Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 9. szám - Emlékkönyv Berzeviczy Albert irói működésének félszázados évfordulója ünnepére. Pécs, 1925. 586 l. [Könyvismertetés]

MISKOLCI JOGÁSZÉLET III intézetek, továbbá az iskolák képviselőit is. A mély gyászba öltözött özvegyen és rokonokon kivül ott voltak : Révész Kálmán dr. ref. püspök, Zelenka Lajos ev. egyh. ker. felügyelő, Dókus Ernő ref. egyházkerületi főgondnok, Schirilla Sólon Andor gör. kath. kanonok, Dessewffy Géza kir. kamarás, vitéz Görgey László vármegyei fő* jegyző, Stampf Gyula törvényszéki elnök, Deák János dr. egyetemi tanár, Walentinyi Samu dr. az eperjesi Széchenyi Kör elnöke, Tódor Árpád dr. vezető rendőrfőíaná* csossal élén az államrendőrség küldöttsége, ezenkívül szái mosan a város közönsége, valamint a család jó barátai és ismerősei köréből. A templom közepén a joghallgatók és a vasgyári Nagy Lajos király cserkészcsapat állottak sorfalat. A gyászszertartás Bach Preludiumának fenséges akkordjaival kezdődött, melyet Pazár István diósgyőri cgyházfelügyelő adott elő orgonán. Majd a Miskolci Dalárcgylet Jaj de bus ez a ravatal. . . gyászéneket énekelte el Beregszászy Károly karnagy vezetésével. A gyönyörű énekszám elhangzása után Geduly Henrik evangélikus püspök lépett az oltárhoz és magas szárnyalású, költői crejü gyászbeszédében parentálfa el Cscngcy Gusztávot: — Méltón ülhet ma gyászt Hunnia — mondotta többek között. — Csengey Gusztáv számára csak a magyar haza földje volt kedves, csak a magyar nyelv volt bűbájos s csak a magyar történelem volt dicsőséges. Soha egy pillanatra nem tudóit lelépni az izzó hazaszeretet útjáról. Halálával a gyászos magyar éjszakáról lüni le egy fénylő csillag. Adósa maradi örökre a magyar nemzet, meri a tudományok és a költészet ágaiból annyi kincsei senki sem tudott kibányászni, mint Csengey. Mint ember egyike volt a legszereletremélióbb, meleg szivü, közvetlen egyéniségeknek, akinek csak szerénysége és jósága volt nagyobb belső értékénél. A feltámadásban való hít= tel helyezzük nyugalomra Csengey Güsztávot, aki haza* jának leghűbb, Istenének leghivőbb fia volt. Majd megáldotta a ravatalon fekvő Csengey holt* ícícmél s utána felzúgott a Miskolci Dalárda gyászdala : ... és sírjatok egy könnyet barátotok felett . . . zengjétek el a legszebb dall sirhanlom felett. A Petőfi Társaság nevében Havas István iró és költő búcsúztatta Csengey Gusztávot. — Lévay József megszentelt földjén — mondotta többek között Mavas — hajtottad le örök nyugalomra tiszteletben megőszült fejedet, érdemes nesztorunk. Megindító véletlen, hogy bujdosóvá tett sorsod — közös sorsunk — idehozott a Bükkárnyalta borsodi magányba, hol Lévay T5 éven át irta dalait, azokat, melyeknek eszményvilágát a te ideális lelked is annyira szomjazta. A Petőfi—Arany— Tompa triászának ő volt itt méltó folytatója, innen röppenitek ki egészséges magyar dalai szerte a hazába és szerez* ték számára a követőket, barátokat, hívekét, akik között te voltál a legnagyobbak egyike. A te Fogoly lengyel-cdet félszazad óta úgy szavalták és szavalják ma is ország* szerte, mint a Mikesét, a magyar fájdalom e halhatatlan remekét. A Lenke dalok tüze, frissesége megkapta a kor* társak szivét s mi, későbbiek is érezzük e dalok nagy erényeit. Nikell József helyettes polgármester a város kép* viseletében mondott búcsúbeszédet. Eljött ide Csengey Gusztáv — mondotta — mert nem tudta elviselni, hogy a csehek zsarnokoskodjanak felette. Nagy veszteség érte halálával a város közönségét, de hisszük, hogy csak teste halt meg, mert lelke dalaiban itt él továbbra is közöttünk. Büszke lehet Miskolc, hogy a költőnek tanyát adhatott, falai között tisztelhette, hogy itt tért örök pihenőre a magyar dal egyik legnagyobb és leglelkesebb szószólója. A költő élete mártiromság, a költő útjában nem rózsa, hanem tövis terem. Csengey Gusztáv élete is ilyen ut volt, melyen nemcsak rózsák, hanem tövisek is termettek. Most, amikor megnyugszik az áldott anyaföldben, legyen békés meg* nyugovása. Utána Draskóczy Lajos, az eperjesi kollégium utolsó rektora, az ősi kollégium képviseletében mélyen meghatva búcsúzott Csengey Gusztávtól: — Kitűzöm itt a hazafiúi keserűségnek sötét lobogó* jái — mondotta. — Nincs itt temetés ma, mert nem a mulandó lét vége, hanem az örök megdicsülés kezdete jött el Csengey Gusztáv halálával, El nem temetjük, csak porait. Lelke világítani fog továbbra is a haza borongós, sötét éjjelében. Világítani fog a nemzet jövendő élet utain, Csengey megmutatta, hogy a hazát csak a Biblia alapján lehet felépíteni. Velőkighatoló, sziveket olvasztó szava minidig sürgette a magyar felébredést s reméli, hogy az Isten megsegíti a Csengey szellemében a feltámadásért küzdő magyarságot. A mély hatást kiváltott beszéd után Bruckner Győző dr. dékán a Luther Társaság és a miskolci jogakadémia képviseletében a következő búcsúbeszédet mondotta: — Csengey Gusztáv, a magyar költők pafriarchája pihenni tért. Galambősz feje e koporsóban nyugszik, jósá* gos tekintetű szeme örökre becsukódott. Megjelenésének, egész lényének puritán egyszerűsége és tiszteletet parancsoló értéke emlékeztetett régi letűnt korok lörvényíhozó véneire. Az ő egyénisége nem birí olyan ragyogó vonásokkal, amelyek a nagy tömeget elkápráztatták volna, de annyi melegséget árasztott, hogy mellette nem haladhatott el senki hidegen. Aki megismerte, az meg is szerette azt a csupa sziv embert, az elidegenített Felvidék „Guszti bácsiját", de ő maga nem kereste a népszerűséget. Csendes és magába vonult lénye nem szerette az önreklámot. Költészetének s a magyar ifjúság nevelésének élt. Sok oldalú irodalmi munkásságot íqMt ki. Lírikus, regény*, novella* és drámaíró egy személy* ben és költői tevékenysége mellett értékes tudományos irói működést mutatott fel. Hatalmas kötetben költői lendülettel megírta Izrael történetét. Költészetének fő vezérlő motívuma a hazafiúi remény s fájdalom. Aranynak ő egyik legkiválóbb tanítványa volt; köl* tészetc minden ízben nemzeti és őszinte, tiszta és nemes. Érzelemvilágát a XX. század kozmopolita irányú áramlata nem érintette. Szeretett hazájának jobb sorsot, másforma boldogu* lást. áhítozott és elsötétülő tekintete sokszor ugy látja, mintha veszendőbe mentek volna azok a nagyszerű erények, melyek a nemzet fennmaradását biztosították, — mintha a mai kor elvesztette volna ideáljait és anyagiasság, önzés diadalmaskodnék a hősök utódainak lelkén. Az volt a szilárd hite, hogy a szebb jövőt ugy ér* hetjük el, ha tettre és áldozatra kész, ideálokért lelkesülő uj nemzedéket nevelünk. Ezt a hitet vallotta Eperjesen az ősi Kollégiumban és ezt vallotta itt Miskolcon bujdosó főiskolánkon. A régi egységes Kollégium nemes tradícióinak egyik jeles képviselője szállott vele sírba. A hatalmas eperjesi Kollégiumnak voltál egy ízben rektora, majd az egyik főiskolájának dékánja és egész éle* leden át hűséges sáfárja voltál a rádbizott talentumoknak. A kötelességtudás igazi mintaképe voltál egész éle* leden át és csak a minap, mikor betegágyad mellett álltam a legmelegebben érdeklődtél a jövő szemeszterbeli munka* programm után. Most búcsúzni jöttünk Tőled a Luther Társaság nevében, melynek tiszteletbeli tagja voltál és mely a jeles egyházíöríénetirót és az egyházi ének ihletett költőjét gyá*