Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 2. szám - Hugó Grotius, 1625-1925

2 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (Í8) kincstárakkal. Grotíusnak alkalma nyílott Parisban nagy látószöggel figyelni ezeket az eseményeket, a harmincéves háborúnak" első csatározásait s gondolkodni ezek okairól és következményeiről. í623-ban visszavonult hát egy kis francia faluba, Balagny sur Thérainbe és elkezdte írni nagy munkáját, hogy uj irányt próbáljon szabni a népek egymásközti viszonyainak szabályozására. Két évig dolgozott a könyvén s ugylátszik, nem hiába, mert — ha halvány kontúrokban is, — de már az Í648-Í veszfálíaí békén is mintha itt-ott meglátszana az általa megszövegezett elvek alkalmazása. Könyve a nemzetközt jog legelső kodifikálása (Grotíus szerint: ,,ius inter gentes") és telve van olyan tételekkel, melyekhez a valóságos életben csak most jutottunk el, illetve szeretnénk közeledni. A háború és béke joga befolyásos könyv, amit bízonyit már az is, bogy idáig 75 eredeti és fordított (holland, angol, német, francia) kiadása jelent meg, a legutolsó most a háromszázados jubileum alkalmával. És türelmes ez a könyv, mint maga a kereszténység, melyből a tételei fakadnak ; tud várni akár századokig is, míg egyszer tán győzelemre jutnak a benne lefektetett alapelvek, melyek elé akadályokat gördíthetnek ugyan, útjukat is állhatják, de melyeknek valamikor feltartóztathatatlanul érvényesülníök kell. Grotius két felé is harcol könyvében, még pedig egyformán a minden erővel háborút akaró államférfiak és a mindenáron békét akaró pacifisták ellen. (Az előbbiek általános felfogása az, hogy az állam békében és háborúban mindig azt teheti, amit szuverén nemzeti érdeke diktál; Machiavelli, Ríchelíeu, Wallenstein, lord Grey.) Irányelveit a Prolegomena-ban és az első könyv (Quíd Bellum. quíd Jus) első fejezetében tüzí ki. Az állam mibenlétével foglalkozva kifejti, hogy az állam fundamentumát egy bizonyos társadalmi szerződésben látja, melynek alapján olyan egyének szövetkeznek egymással, akik közösen akarnak élni. Szerinte jog keletkezéséhez kifejezett akarat kell tehát. És ép ezért (300 évvel ezelőtt) a népek önrendelkezési jogának figyelémbevételét követeli és tagadja az államok ama szabadságát, hogy területük integráns részévé tehessenek egy más tartományt, lakóínak hozzájárulása nélkül, vagy épen akarata ellenére. A kialakult társaságok, népek, államok egy nagy testvériséget alkotnak (magna socíetas), melyek között a kölcsönös jószándéku érintkezés csak ugy tud állandóan fennmaradni, ha bizonyos közöttük kiérett jogokra mindnyájan tekintettel vannak. És Grotius erről a nemzetek közötti jogról — „de eo íure quod ínter populus versatur" — kíván leszögezni megállapításokat, melyekről azt írja egy Í64í-ben kelt levelében: „Ha a keresztény fejedelmek meghallgatnák a javaslataimat, nem lenne több háború közöttük". . . Az államok ilyen jószándéku egymásmellettiségének megtartására a legfőbb príncípumnak tartja a — hűséget az adott szóhoz : „pacta sunt servanda." Ami egy országban bent a törvény, az kifelé, a népek nagy családjában, a szerződés. „A hűség az ígérethez nemcsak az egyes állam alapja, mint Cicero mondja, hanem a népek közösségéé is." Az államoknak tehát nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak, — ütődnek kí valahol a nemzetközi jog chaotíkus ködének mélyén a feltétlen államszuverénítás korlátozhatóságának elmosódott körvonalai. Ennek ellenére is az országok egymás között felmerült ügyeinek elintézésében ő még mindig a szuverén államérdeket látja maga előtt legfőbb döntő faktornak és igy a fiatal Grotius a háborúkat teljesen elkerülhetetlenek ís hiszi. (De íure praedae: „Quídquíd Deus íta vult, id justum esse nemo negabit.") Uj munkájában azonban már azt hirdeti, hogy meg kell szűnni a keresztény államok között az ok nélkül való háborúskodásnak. (A pogány török ellen azonban minden keresztény fejedelemnek össze kell fognia.) A háborúk megelőzésére két módot ajánl: a felmerült súrlódások eliminálására államköztí konferenciát (colloquíum) vagy bírói döntést (compromissumj. Ez utóbbira vonatkozólag azt tanácsolja, hogy alakítsanak meg bizonyos, lehetőleg állandó jellegű nemzetközi aeropágot, bíróságot, mely hivatva legyen kivizsgálni azokat a felmerülő ellentéteket, melyek a „népek családjában'' visszavonást, vagy éppen ellenségeskedéseket okozhatnának, adjon tanácsokat azok kiküszöbölésére, sőt ré. szesévé tétetvén bizonyos szankcióknak, legyen joga a2 esetleg hozott határozatokat foganatosítani is. Bár Grotíus a vitás kérdéseknek ilyen bíróság elé való vitelét az egyes államok tetszésére bizva, eszméjében mégis megláthatjuk az állandó nemzetközi döntőbíróság őscsíráját. Sőt annak már kikényszerítő, illetve büntető szankciók alkalmazásának lehetőségével ís való felruházása olyan elgondolást jelent, ahová a valóságban a hágai békekonferenciák bátortalan kísérletezései után csak a Nemzetek Szövetsége alapokmányával jutott el a nemzetközi jog. Ekkor is csak a nagy háború győzteseinek diktátumára, akik a maguk érdekeinek oly szervezetét alkották meg benne, hogy általa az emberiség szükséges szolidaritásának és a „barbár" háborúk elleni humanisztikus gondolat diadalra juttatásának álarca mögül ugy irányíthassák a legújabb idők politikáját, hogy fegyverrel és árulással szerzett uj birtokaikat, véráldozat nélkül, a jog és nagy emberi eszmék — igazi törekvéseiket gazul palástoló — jelszavai alapján szinte beláthatatlan időkig megtarthassák. Grotíus azonban mégsem volt olyan értelemben pacifista, aki háborút visel minden háború ellen. Nem. Mivel egész jogbölcselete a természetjogon alapszik, igenis megengedettnek tartja, hogy az államok éppenuyy, mint az egyesek, jogos és nagy érdekeik ellen történő minden erőszakos támahást erőszakkal utasítsanak vissza. De jól meg kell gondolni az államoknak, hogy érdemes-e vért és aranyat áldozni minden apró-cseprő előnyért vagy sérelemért. Ellene van a kis okoknak: „levíbus aut nullís de causís ad arma procurrí," Grotíus causa íusta-t követel, amilyen az igazság védelme vagy az igazságtalanság kijavítása, vagy pedig ellenállás a támadással szemben. A genfi és hágai konvenciókat messze megelőzve felemeli szavát azok ellen a még mindig életben levő szokások ellen, melyek egy megszállott terület s lakossága felett való uralom mikéntjét teljesen a hódítók kényére-kedvére bízzák. Mert a jog tart a harcok alatt is: „alíquod ínter populos íus commune quod et ad bella et ín bellis, valeret." Tiltakozik a lefegyverezettek, hadifoglyok és a nemharcos" (nem kombattáns) ellenség legyilkolása ellen; nem tartja megengedhetőnek csak olyan épületek lerombolását, melyek a hadviselést tényleg gátolják és hangoztatja a hadviselő felek adóvoltát (jóvátétel) a magánosokkal szemben minden rekvirálás és lefoglalás esetén. Olyan messzi horizontok aljáig jutott el ezeken a tételeken át Grotíus, ahová valóságban mí csak most kezdünk tartani. A „delftí oraculum" fenntartás nélkül megérdemli a nemzetközi jog-atyja nevét, jóllehet túlságosan aláhúzott teológiai nézőpontja azt látszanak néha mutatni, hogy még nem alakult ki előtte teljesen tisztán a nemzetközi jog autonóm helye a tudományban. S hogy minden időkben mennyire ennek ís tartották, mutatja, hogy Holstein hercege, a dán király, a spanyol IV. Fülöp mind megpróbálják nyerni könyve