Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 1. szám

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (8) végzéséig, körülbelül két és fél hónapot töltött a C oncíergerie-ben. Ma is mutatják még azt a szük, sötét kamrát, amelyben Mária Antoinette királyné életének utolsó hónapjait élte. S a Concíergeríe véráldozataínak sorában találjuk még Marat, Madame Roland-ot, Philippe Egalíté-t, Madame Du Barryt, Dantont, Corday Sarlottát, Robespierrét és még sok mást. A Concíergeríe museumában most is mutatják ama kést, amely a forradalmi időkben használt nyaktilónak alkatrészét képezte és mellyel több mint 2500 embert, köztük Mária Antoinette királynét is kivégezték. A legvéresebb történeti időknek emléke lengi át tehát a Concíergeríe helyiségeit és magyarázza meg azt a nagy érdeklődést, amellyel nemcsak a franciák, banem az idegenek is ezen történeti nevezetességű épület iránt viselkednek. Dr. Hacker Ervin. A bírói és ügyészi szervezet reformjának szükség- és időszerűsége Az állam rendeltetéséből folyik, hogy amint az állam igazságos igényeinek érvényééi :ése végett háborús állapotba kerül, az állam minden polgárának becsületbeli kötelessége a hadíerényeknek teljes erejébql való gyakorlása. Csak olyan államnak van létjogoltsultsága és jövője, ahol közmegvetés sújtja azokat, akik ezen kötelesség alól kivonják magukat. A háborús állapot megszűntével azonban az állampolgárok kötelességei hazájukkal szemben nem szűnnek meg, csak megváltoznak, mert a békés állapot beálltával a pusztító hadierények helyett, az alkotó békés erények gyakorlása válik becsületbeli kötelességévé. A magyar hazában fokozza ezen kötelességünket az a visszaesés, hová azt a háborús balszerencse juttatta.. A népek nagy világversenyében ma nagyobb mérvben kell megfeszíteni erejét annak a népnek, amelyik többet veszített, mint azoknak, amelyek kevesebbet veszítettek, vagy éppen nyertek a nagy kataklizmában. Már pedig kí veszített többet miat a megcsonkított magyar ? Nekünk nem lehet megelégednünk a sebeink behegesztésével, nekünk a régi nagyságunkat kell visszaszereznünk. Ehhez pedig nem elég a háború üszkeinek és romjainak eltakarítása, hogy a régi döcögős életünket tovább tengethessük. Nekünk többet kell tennünk s különb népnek kell lennünk, mint másnak s különösen többet kell tennünk, mint eddig tettünk s különbeknek kell lennünk mint eddig voltunk. A nagy takarításon kívül végig kell tekintenünk magunkon s beható vizsgálat után semmit sem szabad megtűrni magunkban, ami a legszigorúbb kritikát is nem állja ki. Ma semmi téren sem engedhetjük meg azt a kényelmet s tetterőnkre bénítóan ható bizakodást sem, hogy más nagyobb nemzeteknél se találunk még rá precedenst. Hollandia és Belgium versenyképességüket s ennek folytán függetlenségüket kicsinységük dacára is azoknak az újításoknak köszönhetik, melyekkel még a nagyobb államokat is megelőzték. Mí pedig mindenben annyira elmaradtunk, sőt sok tekintetben visszaestünk, hogy szinte ujjá keli születni nemzetünknek, hogy ismét versenyképesekké lehessünk s ez által megszabadíthassuk államunkat az idegen hatalmak beavatkozásától, gyámkodásától, s | megmenthessük szuverénítását. Ne féljünk tehát a reformoktól, hanem ragadjunk meg arra minden alkalmat! Nemzetünk történetében soha sem merültek fel, — soha sem kerültek szembe egymással a nemzetit, a társadalmi élet megoldásra váró, sőt nem váró, hanem a megoldást sürgető kérdéseknek olyan tömegei mint ma. Ez is az idők jele! Meg kell tehát értenünk mindnyájunknak, hogy az ujjá születés, a vajúdás olyan korát éli nem| zetünk, melyben a mai generációra nehezedik az azzal felvetődő nagy horderejű kérdések megoldásának minden terhe és felelőssége, s a melyben a felvetődő kérdések megoldásától függ, hogy sikerül-e még megmentenünk, j vagy nem a magyar jövőt? .>':. Ide terelődött küzdelmünk a nemzetek világversenyében, s amit nem sikerült elérnünk hadi erényekkel, annak elérésére kell most törekednünk a béke erényeivel összes értelmi és erkölcsi képességeink latbavetésével. A legintenzívebb módon foglalkozzon minden hozzáértő, minden szakember a felvetődő kérdésekkel. Mindenikünk erejéhez és képességeihez mérten járuljon hozzá az állam újjáépítésének munkájához- a maga^ épületköveívei. Ennél a közös munkánál azonban tagadjuk meg magunkban azt, ami lealacsonyító, hagyjuk felülkerekedni magunkban, ami felemel. Küszöböljük kí magunkból a viszálykodást, azt a turáni átkot, mely még a legszentebb eszmének a csírájában való elfojtására is képes vetemedni. Most az egyszer egymásnak ne elgáncsolására, hanem segítségére törekedjünk. A közös érdekünket szolgáló eszméket ne rendeljük alá kicsinyes egyéni érdekeinknek, vagy féltékenységünknek. Ezek előre bocsátása után engedtessék meg, hogy ezúttal a jogászi karunk nemes íntencióju kritikáját foglalkoztassam egy már nem u;, sőt a magyar jogiszolgáltatásunk már régen megoldásra váró problémájával, a magyar biróí és ügyészí szervezet reformjának kérdésével, hogy ezen kérdés — reform részleteiben való kidolgozása végett s alkalomszerű megvalósítása érdekében — a végleges megoldás pillanatáig állandóan szemünk előtt legyen. Sohasem volt Magyarország olyan szegény, mint ma, és mégis aránylag soha sem volt annyi bírája, mint ma. Pedig békében ís talán az egész világon* egy államban sem volt aránylag annyi bíró, mint egész Magyarországon. Ennek az oka jelenleg egy részről az, hogy a bírákat nemcsak szoiosan véve igazságügyi, hanem közigazgatási föídbirtokrendezé í, lakásügyi, jövedéki kihágásí képvíseíőválasztásí biztosi, stb.) teendőkkel, az igazságügyi teendőkből pedig nemcsak a peres, hanem a perenkívüíí teendőkkel, a peres ügyekben pedig nemcsak a szorosan véve tárgyalási és döntési, vagyis nemcsak a tulajdonképeni bírói kognícíót feltételező teendőkkel, hanem sokszor perelőkészítő és perbeli technikai (egyszerű jogerős ítéletek írásba foglalása, sőt sokszor jegyzőkönyvvezetői) teendőkkel is terhelik meg. Az állam ebben a helyzetben, amíg egyrészrőugy igyekszik a bírói és ügyészi karon takarékos-'•' kodni, hogy a bírói és ügyészi kar személyi járandóságára csak oly összeget fordít, melyből még kisebb.;