Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 5. szám - Egy új ügyvédi bifurkácíó

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (76) nek jóváhagyása után a községi pótadó többlet szaporodásként íratnék elő az adóhivatalnál és a megosztási kulcs a több beszedésre való tekintettel is az így kíalukult uj alapon a jövőre megállapítható. Természetesen ezen megállapításnál tekintettel kellene lenni az év már elmúlt részére eső különbözet kiegyenlítésének a lehetőségére is. Minden körülmények között azonban első sorban arra kell törekedni, hogy a helyhatóságok (községek és városok) költségvetései idejére elkészüljenek és hagyassanak is jóvá mert e nélkül minden kényszer segítési mód mellett az együttes adókezelésben okvetlenül zavar következnék be. Ha ugyanis az egyes köztartozások az év folyamán bármely okból aránylagosan fedezetet nem nyernek, akkor már a jövő év megosztási kulcsa is nehezebben állapítható meg helyesen s a lerovás állandóan sántikálni fog. Nem hagyhatom még megemlítés nélkül azt a körülményt sem, hogy az együttes kezelés alatt az állami adókra engedélyezett fizetési halasztások és részletfizetési kedvezmények e helyhatósági köztartozások beszedését hátrányosan befojásoíhatják, ha az engedmények az utóbbiakra ís érvényesek. Sőt egyes esetekben a községek háztartását érinti, különösen akkor, ha néhány nagyobb adófizető, akikre a köztartozások túlnyomó része hárul, nyer fizetési halasztást vagy ked vezményt. Ezen nehézség célszerűen csak ugy volna áthidalható, hogy fizetési halasztás vagy részletfizetési kedvezmény az állami adóra nézve ís csak a község (város) hozzájárulásával engedélyeztetnék. Ilyen módon sem az állam kincstár, sem a helyhatóságok érdeke rövidséget nem szenvedhetne, az együttes adókezelésen pedig rés nem üttetnék. Ha az adófizetési kötelezettség az egész éven át arányosabban fog teljesíttetni, mint az eddig történt, akkor ezek a nehézségek ís nagymértékben enyhülni fognak. Hollós István. Egy új ügyvédi bífurkácíó A miskolci ügyvédi kamara választmányának ez évi jelentése, a tradíciókhoz híven és erkölcsi kötelességének megfelelően, az ügyvédi kar gazdasági és exístenciálís helyzetének egy igen jelentékeny részt szentel. A jelentés ezen passzusa foglalkozik az ügyvédi kar azon tagjaival, akik a bírói és ügyészí státusból tíz évi gyakorlat után, igen sok esetben az ügyvédek számára előírt külön képesítés nélkül, léptek az ügyvédi kar tagjai sorába. A törvényes rendelkezés, amely ezt lehetővé teszi, önkéntelenül ís bizonyos szelekciót állított fel az ügyvédi kar tagjai sorában. E szelekció még élesebbé vált akkor, amidőn kitűnt, hogy a bírói és ügyészí karból kikerült ügyvédek számbavehető anyagi és egyéb meg nem becsülhető értékekkel, összeköttetésekkel, befolyásokkal kerültek az ügyvédi kar tagjai sorába. Kerültek pedig éppen abban az időben, amidőn az ügyvédi kar, a régi státus, a legsúlyosabb anyagi gondokkal küzdött és amikor a világháború és a forradalmak után, maga a jogkereső közönség ís élesen szelektált és érdekeinek megfelelően kereste az ú. n. jó összeköttetésekkel bíró, a politikai áramlatokkal lépést tartó és azokhoz alkalmazkodó befolyásos ügyvédeket. Ezekben a nehéz és válságos időkben került az ügyvédi karba sok, egyébként egyénileg igen értékes és kiváló tagja a bírói és ügyészí karnak. Az ü yvédí kar tagjaínak jelentékeny részére napról-napra érezhetővé vált az újabb kartársak fellépése, agilitása, mozgékonysága, ötletessége, régi hivatalos állásaiknak feltűnő jelzéseiben és régi összeköttetéseiknek kihasználásában. Mindezek egyszerre*ragadták meg a jogkereső közönség figyelmét és a laikus tömegek, az ügyvéd megválasztásánál már nem ís az ügyvédet, hanem a volt bírót, vagy a volt ügyészt keresték, ezektől várták és remélték vélt igazságuk könnyű diadalát. Ezek, a napról-napra felmerülő jelenségek bizonyos ellenhatást váltottak ki a régi ügyvédek tágjai sorából és megmozdulásra bírták az ügyvédi Kamarákat. Elsőnek a budapesti Ügyvédi Kamara foglalkozott ezzel a kérdéssel, gazdasági és morális szempontokból. Ujabban a miskolci Ügyvédi Kamara választmányának jelentése ís behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel, amely bizonyos recenzust váltott ki, az ügyvédi karnak volt bíró és ügyész tagjaiban. Ezt a fontos kérdést azonban nem lehet az egyéni érzékénység szemszögéből tekinteni. Még akkor sem, ha a Curía ügyvédi tanácsa mondja ís kí, hogy a nyugdíjas bírói vagy ügyészí állás jelzésének használata fegyelmi vétséget nem képez. Etikailag azonban mégis csak inkompatíbilis az ügyvédi állással, az ügyvédi tekíntélylyel, ilyen címek állandó használata, amely a nagy tömegek előtt megtévesztésre ad okot, mert az ügyvédi Kamarák — jól emlékezünk — még a múltban sem engedték meg bizonyos reklámízű jelzések használatát, amelyeket az ügyvédi állás tekintélyével nem tartott összeegyeztethetőnek. A kérdésnek azonban ez a része nem annyira fontos. Végre ís egyéni ízlés dolga, hogy kí, milyen jogos címeket használ, ügyvédi állásának feltüntetésénél. Altalánosságban azonban szabad, sőt kell ezzel a kérdéssel foglalkozni és a kormányhatóságnak ezen intézkedését objektív bírálat tárgyává tenni. Ha tételes rendelkezés bizonyos korlátokat állít fel, az egyetemi pályára özönlőkre nézve, azzal az indokolással, hogy a szellemi proletáríátust nem szabad növelni, kétszeres indoka az államnak, hogy a másik oldalról ne nyissa meg a zsilipeket, ahol viszont az ügyvédi kar tagjait mesterségesen szaporítja. Az ügyvédi kar tagjaira nézve gazdasági és exístenciálís érdek ennek a kérdésnek felszínen tartása. Erdeke, hogy az ügyvédi kar tagjaínak ilyen mesterséges növelése ellen állást foglaljon. Jól értsük meg azonban, nem az egyének ellen van kifogás, hanem az államnak azon intézkedése ellen, amely megfelelő nyugdíj helyett ügyvédi gyakorlatot ad ajándékul a bírói és ügyészí kar egyébként kiváló tagjaínak. Nem szabad az államnak figyelmen kívül hagynia, hogy a bíró vagy ügyész, hosszú gyakorlat után magas nyugdíjjal, tehát anyagilag függetlenebbül rövidebb gyakorlat után pedig kevesebb nyugdíjjal ugyan, de annál több egyéb erkölcsi értékkel, a hatóságok előtt kitűnő összeköttetésekkel kerül versenytársként az ügyvédi karba. Belőlem nem a ríváíítástól való félelem váltja kí e sorokat. Előttem az a szellem lebeg, amelyet a magyar ügyvédség 50 év óta reprezentál: a kari szolidaritás és a kari egység gondolata. Egyébként ís a magyar ügyvédség a jogegyenlőségnek egyik legönzetlenebb és legrégibb harcosa. Nem lehet tehát feltételezni sem róla, hogy különbséget akarna tenni ügyvéd és ügyvéd között és visszautasít azt hiszem minden gondolatot, amely az ügyvédi karban megrendíti az évtizedeken át féltékenyen őrzött egységnek és egyenlőségnek eszméjét. Hitem szerint, a jogállam felépítésénél az ügyvédeknek elsőrangú szerep jutott. Az egyéni erők évé-