Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 11. szám - A világirodalom három uj büntetőjogi kézikönyve [Könyvismertetés]

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (Í74) lelkíleg-testíleg megtört tudós ott sínylődött Szibériában, oly sok kiváló férfiúval együtt, míg az eszt kormánynak sikerült az újjászervezett dorpatí egyetem számára Í92í-ben — sok nehézség árán — az orosz fogságból őt kiszabadítani. Í92í-ben tehát újból leülhetett íróasztala mellé, hol oly sok értékeset alkotott már s elfoglalhatta kedvenc hivatását egy főiskolai katedrát, mely foglalkozás módot nyújt egy nemzet legértékesebb elemeinek oktatására nevelésére s hirdetni tudományos buvárlataínak eredményét, egy kutató tudós szeretettel ápolt s lelkéből sarjadzott gyümölcsöket. Ezen dorpatí tanársága alatt írta meg ,,System des römíschen Rechts*' című kiváló, világos tankönyvét, hogy ezzel ís segítse tanítványait azon jog rendszerének elsajátításában mely jog szülőanyja a világ minden magánjogának. A germán szorgalom és pontosság egyesült benne az ínventíosus kutatói készséggel. Számos római jogi monográfiái és szakdolgozat megalkotása után tovább dolgozott, dolgozott lázasan s csodálatos lelki ereje letudta küzdeni testi índísposítióját. Beteg fizikummal doldozott míg váratlanul pontot nem tett a Végzet tartalmas élete folyása elé s úgyszólván katedrájáról az általa annyira imádott ifjúság köréből ragadta kí őt a halál. E sorok írója, kinek alkalma volt Seeíer kedves egyéniségét, berlini tanárkodása alatt, közvetlen érintkezés által ís megismerni, meghatottan hajtja meg az elismerés zászlaját ama, messze északon domborodó sírhant előtt, mely a tudomány egyik fáradhatatlan bajnokának elfáradt porhüvelyét foglalja magában. Pihenj sokat hányatott földi pályafutásod után, Te, a tudomány hűséges szolgája, szabaddá vált hazád ölében. Sit tíbí terra levís. Sztehlo Zoltán dr. A világirodalom három uj büntetőjogi kézikönyve. (Folytatás) II. A másik megkritizálandó francia kézikönyv, Degoís munkája, sok tekintetben különbözik Roux müvétől. Előnye Degoís munkájának az, hogy tartalma könnyebben tekinthető át. Külön foglalkozik a bűncselekmény fogalmával, a bűntettes személyével, a büntetéssel és végül a büntetés alkalmazásának problémáival; ebben a legutóbbi részben foglalkozik azokkal az okokkal ís,* amelyek a büntetés alkalmazását kizárják, mint például a kegyelem, az elévülés stb. Azután a büntetőeljárásjog kérdéseit tárgyalja meg, Eddig a pontig elfogadjuk Degoís rendszerét, azonban tőbb részlet tekintetében eltérő a véleményünk. Például: egy részben, amelynek a címe: A megbüntethető személyek, nemcsak a részességí formákkal foglalkozik, hanem itten tárgyalja az elmebebetegség, a kényszer, a diplomaták és a parlamenti tagok mentességének kérdéseit ís ; bár ezek az okok nem ide tartoznak; hiszen fenforgásuk esetében a következmények teljesen mások, t. í. az, hogy a bűntettes megbüntetése elé akadály gördül. Talán azt még lehetne vitatni, hogy a diplomaták és a parlamenti tagok mentessége személyükben gyökerezik, tehát hegy ezek a kérdések e helyütt a bűntettes személyével kapcsolatosan tárgyalandók meg; bár részünkről nem fogadhatjuk el ezt az álláspontot, készséggel elismerjük, hogy azt több érvvel lehet támogatni; azonban semmiképpen sem fogadhatjuk el Degoís azt az eljárását, hogy az elmebetegség és a kényszer kizáró okait ís e helyütt tárgyalja meg. Ezek az utóbbiak a bűntettesnek bűnösségét zárják kí, a bűnösség pedig egyik általános ismérve a büntetendő cselekménynek, következésképpen tehát ennek a két körülménynek hatása az, hogy kizárja a bűncselekmény létezését és tehát ezek a bűncselekmény fogalmával kapcsolatosan volnának tárgyalandók. Ezt a felfogást találjuk a legtöbb büntetőjogi kézikönyvben és Degoís mivel sem indokolja meg a saját, az uralkodónak mondható állásponítóí eltérő nézetét. Azután kifogást kell emelnünk Degoís tudományos tárgyalási módja ellen általánosságban ís. Ugy véljük, hogy problémáit nem tárgyalja eléggé elvont, absztrakt szempontokból. Ebből a szemszögből nézve Roux müve összehasonlíthatatlanul magasabban áll. Jogi problémák tárgyalása csak az esetben mondható tudományosnak, ha a levont következtetések és elvek elég általános érvénnyel bírnak. Ha például Roux eredményeit nem Franciaországban, hanem egy más jogterületen ís alkalmazni óhajtjuk, ugy azok leggyobb része másutt ís a tudományos kutató részére nagy értékkel fog bírni és éppen ezért Roux müvéről joggal mondható, hogy az a tudomány legmagasabb szemszögéből tárgyalja a felmerülő kérdéseket, ami azután Roux munkájának megfelelő nagy tudományos értéket ís ad. De ezek ellenére elismerjük, hogy Degoís munkája főleg a kezdő jogász számára nagy nyereséget jelent. III. Híppel müve három kötetre van tervezve, amint ez a most közreadott első kötet előszavából kitűnik. Ebben az első kötetben összegyűjtve találjuk mindazokat a problémákat, amelyek bevezetnek bennünket a büntetőjog tanulmányába. Joggal lehetne állítani, hogy ebben az első kötetben vannak megtárgyalva azok a kérdések, amelyek a mai büntetőjogi közfelfogás szerint a büntetőjog melléktudományaínak körébe tartoznak, amely büntetőjogi melléktudományoknak kifejlesztése az úgynevezett reformer büntetőjogi irányzatnak elévülhetetlen érdeme. Híppel elsőképen a büntetőjog és büntető jogtudomány fogalmait igyekezik tisztázni és ezekkel az alapvető problémákkal kapcsolatosan felemlíti egyíkétmásíkát azoknak az elméleti állásfoglalásoknak, amelyek tulajdonképpen a büntetőjog bölcseletébe tartoznak, így például itt foglalkozik Bindíngnek norm-elméletével, azután az u. n. kulturnorm elmélettel stb. Azután mélyrehatóan tárgyalja meg a büntetőjog történeti fejlődését. A büntetőjognak a történeti ídök előtti fejlődésével kezdi, majd a római és a kánonjog büntetőjogi vonatkozásaira mutat reá, azután foglalkozik a középkorban Olaszországban található glosszátorí és postglosszátorí büntetőjoggal, amelynek sok büntetőjogi alapfogalom megteremtését és kiépítését köszönhetjük. Majd részletesen foglalkozik a német büntetőjog történetével és áttekintést ád azokról az eseményekről és szellemi harcokról ís, amelyek a Í8. század végén a büntetőjog és a büntető igazságszolgáltatás újjászületését előzték meg. A történeti rész végén azután körvonalozza a büntetőjog helyzetét a jelenkor kulturállamaíban. Egy különálló részben, amelynek címe: A büntetőjog hatályossága, összegyűjtve találjuk azokat a büntetőjogbölcsészetí elméleteket, amelyeket nem említett fel kézikönyvének elején ott, ahol a Bínding-féle és több más büntetőjogbölcselettel foglalkozott. És itt szögezi le azután saját álláspontját ís a büntetőjog bölcsészeti alapja tekintetében. Híppel kézikönyvének végén találjuk megtárgyalva a bűnügyi politikát, a büntetőjogi reformok és