Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)
1925 / 1. szám
MISKOLCI JOGASZELET (6) 6 T. I. a vétlen felelősség elvét, hogy mennyire nem bírtak helytálló alappal, mi sem bizonyítja ck'atánsabban, mint a T. II., T. III., T. IV. ellenkező álláspontja. A vétlen felelősség elve ellen felhalmozott legsúlyosabb argumentum az volt, hogy az egyesek cselekvési szabadságát túlságosan korlátozná. Ha jobban ennek az aggodalomnak a mélyére tekintünk, be kell látnunk, hogy ez nem egyéb, mint egy puszta rémlátás. Mert milyen is lesz a károkérti felelősség két jogalapjának egymáshozí viszonya. . Vétkes károkozás esetében a kötelezett föltétlenül felelni fog az objektíve jogellenes magatartásának magánjogi következményeiért, e felelősségének határt legfeljebb a V. 2. T. által felállított létminimum szabna, addig vétlen károkozás esetében csak akkor volna marasztalandó, ha az eset körülményei szerint a fennforgó méltányossági körül mények és ezek között főként pedig a felek vagyoni viszonyai annak a megállapítását indokolttá tennék. Tagadhatlan a véletlen felelősség elvének coordínált jogalapként való elfogadása az eset legalaposabb megvizsgálását kívánná meg, de feltehető-e a magyar bíróságokról az, hogy e kérdésben hozott döntéseikkel ártalmára volnának ugy az anyagi igazságnak, mint a jogbiztonságnak. Legyen szabad e kérdésnél a jogász közönség figyelmét a következőkre felhívni t Az J848-íki törvényhozás eltörölte az ősiség, urbériség intézményeit és proklamálta a jogegyenlőség elvét. Jól tudjuk, hogy az í848-íkí törvényhozásnak ezen rendelkezéseit fenntartották az ideiglenes törvénykezési rendszabályok is. Jól tudjuk azt is, hogy az O. E. nem tette feladatává a gyomlálás munkáját, hanem dírectívaként azt mondotta ki, hogy az 1548. előtti magánjogi szabályokat akként állítja vissza, amiként azok a kor kívánalmai és az átalakult viszonyok szükségleteinek megfelelnek. Igen találóan jegyezte meg Tóth Lőrinc egyik kiváló munkájában azt, hogy magánjogunk e percben nem létezett. Az Í861. után működött bíróságokra hárult az a feladat, hogy kiválassza az 1848. előtti jogszabályokból, hogy melyek lettek teljesen hatályon kívül helyezve, melyek csak részben s mely jogintézmények és jogszabályok maradtak fenn a maguk eredeti mivoltukban. Ha ezt a nagyon súlyos problémát a jogrend megzavarása nélkül meg tudták az Í86í-et követő időkben működő bíróságaink oldani, e felvetett egyetlen problémának a megoldása gyermekjáték lesz az előbbihez képest. Legyen szabad a felhozott aggodalom alaptalan voltát illetőleg utalnom még nem vagyoni károk (dommage moral)-érti elégtétel kérdésében a külföldi jogrendszerek álláspontjaira. Valamennyi sokkal liberálisabb felfogást foglal el s az egyik sem közelíti meg az osztrák és a magyar jogoknak a materializmusát. Ott vannak pl. a Holland ptkv. (Í408., Í409. §§.) a swejcí kötelmi jogi törvény (55. §.), a francia coode civil (Í382. §.) és végül az angol és az amerikai jogok álláspontjai. E jogtételek nem csupán anyagi károkért, hanem minden olyan esetben elégtételt adnak, amikor valaki egy harmadik személy jogellenes eljárása következtében jogaiban korlátoltatik, akadályoztatík, vagy megsértetik. Az elégtétel nyújtásának nem képezi előfeltételét az anyagi károsodás. A vétkesség kérdése csak a kártérítési összeg magassága tekintetében jön egyedül figyelembe. A fenti jogelv folyományaként kártérítést ítélt meg az angol bíró azért, mert az alperes jóizléssel ellenkező magatartást tanúsított azáítal, hogy felperesnek határozott tilalma el énére annak birtokán vadászott, felperessel modortalan nyelven beszélve, magisztrátusí -voltára hivatkozva, elitéléssel fenyegette meg. Kártérítés címén a jury 500 fontot ítélt meg azon a címen, mert alperes a kalapját le nem vette. Az amerikai jogéletben pedig a jury többszáz dollárt ítélt meg a tehén gazdájával szemben azon az alapon, mert egy szűk utcát a tehén keresztül állva, az ügyvédet nagy kerülő megtételére kényszeritette, jóllehet az ügyvédet el nem makacsolták. Az elégtétel! kötelezettség megállapításának az ügyvéd által kíállott izgalom, elszenvedeti bosszúság képezte egyedüli jogalapját. Hol vagyunk mi ettől az ideális állapottól még, amikor az anyagi károk megítélése kérdésében ilyen túlságosan conservatív, a dommage morál megítélése kérdésében pedig annyira materíalísztikus álláspontot foglalunk el. A miként a változott viszonyok í848-ban megkövetelték a jogi fundamentumoknak a megváltoztatását, ha a magyar nemzet továbbra ís meg akart maradni a kuíturnemzetek koncertjében, azonképpen ma még kevésbé szabad retrogád irányban haladnunk, amikor más téren ugrásszerű haladást kell tapasztalnunk. Ne feledjük el végül azt sem, hogy amiként már az T. I. indokolása ís igen szépen kidomborította azt az elvet, hogy a magánjogi beszámíthatóság kérdésében csak a restítutió gondolata érvényesülhet és ennek folyományaként a T. II., T. III. és T. IV. törvénybe iktatták a vétlen felelősség elvét, azonképpen általános tételt kell felállítanunk valorizáció kérdésében ís, latítudet hagyva a bíróságoknak, hogy az elv minden esetben csak igazságos érvényesülést nyerhessen. Mert a magánjogi intézményeken veresfonalként vonulnak végig domináns jogelvei, s ha a jogszolgáltatás berkeiben zökkenést nem akarunk élőidé.ni, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy azok egy nagy családnak a tagjai és ugy vannak egymással egybekapcsolva, mint ugyanazon láncnak a szemei. Dr. Szilágyi Antal. A párisi Depot és Concíergeríe Párís büntetőlgazságszolgáítatásí intézményei közül a legérdekesebbekhez nemcsak kriminológiai, hanem történeti szempontból ís a Depot, a párisi rendőrségi fogház és a Concíergeríe, a büntető főtárgyalás alatt álló egyének fogháza tartoznak. Utóbbinak történeti jelentóséget különösen az ád, hogy a francia Í789-Í795. évi forradalmi éveknek talán legvéresebb és legmegrázóbb drámai eseményei éppen a Concíergeríe falai közt játszódtak le és fokozza ezt a történeti jelentőséget még ama körülmény ís, hogy eme két intézmény épületének múltja egészen a XI. századig nyul vissza. Amint jeleztük, a Depot a párisi rendőrség fogháza. Ha bárkit bármi oknál fogva a rendőrség letartóztat, ugy az illetőt nyomban a Depotba kísérik át, hol azután legkésőbben 24 órán belül a vizsgálóbíró dönt további sorsa felett. Éppen csak ezen a 24 órán át, tehát éppen csak átmenetileg marad az illető a Depot-ban; ha vizsgálati fogságba helyezik az illetőt, ugy ha férfi, a La Sauté fogházba, ha pedig nő, ugy a Saínt-Lazare fogházba kerül. A tüntető elsőbirósági vagy felebbezési főtárgyalás során padig a Concíergeríe fogházába szállíttatik át; mindkettő, ugy a Depót> valamint a Concíergeríe ís a párisi Palaís de justíceben, az igazságügyi palota földalatti és földszinti helyír ségeiben van; az utca és a nyilvánosság elkerülése mellett földalatti, a külvilágtól teljesen elzárt folyosókon