Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Munkamegosztás és nemzeti többtermelés

MISKOLCI JOGÁSZELET 9 kedhetett, mégis a „harmincad vámosok" zaklatják a „hajtókát", ezért a földesúr lássa eí bizonyos igazoló írással a hajtókát, ezt a harmíncadokon felmutatván, vámot nem fizetnek. íme a mai „járlat" őse igy alakult ki Erdélyben. Ez a rendelkezés alkalmas volt a lopott marha ellenőrzésére is. A törvényben azonban egy utóirat is vagyon, ugyanis hogy idegen marhákról nem szabad „testímóníumot" adni, mert az csalás: az ilyeneket a vármegye ispánja büntesse meg. Az 1650-íkí országgyűlés XII. artíkulusa szerint „ha a lopott marhát gazdája valahol feltalálja és ha ott a helyszínén a tulajdont igazolja, a vármegyei tisztek által azonnal kíadassék neki. Mészárosok csak hites ember jelenlétében vehetnek marhát, mert eddig „sok lopott marhát vágtak". íme már akkor is sok baj volt a mészárosokkal, kiknek mérlegét a megye tisztek kötelesek voltak gyakran „felcírkální". A IX. cikkelyben pedig az áll, hogy a lopott marhának nyoma valahol „megáll", ott kell a kártérítést megfizetni, — ha magyarok, ha. szászok, — ezért a magisztrátus felelős. Utóbb a 25-ik cikkelyben még pótolták a fenntí végzéseket azzal, ha az elöljáróság a „latrot" megtalálja, azon hajtsák be a kárt. A lopott marha nyomát „elpusztult" helyeken is lehessen keresni. Az í665-íkí országgyűlés a lopott marhák nyomozásánák jogát már a legszélesebb alapon terjesztette ki. Ekkor már Apaffí Mihály vala Erdély fejedelme. Az í667-íkí marosvásárhelyi országgyűlés még tovább ment, ugyanis végezte, ha a lopott marhának húsát valamely faluban megtalálják, azon falu tartozik a károst kielégíteni. Nyomban arról is végeztek, hogy Fejérvár környékén némely faluban kezdett vásárok ^Magyar Igen) törültessenek, mert rontják a Fejérvárí vásárt. Mint látjuk, Erdély rendéi és fejedelmei e téren is mind több rendre törekedtek, de a török Patrónus ereje megfogyván, lassankint kiszorult Erdélyből ís, Erdély nagy többsége maga ís Bécs felé orientálódott a XVII. század második felébe . A német-magyar seregek „pacífikátíó" okán lassanként bevonultak Erdélybe, annak önállósága már recsegni kezdett. Hogy némely jóhiszemű erdélyi politikusok hiába bíztak a „müveit nyugat" békés hajlandóságában, mutatja az í683-íkí országgyűlésen tett végzés a „császári katonaság" requirálásáról: „Valaki zsákmányra (takarmányrequírálásra) megyén, lovat, barmot, fejér ruhát és egyéb háti eszközöket, ruházatot el ne hozzon, szegény embereket ne fosztogasson, ne sarcoljon, kastélyokat, udvarházakat, falukat, malmokat, méheseket, templomokat, annak kerítését, "iskolákat fel ne verjen, reájok ne szálljon (kvártélyba), oda takarított szegénység jajait ne háborítsa, fel ne gyújtsa, mert minden kegyelem nélkül meghal." Egy másik pont a táborra járó eladó gazdákat védi, a 3-ik pontban a „salvaquardíákkal" (mentslevelekkel) ellátott kúriákat védi, mert aki az oltalomGERHARDT CIPŐI ELEGÁNSAK TARTÓSAK , KÉNYELMESEK leveleket megsérti erőszakos bekvártélyozássaí, vagy „temetési sírokat" felbont, holtakat megfoszt (ha megfogják), meg kell halni érette. Hatalmas ez a törvény, csak nem volt szolgabíró vagy vicispán, agy országtanácsos, aki végrehajtani merte volna a „bécsi király" rablókatonáín : azért hát méltán fejezem be velük ís „a marhalopókróí" szóló ezen kis korrajzocskát. Csérer Lajos dr. /\ Munkamegosztás és nemzeti többtermelés A trianoni romok alól csak ugy tudunk majd életerősen kikerülni, ha a megmaradt magyar energiák legmegfelelőbb helyükön érvényesülnek, ha a nemzetgazdaság megcsonkított területén minden termőképes elem a nemzeti többtermelés célját szolgálja. A termelők u. n. „foglalkozások" keretében végzik a nemzetépítő munkát, amely foglalkozásokat a nemzetgazdászok négy csoportra osztanak: í. a produktív, foglalkozások csoportjára, mely csoport uj javakat, uj hasznosságodat állít elő; 2. a konverzáló csoportra, amely a javakat védi és biztosítja; 3. igazgató csoportra, melynek igazgatás, vezetés és felügyelet a feladata; 4. szétosztó csoportra, ahová a kereskedelmi és forgalmi foglalkozások tartoznak. Jelen sorok a többtermelés problémájával csak annyiban foglalkoznak, amennyiben nem egyéb tárgyi és személyi újításoktól, hanem a foglalkozási csoportok arányosabb beosztásától függenek. Ugy néz ki most szegény hazánk, mint egy elpusztult csatatér az elveszett döntő ütközet után. Ha nem akar elzüllení a megvert sereg, sürgősen át kell csoportosítania megmaradt erőit. Nálunk a négy termelő csoport aránya már békében sem volt egészséges, a trianoni béke területcsonkitása pedig még torzabbá tette a már meglévő aránytalanságot. Buday László („A megcsonkított Magyarország") adatai szerint a kereső őstermelők í,239.000-en vannak (a 36í.000 segítő csoportot nem számítva), a kereső bányászok és iparosok 708.000 a csonka hazában, amely számokhoz a produkálók í. csoportjába legföljebb 50 — 70.000 ember tartozván, a produktív magyar nemzeti csoport tagjaínak száma kétmillió körül van tekintve, hogy a kezdők, tanoncok és munkakerülök is benne vannak a fenti számokban. A 8 milliós kis országban annyit jelent ez, hogy itt uj javak előállításával csak a lakosság negyedrésze foglalkozik, háromnegyedrész pedig kereskedik, szétoszt, véd és igazgat, vagy pedig az ötödik csoportba, a nem termelők csoportjába tartozik (családtagok, aggok és egyéb eltartottak). A nagy magyar birodalomban az őstermelők a lakosság 62'4 százalékát tették, ma csakis 56 százalékát (melyből 60 százalék az eltartottak száma), a közlekedés funkcióját a keresők 3*2 százaléka látta el, ma pedig 4* í százaléka békében az összes keresők közül 3'5 százalék kereskedett, ma pediglen 4'6 százalék, amely utóbbi kedvezőtlen százalék számban a háborű óta keletkezett új üzletek benne nem foglaltatván 6—7 százalék közt mozog a kereskedők száma. Szabad legyen itt arra rámutatni, hogy az utóbbi nagy aránytalanság okozói közt Trianonnal egyenlő rangú tényező várasaink kapzsisága, mely minden négyzetölnyi piacteret és minden kapualjat engedélyez kereskedelem céljára egy-két millió letelepedési díj ellenében. Értelmiségi osztályainkban túltermelés mutatkozott már békében ís s ez még a kereskedőkénél ís nagyobb arányban növekedett. A közszolgálati pályák