Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 6. szám - Gróf Apponyi Albert hét előadása a magyar alkotmány fejlődéséről. Budapest Kir. Magy. Egyetemi Nyomda. 108. 1 [Könyvismertetés] - Gróf Tisza István összes munkái. II. köt. Levelek, táviratok, távbeszélőn küldött üzenetek, egyes előterjesztések 1914 juniustól december végéig [Könyvismertetés]

16 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (108) orkán kitörésénél a nemzet sorsa egy olyan ember kezébe volt letéve, aki nemzetéért mindent megtett, amit ember megtehet. A sorstragédiák tipikus hőse Tisza István gróf. Mielőtt még megindulna e szörnyű lavina, ő az első és talán az egyetlen, aki komolyan óv és figyelmeztet és nem vállalja a felelősséget. De prestige-e nem tud megbirkózni az idők erejével és forrongásával. A történelem kerekei száguldva ragadják magukkal a nem zetet s vezérének nem jut más feladat, mint tűzzel és lelkesedéssel prédikálni a kitartást és a.z önbizalmat. Hogy azután a katasztrófa bekövetkezésekor mégis mindenki őt teszi felelőssé, fejére árulást és halált kiáltanak és a mob clsö tébolyában végre is hajtja rajta a világtörténelem egyik legszörnyűbb és legigazságtalanabb ítéletét, ez már csak a sorstragédiák hősének és a mártíroknak kikerülhetetlen, de felmagasztosító végzete. Könnyes szemmel nézzük e tragédiát, mert e legendák körébe emelkedő nagy magyar elbakásával veszi kezdetét a nagy nemzeti gyász is, melyet levetnünk ki tudja, mikor sikerül. A történelem előtt ma már tisztán állhat Tisza szerepe, de e levelek mégis értékes adatokat szolgáltathatnak e ki nem meríthető, hatalmas kérdés megvilágításához, bár éppen a háború kitörése előtt tett hivatalos előterjesztéseket e kötet nem is foglalja magában. „Ich habe Grafcn Berchtoíd gegenüber kein Hehl davon gemacht, dass ich díes für eínen verhángnísvollen Fehler haltén, and die Verantwortung kdnesfalls tétlen würde" írja a királynak juliur í-én, mert érzi, hogy a monarchia a háború kitörése esetén a lehető legrosszabb locus standí-val bírna. (5.) De amikor már megindultak az események, nincs benne többé semmí csüggedés. „Légy róla meggyőződve, — írja Wlas':ícs Gyulának hogy amilyen nehéz szívvel határoztam el magamat a háboruérti felelősségben való osztozásra, éppen oly erős bennem az elhatározás, csüggedés és habozás nélkül szívósan állani végig ezt az óriási harcot. (270.) Itt jut szerephez újra hihetetlen energiája. Nemcsak a nemzetet buzdítja, nemcsak a katonákat bátorítja, nemcsak a kormány, közigazgatás és társadalmi intézmények közegeit serkenti, hanem felismerve azt, hogy csak a kitartás vezethet győzelemre, ő az, aki bátorító szavakkal keresi fel, Buríánt, Berchtoldot, magát az uralkodót, sőt a hadseregfőparancsnokságot ís: „ . .. bitté ich nícht zu verzagen, wenn auch ungünstíge Zwíschenfálíe vorkommen." (222.) O nem az, aki kisebb hibákon fennakadna, vagy szemrehányásokat tenne értük. Megérti, hogy csak akkor érhető el a siker, ha a nép és a kormány egy emberként áll a hadsereg mögött. Megütközik azon, hogy a Balíplatzon ezt még nem látták be és orvoslást sürget: „Es solle níemand auch nícht den geríngsten Scheín von Zaudern, Bangewerden oder Kleinmuth bemerken." (226.) Nagy lelke átérzi mélyen azt az erkölcsi obíígot, hogy amidőn ezren és ezren áldozzák vérüket a hazáért, a kormányzóknak saját funkcióik körében és a hadsereg segítésében a lehetetlent is meg kell kísérelniük. „Wír habén eíne kolossale Verantwortung auf uns geladen, — írja Krobatínnak — und dürfen das Wort „unmöglích" nícht kennen." (640.) Mindenről tájékozva akar lenni, érvényesíteni akarja mindenütt és feltétlenül a nemzet érdekében a magyar miniszterelnök alkotmányos jogíat és ezért megköveteli a külügytől is, hogy a magyar miniszterelnök előtt ne legyen titok. (235.) De féltékenyen őrzi a monarchia prestígeét, még a szövetséges németekkel szemben ís, nehogy a monarchia a „echwache Schützlíng" szerepét játsza. (226.) Érdekes dokumentumokat szolgáltatnak a Frigyes főherceghez és Tatlián Béla kormánybiztoshoz írt levelek, amelyek a katonai hatóságok s leginkább alantas katonai paranesnokságok túlkapásai és a polgári hatóságok jogkörébe való beavatkozásai ellen protestálnak, illetve igyekeznek orvoslást keresni. Bámulatra méltó az a tapintat, de egyszersmind erély ís, amelylyel Tí&za ezeket a valóban hajmeresztő eseteket kezelte, kérlelhetetlen szigort követelve a bűnösök ellen, de megbélyegezve mindenkor a tulheveskedő, férfíatlan eljárást, amely a nemzetnek és a nagy célnak csak kárára lehet. (286.) A levelek politikai problémákkal ís foglalkoznak. Mindenekelőtt a halkánpolitika nyer óriási jelentőséget, amely a hatalmas világégés ínlítíváít szolgáltatta. A monarchia nagyhatalmi állásának posturátuma volt, hogy a Balkán protektoraként, erős karjával alátámassza érdekrokonaít s a fenyegető szláv gyűrűt megakadályozva, déli ellenségeit izolálhassa. Tisza, bár csak a magyar miniszterelnök tanácsadó és ellenőrző szerepében, aktív részt vesz a balkánpolítíkában. Energikusan sürgeti a török beavatkozást, Bulgária megnyerését és Görögország semlegesítését. E politika végső célja az orosz román ellentétek kihasználásával, Romániának a monarchia melletti harcrakényszerítése lett volna, mely esetben Szerbia a Balkánon egyedül marad. Ha ez a terv sikerül, talán az eredmény sem maradt volna el. De Tisza sem ringatta magát illúziókban. Látta, hogy az az ár, amelyet fizetni kellett volna, Erdély autonómiája (két millió magyar kiszolgáltatása) óriási és megvolt győződve arról ís, hogy hiábavaló. Keresztüllátott a románok és az olaszok taktikáján. Jobban ismerte a bukaresti hangulatot és terveket, mint a külügyminiszter a német nagyvezérkar, sőt maga Czernín gróf ís. Számtalanszor ismétli, hogy Románia semlegességét egyelőre csak a király szava, Bulgáriától és a törököktől való félelem biztosíthatja. A kérdés azonban végeredményében az orosz harctéren fog eldőlni. Ha ott hamarosan győznünk sikerülne, ugy Románia biztosítva van, de ha az oroszok megvernének, Románia azonnal be fog Erdélybe törni. Ezen pedig az sem változtatna semmit, ha Erdély autonómiát kapna. Románia éhségét és kapzsiságát semmí sem csillapíthatja, csak a félelem. Ezzel a megdönthetetlen hittel száll szembe erélyesen és eredményesen a folytonos német követelőzésekkel. De azért nem marad tétlen a román kérdésben sem és sokkal célravezetőbbnek látva a hazai románság szolidaritását a magyar nemzet létérdekeivel, belkormányzatí akció utján a hazai románság vezetőivel veszi fel a tárgyalások fonalát s nyújt olyan engedményeket, amelyek hívatva lehetnek arra, hogy megteremthessék a béke, jó egyetértés az anyagi és kulturális haladás előfeltételeit. A hazai román nemzetiségű vezérférfiakkal folytatott levelezése, — mely az akadémiai kiadásban az időrendi sorrendből kiszakítva, öszszefüggően van csoportosítva, — a mű egyik legértékesebb része a történeti kutatás szempontjából, de súlyos és szomorú emberi dokumentumok tárháza ís. Közjogi szempontból nem érdektelen szerepet játszik a lengyel kérdés ís Tisza leveleiben. Bár a megoldás keresése í 9 í 4-ben még „a medve bőrére való alkudozásnak" látszhat, Tiszát e probléma tulkoraí felvetésénél valóban nem a kapzsiság vezeti. Sőt ellenkezőleg. Tiltakozik a monarchiához való „lose Anglíederung" ellen, tisztán a magyar szempontok mérlegelésével és a magyar alkotmány erejével, mert a jövendő tríalízmustól félve, abban Magyarország jelentőségének és súlyának csorbítását látja. Lengyelországnak Ausztriába leendő bekebelezése mellett foglal állást, Magyar-