Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 5. szám - Az együttes adókezelés előnyei és akadályai

(75) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 7 és egészben visszatükrözi í) a választójogi kellékek csökkenése számban és szigorúságban és ennek folytán 2) a választók arányszámának emelkedése. A magyar választójog kiterjesztésének mozzanatait a mellékelt összeállítás tünteti fel. Egy pillantás az előbbi táblázatra, meggyőz arról, hogy a szükkörü választójog miként alakult át általános választói joggá. Minél inkább csökkennek és minél inkább válnak egyszerűekké a különös kellékek, annál inkább közeledünk az általános választói jog felé. Es az általános választójogot elérjük, mihelyt a különös kellékek megszűnnek. A választók száma és százaléka is szembetűnő módon tükrözi vissza a jogkíterjesztés mértékét. Látjuk, hogy a törvényjavaslat a 24 éven felüli összlakosság 54 százalékának kíván szavazati jogot adni, ami az Í9Í8. évhez képest 48 százalék, a í9í3. évhez képest Í6Í százalék és az Í874. évhez képest 386 százalékos haladást jelent. Hatalmas lépés ez a jogkíterjesztés terén, az kétségtelen. Vájjon nem lépjük-e tul azokat a határokat, amelynek megtartása a radikális túlzások elkerülése érdekében kívánatos lenne ? azt megvitatni nem lehet e tanulmány feladata. Nézetem szerint nem. A jogkíterjesztés demokratikus eszmeáramlatának hatása alól mi sem vonhatjuk kí magunkat. Meg kell értenünk a történelmi idők parancsszavát s megalkotnunk az uj demokratikus választói jogot mindazon garanciákkal, amelyek megnyugvást adni alkalmasak, hogy a megalkotandó képviselőház hasznos szolgálatokat fog tenni a nemzeti állam jogi és gazdasági megerősítése érdekében, a polgári társadalom védelmére, az abban tömörült széleskörű középosztály és intelligencia vezető hivatásának fentartása mellett. Puky Endre dr. Az együttes adókezelés előnyei és akadályai* Az Í909. évben megindult nagy adóügyi alkotások az adókezelés terén lényeges változtatásokat idéztek elő. Nemcsak magának a pénzügyi közigazgatás egyszerűsítésének korszakot alkotó alapköveit rakták le, hanem evvel karöltve az általános közigazgatás községi részét ís gyorsabb ütemben való munkálkodásra és a vagyon kezelés terén áttekinthetőbb rendszernek a kellő időre szóló megvalósítására ösztönözte. Az Í909. évi XI. t. c. alapján az Í9Í3. évi VI. t. c.-kel megalkotott adókezeíés a m. kír. pénzügyminisztérium Í9Í3. évi 50.000 sz. (Hö.) Hivatalos öszszeállitás címén ismert, szép nyelvezettel és világos értelemmel megszerkesztett, végrehajtási utasítással lépett életbe. Ezen utasítás 47. §-a alapján szerkesztett adófőkönyvbe 53 rovat foglaltatott és ezekben kizárólag csak Í8 féle állami adó tartatott nyilván. Azonkívül egyfelől azfállamí adókivetés ís sokkal bonyolultabb volt, másfelől a helyhatósági adók kivetése nagy aprólékossággal külön történt. Az Országos Betegápolásí pótadó, fegyveradó hadmentességi díj, az útadó, a Kereskedelmi és iparkamarai, valamint a mezőgazdasági Kamarai illeték ís külön vettetett kí és elkülönített főkönyvekben tartatott nyílván. A köztartozások lerovásánál pedig a befizetett összegekből külön nyertek bevételezést és naplózást az állami adók külön a helyhatóságiak s ezek az illető adófőkönyvekbe ís elkülönítve könyveitettek el. Ezen terjedelmes és részletes adófőkönyvek kezelése és lezárása majdnem emberfeletti munkát rótt az adókezelést végző szervekre s ebben lelte magyarázatát jórészt a nagy elmaradás ís. Mekkora haladás tíz, bajokkal terhes esztendő alatt, amidőn az Í923. évi VII. t. c. alapján életbe lépett adókezelés már csak 55 rovatu adó főkönyvet kíván, amelyben az együttes adókezelés rendszere szerint csak 6 állami adónem tartatík nyílván a helyhatósági adókkal együtt — minden kivetés nélkül — bele értve a vármegyei útadók, nemkülönben a többféle kamarai illetéket esetleg vízszabályozási és rokkant járulékokat ís. A lerovásnál pedig a befizetett összeg (Bruttó) nyersen naplóztatík és külön könyveltetík el, míg az állami és különféle helyhatósági stb. köztartozások az évi előírások arányában nyernek a beszállítás alkalmával megosztást. A megosztási kulcsok pontos megállapításán fordul meg az, hogy sem az államkincstár, sem a helyhatóságok közkövételéseík lerovásában ne rövidüljenek meg. Egyik se kapjon többet, mint ami megilleti, de ahoz azután feltétlen és biztosan jusson ís hozzá. Ezek az adatok futó áttekintés mellett azonnal meggyőzhetik a szakembereket arról, hogy anyagban, időben és munkában igen nagy megtakarítást lehetett volna elérni az együttes adókezeléssel, ha az megfelelő előkészülettel és körültekintéssel nyert volna életbeléptetést. Az Í924. első együttes adókezelésí év azonban nem mutathatja fel azokat az eredményeket amelyeket töle vártunk különösen azért, mert a közigazgatás, illetve adókezelés nem tud az államival lépést tartani. Ezen ütembelí külömbség eredménye azután, hogy az egyes havi befizetések végleges megosztási kulcsai még mindig nem voltak megállapíthatók. Ezen nehézség abban leli magyarázatát, hogy az Í924. évi községi költségvetések még máig sem nyertek mind jóváhagyást. A községek háztartásbeli szükséglete a legfeljebb 50 százalékos pótadóval — tekintve sok helyen az alapok csekélységét — nem nyert fedezetet. Az évközben az elkerülhetetlen kiadások fedeztettek és ezek valószínű végösszegéhez képest történt a helyhatósági pótadók beszedése ís. Zavarólag hatott az ís, hogy a vármegyei szükségletek összege, mely a községi pótadókból nyeri fedezetét, az elmúlt év folyamán több ízben változást szenvedett, ezek kulcsai csak az elmúlt év utolsó hónapjaiban közöltettek s ezért nem volt idejére végleges községi költségvetés szerkeszthető. Nehezíti a sima lebonyolítást azon körülmény is, hogy azon községek költségvetései, melyek 50 százaléknál nagyobb pótadót tüntetnek fel, különösen a vármegyék fokozottabb szükséglete miatt, a belügyminisztérium által még mindig nem hagyattak jóvá. Gyakorlati szempontból sokkal célszerűbb lett volna, ha az átmenet évére a kényszerhelyzethez való szabadabb alkalmazkodás engedtetett volna meg a vármegyei alispán jóváhagyása mellett. Ezen kívül pedig az Í925. évi költségvetésnek — megfelelő körültekintéssel való — megszerkesztése mellett az okos előrelátás ís érvényesülést nyerhetett volna. Minthogy azonban a közigazgatás nehézkessége miatt az élet meg nem áll, az elkerülhetetlen szükségletek okvetlen fedezetet követelnek, tehát sokkal célszerűbb volna, ha azon községek, melyeknek pótadója az 50 százalékot előreláthatólag meghaladja, legfeljebb ezzel készítenek rendes költségvetést és azt a vármegyei alispánok helyben ís hagyhatják. Az együttes adókezelésnek akadálya tehát megszűnnék, mert a községi pótadók vísszatarthatásának megosztási kulcsa legalább ideiglenesen meg volna állapítható. Ha már most valamely községnek pótköltségvetést kellene a szükséglet többi részére készítenie, ekkor en-