Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 1. szám

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (.10). hangsúlyozom, hogy a „római jog" nem aequívalens a reánk maradt városi jogászjoggal, amit a jogi profeszszorok müveikbe foglaltak. Ismeretes a városi római jog merev szabálya, mely szerint per extraneum (líberam) personam nobís adquiri non potest s mely jogi parömia azt jelenti, hogy elvileg lehetetlen a képviselt nevében és számlájára való ügyködés olymódon, hogy az elérni szándékolt joghatás közvetlenül a képvíselttel szemben következzék be. Az indirekt képviselet rendszerének szoktuk ezt nevezni s tudjuk azt is, hogy a dologi jogok egynémelyíkének a szerzésénél a közvetlen képviselet kivételképen használatos volt, de mint Hupka (Die Vollmacht 7 1.) találásán megállapította a magánjogi forgalom legfontosabb területén a kötelmi szerződéseknél a római jog mindég nélkülözte a közvetlen képviselet intézményét. A jogászok munkáiban foglalt városi jog megelégedett az indirekt képviselet nehézkes formájával s az ezen intézmény hézagait pótló actíones adíectítíae qualítatísszal, de mint az akkori müveit világ joga szakítani volt kénytelen a régi jog eme merev, a gazdasági fejlődés igényeinek meg nem felelő, intézményével s kiépítette a közvetlen képviselet intézményét, amint ezt egy néhány papírus modern kétséget kizáró módon bebizonyítja. [B. G. M. I. 300 (Í48 k. u.) B. G. M. I. 71 (Í89 k. u.) a P. Oxy. I. Í35 579 k. u.) P. Oxy. I. Í36 (493 K. u.) stb.] Egyptomban, római provinciális jogterületen, a közvetlen képviselet intézményének általánosan elismert volta bebízonyítottnak tekinthető s azok a nagyszámmal reánk maradt papyrusokmányok modern jogrendszerek meghatalmazásával azonosoknak tekinthetők. A B. G. M. I. 300-ban, bizonyosan egy meghatalmazás foglaltatik, amelyikben egy római polgár, C. Valeríus Chaeremoníanus veteránus egy római polgártársának. M. Semproníus Clemensnek adott megbízásokat. Egy generális meghatalmazásnak tekintendő ezen kútfő, melyben a kiállító azt mondja, hogy saját nevemben való nyugta kiállításokra ís meghatalmazza képviselőiét. A mandans aláírása után aláírja a mandatáríus ís az okiratot azon megjegyzéssel, hogy azt elfogadja és hogy a megbízásnak becsületesen meg fog felelni. A jog dogmatika szerint ez utóbbi aláírás és nyilatkozat jogilag irreleváns, természetes, azonban az, hogy egy ilyen meghatalmazás egy befelé ható megbízással van egybekapcsolva, amelyek szerint az ügylet ura a megbízottnak meghagyja a lelkiismeretes ügyködést valamint azt, hogy az elért eredményt a megbízóra átfogja ruházni. Ezen meghagyás elfogadását tartalmazza a megbízottól származó nyilatkozatot. A modern jogrendszere mellett a gyakorlati életben ís gyakran előfordul, hogy a meghatalmazásí és a megbízás egybe esnek. Egy ilyen esettel állunk szemben az idézett papyrusban foglalt meghatalmazásnál, amelyiknek vizsgálata közben az okirat kettős szerepe nyomban szembeszökik. A jogilag irreleváns elfogadási záradékkal ellátott kifelé ható, meghatalmazás és a mandans és mandatáríus közötti belső jogviszonyt szabályozó s harmadik személyeket nem érdeklő szerződés, vannak egy okiratba kapcsolva. A dologi jogok terén óriási fontosságú azon Müteis nevéhez fűződő felfedezés, a mely a telekkönyv jogintézményének ismert voltát igazolja s mely felfedezés nagy hordereje a laikus ember előtt is nyilvánvaló. Tudjuk, hogy a római jog nem tesz külömbséget ingó és ingatlan dolgokra vonatkozó jogok mikénti megszerzése között. A Genféi és Hunt által publikált u. n, Díonysía papyrus (P. Oxy. II. 237 (í87 Kr. u.) minden kétséget kizáró módon dokumentálja azt, hogy Egyptom népe ismert egy oly jogi berendezkedést az u. n. biblíothéké enkteseon-t a melynek elvei a modern jogok nyílván könyveível nagyban megegyeztek. Az idézett papyrusban a kérvényező Díonysía előadja, hogy Mettíus Rufus római tartományi főnök ediktumában elrendelte, hogy a nyilvános könyvekbe ne csak az ingatlanok tulajdonjoga jegyeztessék fel, hanem az azt terhelő zálogjogok és szolgalmak is feltüntetendők, még pedig — és ez az érdekes! — a nyílvánkönyvekben bízó harmadik személyek érdekében. A modern telekkönyvi jogok nyilvánossági (publicitás) elve íme a római jog hatályossági területén Még csupán azt kívánom megjegyezni, hogy a telekkönyvek mellett, az ingatlanra vonatkozólag létrejött s feltüntetett jogügyletekről felvett okiratok másolatban megőriztettek. (Folytatjuk.) Dr. Sztehlo Zoltán Az ügyvédi rendtartás reformja Ötven év határkövénél talán illik már foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy jó-e még az a ruha, amit ötven évvel ezelőtt az akkori újszülöttre szabtak, nem nőtte-e ki még a ruhácskát, nem kopott-e már imittamott és hogy az évek folyamán rárakott foltok tartanak-e még ?. . Az ügyvédi rendtartásról szóló törvény sem kivétel az átlag alól: nemcsak megkopott, megfakult ötven esztendő alatt, hanem ami a íeglényegesebh, annyjra elromlott már a törvény „szövetje", hogy nem állja a mai idők viharait s bizony-bizony teljesen uj ruhát érdemelne a „legszebb férfi korban" levő szervezet az ötven év előtt ráadott ruhácska helyett. Legnagyobb része, ami ötven esztendő előtt az újdonság ingerével csillogott: az autonómia, csak dísz volt tényleg. De nem melegített, mert nem képezte a törvény szervei kiegészítő részét s ha akkor a törvényhozó érthetően nem merte az ügyvédi kamarák autonómiáját olyan széles alapokra fektetni, mint az ügyvédség magasztos hivatása azt megérdemelte volna, bizonyos, hogy az ötven esztendő tanúságai meggyőzhették a kormányzatot, hogy a magyar ügyvédség mindenképen érett arra, hogy az általuk választott kamarai vezetőség önállóan és egyedül végezhesse a kamara s ezzel az ügyvédség belső ügyeit. Az autonómia kíszélesbítése után önként kínálkozik az ügyvédi rendtartás reformjának irányelvei: kamarai bíráskodás, önmaga által megállapított ügyvédi díjszabás, szabadabb mozgás az adózás tétén, ügyvédi immunitás az egész vonalon, az ügyvédi összeférhetetlenség szigorú és szoros körülbástyázása stb. stb. Csak egyet ragadunk kí ezek közül: az ügyvédi díjszabás kérdését. A mérnöki kamarák felállításáig, tehát a legújabb időkig, a mérnöki és építési munkák díjazásánál a bíróságok állandóan elfogadták a budapesti „Mérnök- és Építész Egylet" szakvéleményeit, pedig ez nem a törvény által alkotott hatóság s az ötven éves múltra visszatekintő ügyvédi kamarák nem tud-' nának olyan — hogy ugy mondjam — jogászt önfegyelmezettséget tanúsítani, hogy önmaguk intézhessék az önmaguk „gazdasági" ügyeit ís és objektíve bíráskodni tagjai munkájának értékelése tárgyában ís ? . V< A reformnak hatékony és gyökeres változást kéli teremtenie a fegyelmi eljárás terén ís. A mai állapot szerint a fegyelmi eljárások tuí hosszú ideig elnyúl-