Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 1. szám - A házasságon kivül született gyermekek viszonos öröklési joga

2 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (2) Azonban ennek a leszármazók öröklésére vonatkozó egyetlen §-a (9. §) egyvonatkozásban szabályozza, csupán a leszármazók öröklésének a kérdését s ez okból világos, bogy a kérdésre vonatkozó korábbi jogszabályok visszaállitására nézve a bevezető rendelkezés nyer alkalmazást. Ebből pedig az következik, hogy a kérdéses rendelet azon egyetlen módosulást szenved, hogy az ősiség eltörlésével a házasságonkivülí viszonyból született gyermekek az édesanyjuk ági vagyonában is öröklési joggal birnak. A 79. számú döntvény megalkotásáig sokáig vacilált a joggyakorlat abban a kérdésben, hogy adjon ezen gyermekeknek az édesanyai hagyatéki vagyonra nézve törvényes öröklési jogot abban az esetben, ha az édesanyának — más, törvényes házasságból született leszármazói maradtak. Végre a hivatott döntvény a méltányosság szellemében oldotta meg ezt a kérdést. Ezzel azonban a kérdés komplexumának, mondhatni a legkönnyebb kérdése oldatott meg. Egy sokkal komplikáltabb kérdés az ily gyermekeknek nemző apjokkal szembeni jogi helyzete és ebben főként öröklésüknek a kérdése. A polgári törvénykönyv négy szövege közül a leghumánusabb szellem a T. II. hatotta át, mert kimondta a következőket: a házasságonkívüli viszonyból született gyermek nem csak az anyjának, de az anyja rokonságának is törvényes rokona; az atya által elismert gyermek: édesatya nevét viseli, tartást ugy igényelhet, mint a törvényes leszármazó, örökrészének a felét kapja, de ha nincs más törvényes örökös az egész hagyaték a házasságonkivülí viszonyból született gyermeket illeti meg. E rendelkezésekkel egy szebb jövőnek a kapuját láttuk megnyitva. Fájdalom, azonban az Igazságügyi bízottság a polgári tvkv. javaslatának a tárgyalása alkalmával azon indokolással, hogy a vélemények még nem tisztázódtak, törölte a javaslatból a fenti rendelkezéseket, külön törvényre tartván fenn a kérdés szabályozását Ez okból már a későbbi javaslatokban a fenti humánus rendelkezéseket találjuk már meg. A jövő zenéje tehát, hogy a már megoldottnak hitt kérdés humánus szellemben fog-e valamelyik törvényünkbe bele kerülni vagy annál a mai ridegség és igazságtalanság fog-e megnyíU vánulni. A h. k. vi$z.-ból született gyermekek öröklésénél harmadik fontos kérdés a viszonosság kérdése. A figyelmes szemlélő szemei előtt rögtön előtűnnek minden egyes jogintézménynél azok az alapelvek, amelyek mint veres vonalak húzódnak végig az intézményt szabályzó rendelkezéseken, s amelyekre mint alapokra van maga az intézmény is fektetve. Törvényes öröklési jogunknak egyik ilyen princípiuma a viszonosság, ami azt teszi, hogy a törvényes rokonsági kapcsolatban levőket egymással szemben az öröklési jog kölcsönösen megilleti, habár az a sorrend, amelyben azok előállanak, nem is egyforma. Ezen szabály alól két kivételt tesz magánjogunk. Az egyikkel az örökösbefogadásnál, a másikkal éppen a h. k. vísz,-ból született gyermekek öröklési jogánál találkozunk. Az első teljesen indokolt, mert akár adoptió pléna, akár a míniís plénával álljunk szemben, a cél mindkettőnél az, hogy az örökbe fogadó vagyona az örökbe fogadottra szálljon. Már esetünkben a viszonosság alóli kivételt mi sem indokolja. Vagyis a helyzet az, hogy bár általános szabály az, hogy a h. k. viszonyból született gyermek anyja rokonságának nem rokona, mégis, ha a gyermek anyja életben nincs a joggyakorlat az anyai oldalrokonoknak a h. k. vísz.-ból született gyermekek hagyatéki vagyonára törvényes öröklési jogot ad. Ezzel szemben a joggyakorlat döntéseiben egyedül a kassai Tábla (Í34Í — 1903.) és a Kúria (2892—9ÍÍ) határozatban láttam azt az elvet kimondva : „A h. k. vísz-ból született gyermek, miután törvényes leszármazók nem létében az anyja után törvényes öröklési joggal bír, következik, hogy az ily gyermek az életben nem lévő anyja öröklési jogának a képviseletére van hivatva és ennélfogva az anyai oldal' rokon után is viszonos öröklési jog illeti meg, viszont az anyai oldalrokonokat is viszonos örökségi jog illeti meg a h. k. viszonyból született gyermek után, ha ennek anyja életben nincs és leszármazók sem maradtak." Amig a joggyakorlat döntéseib;n ezen egyetlen határozatra találtam, mely a h. k. viszonyból született gyermeknek az anyai oldalrokonok utáni törvényes öröklési jogát elismeri, ezzel szemben immár szokásjogi szabállyá kíjegecesedett jogtételt képez az, hogy az anya nem létében az ily gyermekek után az anyai oldalrokonok vannak hívatva az öröklésre. Hol van itt a következetesség s amellett nem val humánus felfogásra sem. A kérdésnek ilyen szellemben való megoldása csak azzal a szellemmel magyarázható meg, amellyel a h. k. viszonyból született gyermekek jogi helyzete ezideig kezeltetett. Nagy sérelem érte a szerencsétleneket a tartás kérdésénél ís és e terrénumon is csak szórványosabbak, a humánusabb felfogást visszatükröző döntések s mondhatnám egyedül áll az a határozat, mely a természetes apát a gyermek életfogytáig kötelezte a tartásra. Ha nem hagyatták volna ki a tervezetek későbbi szövegeiből a T. Il.-ban foglalt rendelkezések, remélhettük volna, hogy a joggyakorlat is mihamarább elfogadta volna azokat, de a mai sivár és rideg helyzetben, ismerve a bírói joggyakorlat consevativísmusát, sokáí y nem fognak még e kérdés lapjai lezáródni, ami pedig nagyon indokolt és kívánatos ís volna. Végül befejezésül legyen szabad utalnom a h. k. viszonyból született gyermek jogi helyzetének a kérdése tárgyalása alkalmával megnyilvánult felfogásokra. Többen a hozzászólók között az egyenlősítés hívének vallották magukat. Ha nem ís tudom minden fentartás nélkül az egyenlősítés gondolatát magamévé tenni, nem csinálok titkot abból, hogy nem csupán az öröklési jog terén javítanék a h. k. vsz.-ból született gyermekek helyzetén, hanem újólag bonckés alá venném az egész jogi helyzetüket. Szilágyi Antal dr.