Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Széchenyi emléke

MISKOLCI JOGÁSZELET II Egy szolganépből kivész a tettekre tüzelő energia., az cselekedni nem tud, csak álmodik.1) Almában nem látja a valót. A multak dícsüségétől elvakítva azt hiszi, hogy ő is olyan erős, mint apái voltak; csodálja önmagát s nemzetét a világ legelső népének tartja. Nem veszi észre azt a szédítő űrt, amelyet az ősök kemény ökle és az ő puhánnyá vált karja között áll: azt hiszi, a nemzetek összefogó gonosztága tartja rabláncba fűzve öt, a népek legkiválóbbikát. És a látnók szeme előtt pergett a jelen és lelkében elvonult a muít és megvillant a jövő : kutatta régletünt korok, eltemeíett népek pusztulásának, bukásának oksági viszonyát, s kutatta 2) a jelenben uralkodó népek és országok, Anglia és Amerika nagyságának és hatalmának az alapját s ugy látta, hogy az ut, amelyen a nemzet halad, nem ide a nagysághoz, hanem szintén amoda: az elmúlásba vezet. Rá nehezedett a vállára egy ősi nagy név kötelező ereje s annak a lángésznek a küldetése, amely látja a kórképet, megtudja állapítani a diagnózist s tudja a baj orvcsszerét; érezte a vállán a felelőség súlyát, de nem habozott tovább: kinyújtotta kemény kezét és megrázta a nemzetet: Te minden népek legnaívabbja, ábrándozó magyar, minden bajodnak magad vagy az oka és az a századokon át rádmaradt gyámoltalan hited, hogy a magyar magában nem, csak idegen segítséggel boldogul. A nemzet nagysága önmagában rejlik: az erős nemzeti egyéniségben.3) Az élet nemcsak egyének, hanem nemzetek létharca, amelyben győz az erősebb, nem annyira a testben, mint a lélekben erősebb ; azt a nemzetet, amelyben erős lélek lakik, nem igázhatja le idegen hatalom soha. Erős lelkű pedig az a nemzet, amely megérzi a sorsdöntő pillanatot, amelynek amikor a nemzet létéről van szó, magára vonatkoztatva mindig a fülébe cseng Nelson admirálisnak az abukírí csata előtt katonáihoz intézett hadparancsa : „Nagybrítánía a minden alattvalójától elvárja, hogy teljesítse kötelességét". Erős lelkű az a nemzet, amelynek fiaiban nagyobb a fajszeretet, mint a magyar testvérei elleni gyűlölet, amelynek fiai egyéni előnyekért és anyagi érdekekért, az elvekharcában nem teszik kockára az ország sorsát, hanem összefognak mindannyian, mert átkozott az és gyalázat arra, akinek akkor, amidőn a magas létharcát vívja a többi nációval, előbbre való az hogy ö liberális vagy demokrata, szocíálísta, vagy komunísta, kisgazda, vagy nagybirtokos, bankár, vagy háztulajdonos, hatholíkus, vagy zsidó, mint az, hogy ö magyar. Ha az ilyenben egy szikrányi becsület volna, akkor hitvány elvekért nem tagadná meg magyar voltát, hanem, — legyen bár fajának ezer hibája ha milliárdokat érő kincseket kínálnának neki azért, hogy többet ne szálljon könyörgón az Úrhoz ajkáról az ima : „Isten, álld meg a magyart", — vagy ha látva, hogy vele így nem boldogulnak, ha máglyára vinnék és a bőrít nyúznák, akkor is, utolsó erejével is, ordítva, bőgve kellene, hogy kiáltsa : én ezt nem tehetem, én magyar vagyok ! Nem szabad azonban egyoldalúan magyar szigetet alkotnunk a népek tengerében s mindig csak a mi sajátos turáni érdekeinket hangoztatva azokat tartanunk szem előtt, mert kíába, mi kevesen vagyunk. Ha fenn akarunk maradni, nekünk kell belekapcsolódnunk Európa életébe, í) Gr. Széchenyi István : Kelet Népe (Magyarország ujabbkori történetének forrásai. Szerk : Dr. Ferenczí Zoltán. Gróf Széchenyi István összes munkái V. kötet.) Bpest, 1925. 218. 1. 2) Kelet Népe 305-307 11. 3) I. m. 2J9. 1. nekünk kell magunkévá tenni Európa érdekeit s akkor ha Európa tolja'a saját szekere rúdját s a mi érdekeink az övével megegyeznek, a magáéval együtt tolja a miénket is. És ha külsőleg és belsőleg megerősödtünk, ha módot találtunk arra, hogy a rabkoszton sem puhuljanak el az izmaink, csak akkor szabad megkísérelnünk lerázni a bilincseket, amikor már meg/áltoztattuk az erőviszonyokat, amikor már kifejlesztettük a szabadság kivívásához szükséges anyagi erőket, csak akkor kísérelhetjük meg szétzúzni ázt a sirkövet, amely a magyar szabadság sírja fölött áll s amelyre az van vésve : „Magyarok, szabadok voltunk". Mert nem szabad megondolatlanul mindent kockára tennünk, as élet egy sakjáték, a játszma végét keli nézni egy elhamarkodott, nem a célhoz irányított lépés és jön a bukás. Már pedig ne* felejtsük el, hogy nem egy nemzedék jó vagy rossz sorsáról, kanem egy faj, a magyar faj létéről vagy nem létéről van szó. És a szavai felrázták a nemzetet. Megindult a magyar közélet robogó vonata s a kormánykeréknél Széchenyi ült. Mindig szebb és szebb tájakra jutott a vonat s lassanként jelentős stációi emelkedtek Állt már az Akadémia, melynek alkotásánál Széchenyi legfényesebb bizonyítékát adta annak, hogy ő nem a jelent nézi, hanem a jövőbe lát; nem egy nemzedék kulturális szükségleteit akarta kielégíteni vele, hiszen akkor alapította az Akadémiát, amikor még elemi iskola sem volt, hanem a magyar nyelv feenmaradásának a biztosítására emelt benne templomot.4) Állt már a Lánchíd, a Kaszinó, a Lovaregylet és az alkotások hosszú sora, amelyek mind a magyar egység összehozására születtek s lassanként erőre kapott az előbb még bágyadt nemzet. Amikor pedig már elég erősnek érezte magát a haladáshoz, akkor eltolta a kormány eddigi vezérét a keréktől, ott hagyta az ut szélén árván, elhagyottan és haladt ellenkező irányban az ímádottjnépvezér, Kossuth nyomán. És Széchenyi ekkor mutatkozott a legnagyobbnak. Nem követte a nemzetet vesztébe rohanásában, csak azért, hogy vezér maradjon és nem vonult félre megbántottan ; hanem szembeszállt a rohanó tömeggel: úszott az ár ellen.5) Vészkíálltása azonban amelyet a „Kelet népé"-ben intézett a nemzethez, csak pusztába kiáltó szó maradt, mert a szabadság ragyogó varázsígéível elvakított tömeg rohant tovább a maga utján s az ut vége . . . Világos — ... Döbling! Összeroppant a nemzet és összeroppant Széchenyi! Nem értette meg nemzedéke! Túlságosan nagy volt ahoz, hogy a tömeg felérje; az ő magasan álló, látnokí szeme előtt messze-messze megnyílt a láthatár, de az ő tiszta látómezőjébe nem tudott felemelkedni kora. . . Azt azonban épen legnagyobb ellenfele, Kossuth is elismerte, hogy ő minden magyarok kőzött a legnagyobb s a történelem szentesítette ezt a jelzőt. Ez volt a legkevesebb, amit adhatott Széchenyinek, mert a sok álmodó magyar közt tökéletesebb és józanabb államférfit, olyant, aki nagyobb tudással és meglátással, önzetlenebbül és okosabban szerette volna nemzetét s akinek ezért a sok szeretetért több szenvedést adott volna a haza, — előtte talán igen, de utánna még nem tud felmutatni a magyar történelem ! S midőn mi most, immár egy történelmi távlaton át nézzük Széchenyit, — még rosszabb sorsban, 4) Réz Mihály: Tanulmányok. 19Ö9. 544. 1. 5) Réz i. m 486. 1.