Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 5. szám - Kriminalitásunk a háború után

ÍO MISKOLCI JOGÁSZÉLET (70) Kriminalitásunk a háború után Nem lehetett kétséges a kriminalitás és a legkülönbözőbb tényezők közt fennálló okozatos összefüggés ismerői előtt az, hogy a világháború, amely a kriminalitás mérvét meghatározó gazdasági, szociális és kulturális stb. tényezőkre félreismerhetetlen, bár szabatosan nehezen megrögzíthető befolyást gyakorolt, nem fogja érintetlenül hagyni a bűnözés nagyságát, irányát sem. Hogy a háború első éveiben erősen megfogyatkozott a búntevők száma, az a kétségtelenül fenforgó módosító okokon kívül1) főleg arra vezethető vissza, hogy a bűnözésre koruknál, nemüknél fogva leghajlamosabb réteg túlnyomó része katonai fegyelem alá került, az országtól távol fekvő harctereken teljesítette kötelességét. A fiatal korúaknak és a nőknek a bűnözése ellenben azelőtt alig sejtett méretekre duzzadt, jelezve, hogy a háború „erkölcsnemesítő" hatásáról mondottaknak mily bizonytalan alapjuk volt.2) E kedvezőtlen tünet egyébként elég plausíbílís okaival, valamint általában a háborús kriminalitással ezúttal níncs szándékunkban foglalkozni. A rendes polgári foglalkozásából, környezetéből kiemelt nagy tömegű férfi népesség hiánya ezen évek kriminalitását amúgy is kivételessé tette s bár különösen a bűnözés irányának a vizsgálata, a detaílok megfigyelése rendkívül érdekes és a krímínálpolítíka szempontjából is tanulságos feladat, mégis ma már jobban érdekel az, hogy vájjon a nagy megrázkódtatást túlélő s lassan-lassan a régi keretekbe visszatérő társadalom bűnöző hajlama mekkora és milyen irányú a múlttal szemben. Ezúttal csak a bűnözés intenzitásának lehető szabatos megállapítása a célunk, elhárítva azon akadályokat, amely a régi Magyarország kriminalitásával való egybevetést gátolják s így a tendencia megállapítását zavarják. A múlttal szemben való változás kellő értékelése a demográfiai szempontból lényeges zavaró körülmények megemlítésével — a dolgozat másik célja. Kriminalitásunk háború előtti időbeli alakulásáról is meg kell röviden emlékeznünk. Főleg azért, hogy a jelenlegi index-számokat helyesen értékelhessük. Mert hiszen bármily „bámulatos törvényszerűséggel fizetjük a börtön és vérpad adóját", nyilvánvaló, hogy a kriminalitás nyugvópontot nem mutatott a békés évtizedek alatt sem, változván a társadalom keretén belül azon gazdasági, kulturális stb. erők szerepe, amelyek kihatnak a bűnözésre. Hazánk kriminalitása pl. a XX. század békés éveiben — bárha a büntető novella életbeléptetése a tökéletes összehasonlítást gátolja is — határozottan kedvezően alakult. Az í 904 — í 908-as évek átlagában még 708, az í909—Í9í3-as évek átlagában 678 elitélt jutott Í00.000 lélekre.3) Az említett törvényhozási tételes intézkedés ugyan némileg apaszthatta az elítéltek arányát, de már maga az a körülmény, hogy az elég kedvezően gyarapodó összlakosság mellett a bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek abszolút száma \ százalékkal fogyott, bíztató jel volt népünk kriminális hajlandóságára nézve. Kérdés, hogy a legalább is állandóságot mutató, de valószínűleg javulást feltüntető tendenciába hogy J) Erre vonatkozólag igen beható felsorolást I. Dr. Hacker Ervin: A világháború hatása a kriminalitásra. Berzeviczy Emlékkönyv. 1925. 221. és köv. 1. 2) N. ö. Buday László „Előszavát" a Magy. Tud. Közi. 59. kötetében. A magyar birodalom bűnügyi statisztikája az 1909—13. évekről. 3) Forrásaink: A magyar birodalom bűnügyi statisztikája. Magy. Stat. Közi. Uj sorozat 59 és ujabb évekre Magyar Statisztikai Évkönyv 1919- 1922. illeszkedik bele a megcsonkított Magyarország kriminalitása. Az említett forrásmunka az Í92Í. és Í922. évben a járásbíróságok és törvényszékek által jogerősen elitélt személyek abszolút számát nyújtja; 192I-ben 48.591, í 922-ben 64.286 az összes elítéltek száma. Ha a két év eredményeinek átlagát (nem egészen kifogástalan eljárással) az Í920. év végén tartott népszámlálás által észlelt 7,980.000 főnyi lakossághoz viszonyítjuk, akkor a í00.000 lélekre eső elítéltek számaként 707-et nyerünk eredményül. Tehát a nyers kriminalitás — ha ugyan ezen összehasonlítást kifogástalannak tekinthetnők — csak mérsékelten emelkedett s végeredményben csaknem matematikailag egyenlő az Í904—Í908. évek átlagában mutatkozó kriminalitással. Sőt, ha az összehasonlítást helyesebb alapra fektetjük s az elítéltek számát a büncselekvények elkövetésére jogilag képes Í2 éven felüli népességhez viszonyítjuk, akkor a történeti Magyarország viszonyaihoz képest még jobb színben tűnik fel a megcsonkított ország népének a kriminalitása. Ugyanis nem szabad felejtenünk, hogy a háborús születések erős megcsappanása következtében a gyermekek száma az összes népességnek jóval kisebb részét tette a háború után, mint azelőtt, ami másszóval azt jelenti, hogy a büntevőknek az egész népességhez való viszonyítása — a nevezőben rejlő u. n. holt teher kísebbedése folytán — a valóságosnál kedvezőtlenebb képet nyújt. Ha a Í2 éven felüli népességet tesszük meg a víszonyszámítás alapjául, akkor a következő eredményre jutunk. Az integer Anyaországban 960, a megcsonkított Magyarországban 929 elítélt jutott í00.000 lélekre. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az öszszehasonlíthatóságot rendkívül megnehezítette az országcsonkítás ténye. Kérdés: vájjon a trianoni Magyarország nem mutatott-e békeidőkben lényegesen más képet bűnözés szempontjából, mint az egész Magyarország ? Sajnos, Magyarország mai területére kiszámítva a múltra vonatkozólag nem áll rendelkezésünkre bűnügyi statisztika s remény sincs arra. Nem tudjuk, hogy kriminalitásunk mekkora volt a háború előtt. Maga az a körülmény, hogy az elveszített períphería müveltségíleg, gazdaságilag, fajilag stb. számos, gyökeres eltérést mutatott fel, eleve ís lehetségessé, sőt valószínűvé teszi, hogy a kriminalitás sem volt egyforma az elveszett s a megmaradt részeken. A végből, hogy a megmaradt részek kriminalitására megközelítőleg következtessünk, megvizsgáltuk a sértetlenül maradt vármegyei és városi törvényhatóságaink békebeli bűnözését. Miután e 21 törvényhatóság népessége a Csonkaország népességének csaknem 2/3-át teszi, nagyjában joggal következtethetünk a megmaradt terület összkrímínalítására ís. Az 1909—í3-as évek átlagában az integer törvényhatóságokban jogerősen elítéltek száma 30.Í84, amely szám e törvényhatóságok 3,576.738 Í2 éven felüli népességéhez viszonyítva 844-et ad eredményül, szemben az országos átlagot jelző 960-al. Vagyis feltevésünk beígazolást nyert. A Csonkaország kriminalitás szempontjából a békés években — kétséget kizárólag — sokkal kedvezőbb helyzetben volt, mint a perípheríák. Persze ezt a 844-es arányszámot teljes megnyugvással még mindig nem lehet viszonyítani a Csonkaország egészére vonatkozólag eredményül nyert 929-es számhoz, mert nem tudjuk, hogy a megszabdalt vármegyék kriminalitása mennyire színezte a múltban az országnak ugyan Zömét jelentő integer törvényhatóságok s így az ország bűnözését. Egy hypothezís: segé| lyével azonban következtethetünk erre. Megvizsgáljuk,