elleneznem is kell. Mert a megsemmisítéssel egy­értelmű az az intézkedése, hogy felvehető hallgatóinlak számát harmadára leszállította s megvonta az akadémiá­tól a jog- és államtudományi vizsgáztatási s ezzel a nyil­vánossági jogát. Ha a római katholikusok sem veszik szívesen egri jogakadémiájuk tervbe vett beszüntetését, pedig a 4 nagy egyetem közül leg^Mibb is kettőt mondhatnak a maguké­nak ; la reformátusok is haragszanak kecskeméti jogalka­dém iájuk szándékolt leépítéséért, holott ott van1 nekik a debreceni egyetemük; de mit szóljunk mi evangélikusok, akik, ha elveszítjük ezidőszerinlti egyetlen jogakadémián­kat s más főiskolára nem mutathatunk rá, mint a mai gunkéra, nemcsak egy jogakadémiát vesztünk, de elvesz­tettük iá valóságban az 1791. évi 26-ik törvénycikkben biztosított azon jogunkat is, hogy nemcsak alsóbb, hanem legfelsőbb fokú iskolákat is tarthatunk fenn. Éppen ezért az előadó ur azon javaslatához, hogy intézzünk tiszteletteljes felterjesztést ügy a kultit^Zr miniszter úrhoz, valamint a maígyar királyi kormányhoz is, egyetlen jogakadémiánk sértetlen1 fennmaradása tár­gyában a magam részéről is csatlakozom s hiszem, hogy a kultuszminiszter ur nagy bölcsesége az ügy ezen stá­diumában is meg fogja találni azt az utat és módot, amelyen haladva lehetségessé válik, hogy szegény evan-

Next

/
Thumbnails
Contents