Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Robert Michels: Socializmus in Italien. Intellektuelle Strömungen. Mayer und Jessen. München, 1925. 420. l. [Könyvismertetés] - T. G. Masaryk: Die Weltrevolution. Erinnerungen und Betrachtungen. 1914-1918 [Könyvismertetés]

í2 MISKOLC! JOGÁSZÉLET (Í92) s még rosszabb vísszonyok köpött — fejet lehajtva, szent ihlettel kell fogadnunk az ő tanításait, amelyeknek minden szava most is elevenünkbe vág s amelyeknek egy mondatában több megszívlelendő bölcsesség van, mint a mi egész politikánkban. Ma a viszonyaink rosszabbak és a sorsunk mostohább, mint az ö korában, annyival is inkább, mert ma a nemzetnek nincs se Kossuthja, se Széchenyije, akik valamerre is vezetnék a nemzetet. Ma csak állunk egy helyben az ingovány fölött s ahogy Rákosi Jenő mondja,0) ma talán a magyar azl egyetlen nép Európában, amely nem tudja, hogy miért van e világon. S nekünk a sorsunk még nem adott sem egy Kemált, sem egy Mussolinit, akik ezt megmondanák, akik, ahogy Széchenyi mondta, mernénk Nagyok lenni! Csak élünk máról-holnapra, vegetálunk és várunk. Várunk egy embert, akiben egyesül a Kossuth izzó íánglelke a Széchenyi lángeszével, akiben összeforr a nemzet, aki megépíti majd a Herceg Ferenc „Híd"-ját s azon át vezeti népét egy boldogabb, egy nagyobb, egy szabadabb magyar hazába, mint a mai. Kristóf Tibor s5 Róbert Michels: Socializmus in Italien. Intellektuelle Strömungen. Mayer und Jessen. München, Í925. 420. 1. Michels legelső csírájából kezdve egészen a háború előtti időkig vezeti le az ítalosocíalízmust. Abból a thesísből indul ki, hogy minden ország socíalízmusa sui proprii generis socializmus. Az egyes nemzetek munkásmozgalmai tehát magukon hordják a mult fejlődésének és a jelen történetének a bélyegét s így csak a speciális gazdasági körülmények ismerete, a nemzeti psyhéének és a társadalmi erkölcsöknek a behatása alatt érthetők meg helyesen. Olaszország szerinte már a XVIII. század végén levetkőzte az előítéleteket. Népe megőrzött mindenkor valamit az antik állámok polgáraínak a szelleméből. Ha nem is élt demokratikus államformában, a demokráciát erkölcseiben valósította meg. Olaszországban tehát a socializmus a legideálisabb talajra talált, mert az olasz nép fajpsychologiaí jellemvonásai, a függetlenségre való törekvés, az emberi méltóság érzése, a nagyfokú individualizmus, az előítélet nélküliség és az enthusíasmus, mind oly koefficiensek, amelyek a socializmus gondolatkörének mindenkor szabad kaput nyitnak. A történeti fejlődést, az eszméket képviselő vezérek alakjaínak és elméleteinek a felsorolásával tárja elénk. Tommaso Campanellatól kezdve Gíuseppe Ma.zzíní, Duca Carlo Písacane, Baukín, Garibaldi, Benőit Maion a kílométerjelzőí annak az útnak, amelyet az olasz szocializmus kifejlődésében befutott s amelyben még tisztán a vezérek személyében és elveiben ölt testet az egész mozgalom. Az í 882-ben megalakult Partíto Operaío azonban, már abból indulva ki, hogy a munkások érde'c í minden más társadalmi osztály érdekével szemben állanak, az íntellektuelek háttérbeszorítására törekszik és nem barátja többé az ídeálízmusnak. Marx hatása ís közvetlenebbé válik s így az olasz socializmus második periódusában, mely a világháború kitörésével ér véget, már a socializmus főbb eszméinek a küzdelmeit tárja fel. A reformizmus és a syndíkalízmus állnak egymással szemben kifent kardokkal és halálos ellenségekként, míg a középutat Enrícó Ferrí revolutíoníZmussa keresi. Mindenki az olasz socializmus jellemző és más országok socíálízmusától a megkülönböztető sajátosságait a regíonalízmusban, az agrár mozgalmakban, a kisgazdák és a felesbérlők mozgalmaiban, a kollektív bérletek rendszerében és a socializmus eszméinek gyakorlati megvalósulásában (Munícípal socializmus) véli feltalálni. Két legjellemzőbb sajátosságának azonban az akadémiai befolyást, azaz a főiskolái végzett elemeknek a munkásmozgalmakra gyakorolt etős befolyását és a mozgalmak erős erkölcsi színezetét tartja. E két utóbbi kérdést valóban alaposan és részletesen tárgyalja Michels. Teljes fegyverzetben védi meg a socíalízmushoz csatlakozott íntellektueleket az ellen a vád ellen, mintha csupán a lezüllött burgoísból rekrutálódtak volna. Nagy tudományos felkészültséggel, kritikus apparátussal és uj és érdekes statisztikai adatokkal és összehasonlításokkal kíséri végig az intellektuális áramlatok útját a huszadik század elejéig, tehát a socializmus intelligens erőinek a csökkenéséig, amelynek az okát abban találja meg, hogy a veszélytelenséggel a lelkesedés ís megcsappant, a fellendült ipar pedig a pessímízmust ölte ki, amely mindeddig a szocializmus karjaiba vezette az intelligenciát. Különösen értékesek e keretben a német és az olasz intelligencia között vont párhuzamok és statisztikai példák a socíalízmusban való szereplés terén. Az olasz socializmus erkölcsi bázisáról és erkölcsi színezetéről ís frappáns példákat nyújt Michels, de a rokonszenv vastag vonásával aláhúzva. Az olasz szocializmus egyéb jellenvonásait azonban ezzel szemben elég mostohán kezeli. A fellendülés korában pedig a munkásmozgalmak nagy részletességgel vázolt politikai kérdései mellett a gazdasági kérdéseket teljesen elhanyagolja és a socializmus parlamenti működése terén csupán a külsőségekre, érzelmi motívumokra és a pártpolitikai kérdésekre terjeszkedik ki, a lényeg teljes elejtésével. Az egységes kép kialakulására mindez zavarólag hat, a munka komoly értékét pedig csökkenti. Szerző e műve befejezéseként egy második kötetet ís ígér, melyben a fascízmussal kíván foglalkozni. Az uj idők szellemi evolúciója e kiegészítéssel minden esetre egységesebb képet nyújtana és jelentékeny értéket képviselne. Zsedényl Béla dr. 6) Pesti Hírlap í 925. nov. 22. számában a ,,Híd|' című vezércikk. /\ T. G. Masaryk: Die Weltrevolution. Erínnerungen und Betrachtungen. Í9Í4—Í9Í8. Ins deutsche Ubertragen von Camílí Hoffmann. Erích Reíss Verlag. Berlin Í925. 556 1. Alig gördült le a függöny a világháború tragikus utolsó felvonása mögött, a könyvpiacot, a régi szokáshoz híven, máris elözönlötte a politikai memoíre irodalom. Mindenki, aki e nagy vílágtragédíában szerepet játszott, szinte kötelességének érzi, hogy kisebb-nagyobb tevékenységét és annak índítórugóit dokumentumként rögzítse le a történelem számára. A történelem a legutolsó időkről az események túlzsúfoltságával csak chaotíkus képet nyújthat még ma ís s ebből a szempontból tekintve valóban értékes szolgálatot tehetne a politikai memoíre-írodalom. Hogy azonban még sem ez az eredmény és éppen a memoíreok tömege teszi napról-napra komplikáltabbá a történeti szempontból még tisztázatlan kérdéseket, ennek az oka magában a politikai memoíre-irodalomban rejlik. Abban, hogy a politikai memoíreok legnagyobb részét, — eltekintve a női íróktól, —• a csatátvesztett hadvezérek és