Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 6. szám - Alanyi jogok a közigazgatásban

(91) MISKOLCI JOGASZÉLET 11 a csődtömegbe azon összeg, mely a közadós, vagy azon személyek tartására szükséges, akik irányában a közadós törvénynél, vagy törvényes gyakorlatnál fogva tartásra köteles. Csf. 29. §. Tekintet nélkül bizonyos időre, megtámadhatók a közadósnak perbeli és perenkivüli azon jogcselekményei, melyekről a másik fél tudta, hogy azok a hitelezők megkárosítására irányuló szándékkal történtek. A megtámadhatóság alapját e § szerint az adósnak csalárd szándéka, a másik félnek rosszhiszemű eljárása képezi, mint minimális kellék, ha legalább ennyi nem forog fenn, az adós ügylete meg nem támadható. Kérdés, mi az a legkisebb tényálladék, mely a megtámadhatósághoz szükséges, a közadós frausát betölti, helyesebben mire kell az adós szándékának irányulnia. A törvény szövege szerint az adós szándékának a hitelezők megkárosítására kell irányulnia, ami nem állhat • egyébben, minthogy a hitelezők elől a kielégítési alapot elvonja. Amennyiben ez a szándék fenforog, megtámadhatók az adósnak összes peres és perenkivüli jogcselek* vényei és pedig csupán azon egyedüli feltétel mellett, hogy a másik félnek a szándékról tudomása volt. Nem szükséges, hogy az adós e jogügyletének kötésekor materialis csődben legyen, bár leggyakrabban amikor az adós ilyen {ogcselekvényeket eszközöl, csődben van. Előfordul azon* ban az az eset is, hogy egyes előrelátó emberek, amikor valamely üzlethez kezdenek, ingatlanaikat színleges adás* vételi szerződéssel feleségükre vagy gyermekükre ruházzák át, hogy ha valamikor csődbe kerülnének, a hitelezők kielégítésükre ne fordíthassák. Mi sem természetesebb, mint az, hogy nem szük* séges, hogy a másik fél tudata az adós materialis csődjére kiterjedjen, elegendő csupán az adós csalárd, a hitelezőket károsító szándékairól való tudomás, szükséges azonban, hogy ez a tudomás a másik félnek az ügylet kötésekor meglegyen. E tudomáshoz nem szükséges az, hogy az adós károsító szándéka a másik félnek szemében is objektíve kárositónak jelentkezzék, a megtámadás alapjául szolgál* hat az akkor is, ha a másik fél arról volt meggyőződve, hogy az adós jogcselekvénye a hitelezőket nem károsítja. ((Bernhard.) Közömbös az is, hogy a másik félnek a jogcselek* ményből volt*e haszna, vagy sem, akkor is meg lesz támadható, ha a bukottnak megfelelő ellenértéket adott, de tudta, hogy az ellenérték nem kerül a tömegbe, a bukott azt hitelezői elől elteszi, roko.iáinak adja, megszökik vele. Azonban nem lesz megtámadható ez esetben sem, ha valódi és lejárt követelésre teljesít, mert ez a teljesítés az ő önkéntes teljesítésének nem tekinthető, ő erre törvénynél fogva kötelezve van, e kötelessége alól csak a materialis csőd tudata absolválja. (Kralik.) E szakasz mindkét feltételének fenforgását a tömeg képviselője tartozik bizonyítani és pedig konkrét tényekkel. A közadósoknak azok a jogcselekményei, hogy a kész* .pénzben visszafizetendő adóságaikat nem készpénzben, hanem áruk átadásával, tehát oly módon elégítették ki, amily módon arra kötelezve nem voltak, a est. 29. §*ának esetét egymagukban meg nem állapítják. (1. 8526—1902.) Pusztán a fizetések megszüntetésének tudata mellett létrejött jogcselekmények sikerrel csakis akkor támadhatók meg, ha a 27. §*ban meghatározott hat havi időn belül történtek, amiről következik, hogy ahhoz, hogy valamely jogcselekvény a est. 29. §-a szerint időre való tekintet nélkül megtámadható legyen, nem elégséges a kárositási -szándékra a fizetések megszüntetéséről vont általános következtetés, hanem konkrét tények bizonyitandók, ame* lyekből a kárositási szándék megállapítható. (1. 959—1899.) A fizetések megszüntetéséről való tudomás és a le* járat előtti kiegycnlitéshől az adós károsító szándékát és a másik félnek erről való tudomását megállapítani nem lehet. (1. 505-1903.) A csődtörvény 29. §*a alapján az árverési jogcselek* mény is hatálytalanítható az árverési vevő ellenében. (Folytatjuk.1 Szívós Barna dr. X Alanyi jogok a közigazgatásban Az alanyi jog a tárgyi jog által meghatározott és biztosított egyéni szabadság. Tárgyi jog alatt értve az életviszonyok külső rendjét, az egyéni szabadság körét és mértékét meghatározó szabályok (normák, állami parancsok) összeségét. Ha alanyi jogokról beszélünk a közigazgatásban, főképpen az egyesnek a hatósággal szemben érvényesíthető jogosítványaira gondolunk; ezeket tekintjük első sorban közigazgatási alanyi jogoknak és nem az államnak az egyesekkel szemben fennálló jogait. Ennek oka pedig az, hogy az állami főhatalmat reprezentáló hatóságok szükségképpeni tulajdonsága a rendelkező, utasító hatalom; ezzel szemben az egyeseknek a hatóságok ellenében megnyilvánuló jogainak létezését már nem lehet axiómaként állítani; ez utóbbi jogok nem az egyének személyi tulajdonságaiból szükségképpen folyó jogok; ezek csakis az állam magasabb fejlődési fokán, az u. n. jogállamban valósulnak meg a maguk tökéletességében. Ezen jogok mibenlétének és tartalmának vizsgálatánál már bizonyításra s általában bővebb fejtegetésre van szükség, mint az állam alanyi jogainak tárgyalásánál. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hatóságok jogai is valóságos alanyi jogok, mert a hatóságok is épp ugy alá vannak vetve a tárgyi jognak, mint az egyesek s az objektív jog szabja meg ugy a hatóságok, mint az egyesek akaratérvényesülésének lehetőségeit. Lássuk néhány jelentékenyebb közigazgatásjogí iró felfogását a közigazgatási, illetve általában a közjogi alanyi jogokra vonatkozólag. Már a mult század hatvanas éveiben, különösen a német irodalomban az alanyi közjogokat elismerő felfogásokkal találkozunk. így Báhr „Rechtsstaat" c, 1864-ben megjelent monográfiájában azt a tételt állítja fel, hogy az alanyi közjogok elismerése az, ami a jogállamot a rendőrállamtól megkülönbözteti. Ezzel a felfogással szemben Gneist Rudolf berlini egyetemi tanár pár évvel később megjelent s „Jogi állam" címen magyarra is lefordított munkájában tagadja az alanyi közjogok létezését. Szerinte a közjog s így a közigazgatási jog szabályai nem a polgárok, hanem az állam érdekében állanak fenn. A jogviszony a közigazgatásban nem az egyes ember és a közhatóság, illetve állam, hanem az állam és egyes hatóságai között áll fenn. A polgárnak az a joga, hogy a hatóságtól a törvény betartását követelheti, nem szubjektív jog, hanem az alattvalót megillető panaszjogon alapszik. Gneist szerint rendkívül veszélyes lenne az egyest, mint jogosítottat az állammal szembe állítani, miután így az egyes kivétetnék az állam akaraturalma alól; már pedig az államviszony természete az, hogy az állam a polgároknak felebbvalója legyen; az egyesnek az állammal szemben való jogosultságának elismerése megbontaná az államot. Az ujabb német írók közül Fíeiner is e felfogás hívének vallja magát. Szerinte csak azon mozzanatok tekinthetők szubjektív jogoknak, amelyekben a törvény az egyesnek pontosan körülírt teljesítésre ad követelési