Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Erdély törvénykönyveiből. Gazdaságtörténelmi jegyzetek

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (188) cél, minden más szempontnak háttérbe kell szorulnia és a takarékosság jól felfogott szempontja is azt követeli, hogy magas színvonalon álló felsőbíróságaink előtt is szabad folyás engedtessék a tényállás megvitatásának és tisztázásának az ebből levont következtetéseknek, mert csak így lehet pótolni az anyagi igazság csorbítása nélkül azt a jogsérelmet, melyet a közönség a bíráskodási fórumok lecsökkentése folytán szenved. Ilykép a bíráskodási hatáskör mélyítése nívellálólag fog hatni a felebbezésí hatáskörök korlátozásával szemben, A jogkereső közönséggel szemben ugyanis az ügyvédi kar a felsőbíróí jogorvoslatok tekintetében nagyon nehéz helyzetben van. A nem jogász közönség ugyanis képtelen megérteni azt, hogy a legfelsőbb bíróság a ténykérdéseket nem érinti, és így a perorvoslatok sikertelenségének ódiumát az ügyvédre hárítja át. Ez azonban még egyoldalú szempont. A lényeg az, hogy a felebbezésí rendszernek tulajdonképpeni célja az, hogy a bírói tévedéseket korrigálják. Már pedig a bíróság nemcsak a jogi kérdésben tévedhet, hanem tévedhet a tényállás megállapításánál ís, mely tényállás alapja a jogi következtetéseknek és a bíróság elfoglalandó jogi álláspontjának. A tiszta jog szelleme tehát feltétlenül követeli, hogy a legfelsőbb bíróságaink a szó teljes értelmében ténybíróságokká váljanak és ily módon ne legyen kötve hatáskörük a perorvoslatok elbírálásánál. Az alaki eljárási reform kiinduló pontját tehát tulajdonkép a felülvizsgálati és semmíségí panasz eljárás reformja kell, hogy képezze, mert ez kettős célt szolgál, egyrészt mellőzhetővé teszi a hármas instanciát, másrészt nem jár a takarékossággal együtt a jogélet visszafejlesztése. A régi nagy Magyarország a világ egyik legfejlettebb jogszolgáltatású állama volt és bíróságaink talán az egyedüliek az országban, melyet a nagy magyar mult hagyományait a legméltóképpen képviselik. Ily körülmények között tehát a bírósági eljárási reform nem szolgálhat a takarékkosságon kívül más célt, minthogy az igazságszolgáltatás ideális magaslatra emelését elősegítse és így a jogászi közszellem uralmát biztosítsa. Láng Lajos dr. /\ Erdély törvénykönyveiből Gazdaságtörténelmí jegyzetek — A sötét középkor rákfenéje a' marhaíopás és baromelhajtás még a XVI. században ís el volt harapózva egész Magyarországon, így hát az erdélyi vajdaságban ís. Tó melegágya volt ennek a tömegbünnek a Dózsa-féle parasztlázadás, de a mohácsi vész után bekövetkezett országos pártoskodásban gazdasági téren ís mind jobban erősödött az anarchia. Pedig a magyar királyságban már ugyan reánehezült Verbőczynek vérrel írott „parasztregulázó" törvénye s az most Erdélyben ís átszármazott s zordonan artíkuláltatván az í552-íkí marosvásárhelyi országgyűlés 28-íkí cikkelyében : „Az orvok pedig felakasztassanak: minden eleven állatért, akármínemünek az neveztessék, lówért, evkevrért és egyéb tehén baromért. Juwért, disznóért stb." Az 1568-íkí országgyűlésen némileg enyhítenek a törvény szigorúságán, szólván: „Egy juhért egy orwot felakasszanak, de ha többen vannak hozzá, a kárt külön-külön megfizessék, azonfelül a falunak egy forint ára bort adjanak ? Marháért, juhért, 40 pénzt meg nem érőt; ez féle lopót meg ne öljék, de az kereken igen megverjék, ennek felette a kárt fizesse meg. Ugylátszík ez a törvény sokáig megfelelt a „kor igényeinek", mert a feljegyzésekben egész í600-íg nincsen nyoma ujabb intézkedéseknek, de ez idő tájt zajlott íe az oláh usurpátor Mihály vajda szomorú uralma, népét szinte reá bíztatta a marha- és bírtokkommunízmusra. Ez ellen a Csáky István interregnum — generális elnöklete alatti országgyűlés intézkedik a 9. artíkulusban, hogy a „Mihály vajda idejében" rablott lovat, barmot, ha kínéi megtalálják, kárpótlás nélkül víszza kell adni a régi gazdának, illetve a íopótól el kell venni. Ha valaki már (vásáron) mástól vette, bírák előtt bizonyítsa a vásárt; ha ez nem sikerül, a régi gazdának visszaadták a barmot, ha ez a bíró előtt igazolta a tulajdonjogot. Ezúttal már bizonyos törvényszerű eljárást honosít meg az országgyűlés. Természetszerű, még a „Hármaskönyvböl" átszármazó jogszokás volt, hogy a „káros ember" a községi elöljáróság támogatásával faíuról-falura nyomozhatta elveszett állatát akár az ország határáig ís, a hatóság kénytelen volt neki kísérőt rendelni : ha nem, a lopás gyanúja a falun maradt. Ez a „lopott marhák nyomozása" érdekében fejlődött a fejedelemség korában. A ,,szászok" sok mindenféle szabadalmakat szereztek a királyoktól az idők rendjén s talán e kiváltságos felfogásnak volt folyamánya az Í6í8-ík októberi kolozsvári országgyűlés 7-ík artíkulusa, hogy ; ,,A lopott marhák nyomozását a szász falvak nem engedik, tehát „tartsák magukat az orszá > régi végzéséhez" .. . ám ekkor már dicső Bethlen Gábor ült az erdélyi fejedelmi székben s igaz mértékkel mért a szászoknak ís. A fiskus birtokok kiváltságos állapotára mutat az í630-iki országgyűlés egy végzése, mely szerint a lopott marhát a fiskus birtokán ís lehet nyomozni. Egy másik mondva csínált privilégiumot szüntetett meg az ugyancsak erélyes I. Rákóczy György az í634-íkí országgyűlésén végezvén : hogy az Aranyosszéken lakozó oláhság falvaiban is meg kell engedni a lopott marha nyomozását, kivévén Hidas nevű falut, ide külön kell a megyétől engedelmet kérni. Ezídőtájt u. í. már tőbb helyütt voltak u. n. „felszabadított" falvak (tehát oláh falvak ís), de lopott marhák dolgában nem követelhettek külön elbánást, mert a visszaélés nyilvánvaló lett volna mihamarabb. Még jobban fejlődött a nyomozás az í635-ifcí országgyűlés VIII. Artíkulusában, mely szerint: a „lopott marhák nyomát tartozik mindenki kiadni, a fejedelem (fiskális) birtokon ugy, mint Aranyosszéken és a Szászságon ís. Ha valamely faluba visz a nyom s onnan tovább nem adják a nyomát; „a kárt az a falu tartozik kiadni. Ha (két falu között) közös határon veszett el a marhanyom, a határos (szomszéd) községek mind tartoznak fizetni a kárt." Ttt hát tág tere volt a nyomozásnak és kártérítési követelödzésnek, ezért az Í644 íkí országgyűlés már egy kis igazítást tett, u. í. : „A lopott marhák nyomát csak a folyóig lehet követni. Követelni a falutól (kísérő esküdtet), de a vízen tul ís keresheti a nyomot a káros ember, lássa, ha feltalálja .. . Bethlen Gábor és I. Rákóczy György idejében a lehető jogbiztonság uralkodott Erdélyben. Ezen 35 év Erdély közgazdaságában ís nemcsak nyugodalmat, de nagy fejlődést ís idézett elő, sajnos a különben igaz magyar erkölcsű vitéz II. Rákóczy Györgygyei megint Zavaros, nyugtalan idők következtek s ez a „marhalopóknak" ís kedvezett. A baromkereskedést ís mintegy biztosabbá tette az í 647-íkí országgyűlés egy végzése, hogy bár a 1 nemesség saját tenyésztésű marhájával szabadon keres-