Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 10. szám - A csődmegtámadási keresetek vázlatos ismertetése [7. r.]

(125) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 a hivatalos propagandának hivő, egykor szebb napokat látott elszegényedett és elaggott keresetképtelencknek még meglehetős nagy kálváriát kell járniok, mig az „illetékesek" pusztában hangzó panaszkiáltásukat meghallják s kielégítő megoldást találnak legalább a caritativ valorizációra. Azt azonban, hogy a hadikölcsönt csak a kecskeméti nagyharang fizeti vissza, de az állam nem, most már nem hirdetik, mert ily nagy igazságtalanságot az „illetékesek" még maguknak sem lennének képesek elmondani. Senkinek sincs eszében az államtól lehetetlent követelni. Ha valamire, ugy erre áll az a tétel, hogy impossibilia nulla obligatio. Le kell számolni a háború elvesztésének katasztrofális gazdasági következményeivel, különösen azzal, hogy egyenlőre, a jóvátételi kérdés végleges rendezéséig a kötvények igazságos felértékelésének ügye valóban nem rendezhető. Vérmes reményeket táplálni a valorizációra nézve igen korai és hiu ábránd. A tényleges realitások tiszta szemüvegén kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a valorizáció egyáltalán lehetséges-e s ha igen, mily szempontok és feltételek figyelembevételével történjék az. Valójában az államkötvények felértékelése pénzügyi, illetve közgazdasági kérdés, melynek megoldásánál főleg szociálpolitikai, caritativ, ethikai és jogi szempontok irányadók. Ugy a nomád életet élő néptörzsek magánjoga, mint I a modern kulturállamok törvénye megegyezik abban, hogy a kölcsönt meg kell adni, a tartozást meg kell fizetni. Ha az adós hibáján kivül oly helyzetbe kerül, hogy kötelezettségének nem tud eleget tenni, hitelezőjétől halasztást kérhet, esetleg kiegyezik vele az eredeti szolgáltatás felében, harmadában, negyedében, azonban nem mondhatja azt, hogy nem fizetek, mert nem tudok és nem is vagyok hajlandó kötelezettségeimnek a jövőben sem eleget tenni. Mihelyt ezt teszi és igy beszél, letér az ethika és az igazság egyenes útjáról és jogellenes magatartást tanusit, mely végeredményben veszedelmes következményekkel járhat. Az érdekeltek lelkéből destruktív visszahatást vált ki annak hirdetése, hogy az állam kötelezettségeinek nem is fog eleget tenni a jövőben sem, noha ő maga a legkegyetlenebb hitelező, mely könyörületet nem ismer s még a párnát is kihúzza adósának feje alól. Bizonyos, hogy azokat, akik vagyonukat a kötvények teljes elértéktelenedése folytán elvesztették s most insé- j ges helyzetben vannak, a nyomor és az elégedetlenség előbb-utóbb a legszélsőbb felforgatók karjai közé sodorja. í A hazafias érzések teljes és tudatos kiirtására mi sem alkalmasabb, mint a „nem tehetjük" kárhozatos hangoztatása. Vasúton, társaságban elkeseredett panaszokat hall az ember egykor jómódú kötvénytulajdonosoktól. Nem csoda, hisz enyhítenek bánatukon, ha másoknak kipanaszkodhatják magukat. Vizsgálgatják a jövő esélyeit, sokan ujabb felfordulástól remélik igazságos ügyük kedvező rendezését, miközben titkon a forradalom vörös zászlójára gondolnak. Saját állampolgárai irányában a magyar álam minden hitelét elvesztette s nem is fogja azt visszanyerni mindaddig, mig az állami kötvényeknek legalább caritativ felértékelése által azt vissza nem szerzi. Kétségtelen, hogy ujabb, esetleges háború esetén senki sem lenne hajlandó egy fillért is áldozni, mig azt látja, hogy az egykor jómódú árvák, özvegyek és középosztálybeliek a kötvén,yek elértéktelenedése folytán mindenüket elvesztvén, a legínségesebb helyzetben nyomorognak, mig mások a háború alatt és óta soha nem álmodott gazdasághoz és vagyonhoz jutottak, melyben manapság is oly fényűzően dúskálnak, hogy ezáltal az alsóbb néposztál3rok elfojtott gyűlöletét és az egykor jómódban élő elszegényedett középosztálybeliek elkeseredését egyenesen provokálják. Dante a pokol szenvedéseinek leírásánál a legnagyobb szenvedést igy festi: „Nincs nagyobb fájdalom, mint e:n« lékezni a keserves helyzetben a boldog időkről". Ha ez igaz, ugy azok az árvák, akiknek vagyonát az áryas/.ékek megkérdezésük nélkül hadikölesönökbe fektették s azok az özvegyek, akiknek vagyona kaució formájában vaji.v bármi más módon ilyenformán szintén önhibájukon kivül • szintén az ebek harmincadjára került, már itt e földön pokoli lelki szenvedéseket állanak ki, amikor összeszorított fogakkkal, éhező gyomorral, sok nélkülözés közt tűrik meg nem érdemelt nyomorukat, közben szomorúan emlékeznek vissza a boldogabb, visszahozhatatlan múltra és elképedve bámulják az uj gazdagok fékeveszett tobzódását. A látszólagos konszolidáció hamuja alatt parázs lappang, melyből az egyre fokozódó szociális nyomor szele uj tüzet gyújthat. Amit Lengyelország zilált közgazdasági élete dacára elbír és törvényileg biztosit, amit Csehszlovákia törvényhozása szociálpolitikai szempontból elkerülhetetlenül szükségesnek tartott és megtett, amivel a súlyos jóvátételi U1 • bekkel sújtott Németország az egyetemes osztó igazság érdekében a többi államoknak példát nyújtott, azt negünk is meg lehet tennünk. Nem kell mindenben csak Nemetausztria példái után kullognunk, annál kevésbé, mert ennek az államnak a külpolitikai viszonyai, közgazdasági berendezése és népességi összetétele a mienkkel össze sem hasonlítható. A háború elvesztésének gazdasági következményeit, az összeomlás bajait ugy kell felfogni, mint a nemzetet ért egyetemes csapást, Az igazság és a társadalmi érdek azt kívánja, hogy e csapásból a nemzet minden egyes élő és a jövőben születendő tagja elvileg és lehetőleg egyenlő mértékben vegye ki részét aképen, hogy senki ne vonhassa ki magát a baj egy eszmei hányadának elviselése alól. A mai heyzet azonban az, hogy vannak négyemeletes bérpalota tulajdonosok, akik egyáltalán nem jegyeztek hadikölcsönt, vannak földbirtokosok és gyárosok, akik haditerhekből épenséggel nem, vagy csak minimális mértékben vették ki részüket s akik vagyonukat (ha azt nem a háború tartama alatt, vagy konjunkturás időkben szerezték), csaknem teljes mértékben megmentették, vannak ezekkel szemben olyanok, akiknek vagyonát a háború elvesztése folytán ránkszakadt összeomlás teljes mértékben megsemmisítette. Manapság az állam a kötvénytulajdonosok párnáját is elárverezteti, ha aranykoronában kivetett adójukat megfizetni nem tudják, ezzel szemben a kötvényekben vállalt, törvényhozásilag biztosított kötelezettségek teljesitéséről hallani sem akar. Tehát az állam, mint hitelező, kérlelhetetlen és pedánsan szigorú, mint adós azonban hanyag és megbizhatatan. A törvényhozás feladata elsősorban e tekintetben az, hogy e kiáltó ellentéteket, — ha már meg nem szüntetheti, — legalább némileg kiegyenlíteni igyekezzék. Az a hadiárva, akinek vagyonát az árvaszék kényelmesebb kezelhetés okából miniszteri rendeletre hadikölcsönbe fektette, (s igy vagyonát úgyszólván teljes mértékben elvesztette), ne károsodjék 100% erejéig, amikor bőven Vannak az országban oyanok, akik nem jegyeztek hadikölcsönt, noha hatalmas fővárosi bérpaloták vagy sok száz hold jó föld tulajdonosai voltak és igy vagyonukat (aranyértékben számítva), csaknem teljes mértékben átmentették. Több szempont kívánja azt, hogy a hadikölcsönkötvények ügyének rendezését a többi kötvény valorizációjától el kell választani s az államadósságok csekély felértékelését a hadikölcsönÖknél kell megkezdeni. Nem csupán azért, mert a nemzet nagy halottjának, Tisza Istvánnak kijelentése szerint a hadikölcsön a magyar nemzet becsületbeli adóssága, — már pedig gavallér nemzet és gavallér ember elsősorban ezeket rendezi,— hanem azért is, mert