Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 6. szám - Az 1876: XVI. tc. 15. §. magyarázata [2. r.]

MISKOLCI JOGÁSZÉLET (106) )(Az 1876: XVLtc* 15* §• magyarázata (Befejező közlemény.) 14 lését oly szervekre kell bízni, melyek léte sokkal hoszszabb az emberiségnél s így tervszerűbben gazdálkodhat: ilyen pedig csak az állam lehet. 2. Ami az állami bányászatot illeti az a nagykiterjedésű állambirtokokon indult meg. Az állambírtokokon levő bányák kezelését az állam maga látta cl, részint, hogy ezekből a polgárok mindennapi közszükségleti cikkeit biztosítsa, másrészt, hogy az erdőkben termelt faanyagot felhasználja s a kitermelt anyagok által saját üzemeiben uj javakat állítson elő. De nemcsak az állami birtokokon levő bányák álltak az állam kezelésében, hanem olyanok is, melyek időről-időre az országban másütt is feltárattak. Ennek oka abban keresendő, hogy a bányák kiművelését a magánvállalkozás nem igen kezdeményezte s így az államnak kellett közbelépnie a magánvállalkozás felébresztésére és egyúttal az ezzel kapcsolatos műszaki ismeretek terjesztésére. Ez az álláspont a műveltség középfokán volt észlelhető. Ma, mikor a gazdasági haladás már nagyobb arányokat ölt, a magánípar ís el tudja végezni a bányák helyes kiművelését. Mostan már nem kell félnie az államnak attól, hogy az egyes bányák kihasználatlanul maradnak. Ma már az egyén ís felismerte a bányák nagy gazdasági jelentőségét s igyekszik nemcsak a meglevő bányákat helyesen kitermelni, hanem állandóan kutat ujabb bányák után. Tehát szükségtelen az állam gondoskodása. Az állam az esetleges közgazdasági célt a megszervezett bányahatóságokkal védheti meg; a pénzügyi célt meg a bányavállalatok kellő megadóztatásával biztosíthatja. A bányatermelésnél a gazdálkodás sokkal nagyobb veszéllyel és költséggel ís jár mint az ipari termelésnél. Az esetleges zavarok egy nagy kiterjedésű állami bányászatban mérhetetlen károkat okozhatnak az államkincstárnak. Ép ezért tanácsos volna az, hogy az állam adja el bányáit oly egyéneknek, kik azt kellőképen meg tudják fizetni s ki tudják termelni. Bár ez esetben feltehető az, hogy kellő értéket nem kap az állam, azonban az ugy volna megoldandó, hogy a kikötött mennyiségű termelést vévé alapul x évre állapítandó meg az összeg, s ha x év múlva a termelés még mindig folyik, üzleti részesedésben részesüljön az állam. Ezáltal a pénzügyi célnak teljes érvényt szerzünk. Egyes vélemények szükségesnek tartják az állami bányászatot az elsőrendű közszükségleti cikkeknél (pl. só, tüzelőanyag) különösen az ujabban előretörő kartelekkel szemben. Továbbá azon okból is, hogy saját termelésű szénmennyiséget olcsóbban és közvetlenül bocsáthatja üzemei s vasutai rendelkezésére. Az államnak módot kell találnia arra, hogy a kartellek káros befolyását, az elsőrendű közszükségleti eíkkeknél valamíkép ellensúlyozza, de semmíkép azáltal, hogy elvonja a bányákat a magángazdaságtól. A saját szükségletei kiegészítése pedig sokkal gazdaságosabb, ha versenytárgyalással, magányos bányáktól biztosítja maga részére a szénmennyiséget, így olcsóbban kapja és az az állam részére a bányáknak adóiból ís biztosíthat bevételeket. Esetleges sztrájk esetén pedig nem tenné ki magát oly helyzetnek, mely által állami létében súlyos zavar támadna. (Folytatjuk.) ifj. Mikulecz Antal Kitüntetéssel végzett jogszigorló szeptemberi alap- és javitóvizsgálatokra előkészit. Cím a kiadóban. Az örökhagyó akaratának halála esetére való érvényesülésénél —, a végrendelkezés megengedhetöségénél az érdemetlenségí s egyéb erkölcsi feltételek megszabása ugyan még hiányzik jogunkból, az 1876: XVI. tc. azonban a törvényes öröklés végrendelkezéssel való kizárása erkölcsi és anyagi következményeinek nagy elvi jelentőségét felfogva már meghatározott, az akaratnyilvánítás tartalmában előírt belső —, és annak eszközlésénél előírt külső alakszerüségekhe; kötötte a végrendelet érvényességét. Ezen alakiságok legalább arra kívánnak biztosítékot (garantíát) nyújtani, hogy azoknak ünnepélyes jellege az örökhagyót végintézkedése nagy jelentőségének tudatára ébressze, elhatározását meggondolttá s komollyá tegye, hogy ezekről az ellentétes érdekű túlélőket az alakiságoknak az örökhagyó által való betartása meggyőzze, kételyeiket eloszlassa, hogy ezzel az esetleges viszályoknak, továbbá a visszaéléseknek s kijátszásoknak elejét vegye s hogy így az örökhagyó akarata ís akkor ís érvényesülhessen, ha ő annak védelmére már nem kelhet. A végrendelet alaki feltételei azonban magukban véve még a köteles rész, özvegyi jog intézménye dacára sem alkalmasak annak megakadályozására ís, hogy az örökhagyó a végrendelkezés jogával vissza re éljen, hogy a családi kötelék figyelembevételének mellőzésével, a családi érdeknek bosszúból, irigységből, féltékenységből, hiúságból vagy más erkölcstelen okból való megsértésével olyan személyt ne zárjon ki a törvényes öröklésből, aki erre erkölcsileg kifogásolható okot nem szolgáltatott. A családi kötelék megbecsülésének, a család tagjai közös érdekének az egyéni visszaélésekkel szemben való nagyobb védelme —, s a végrendelkezésí szabadság további, erkölcsi korlátozása céljából jogalkotásunk (de lege ferenda) még kiegészítésre szorul. Az előadottakból következik tehát, hogy a végrendelkezésí jog alaki feltételeire vonatkozó törvényes rendelkezéseknek enyhébb, az egyéni szabadság javára szóló magyarázata (ínterpretatío lata) a jogfejlődés szempontjából vissszaélést —, szigorúbb, a közérdek javára szóló magyarázata (ínterpretatío strícta) pedig haladást jelent. Az Í876: XVI. tc. 5. 6 és Í5. §. egybevetett rendelkezéseinek s a magánvégrendelet alkotása tár* gyában útbaigazítást tartalmazó 27567/1887. IM. számú rendeletnek nemcsak nyelvtani (grammatikai) —, hanem az előadottakra alapított oknyomozó (logikai) magyarázata szerint ís az örökhagyó végrendelkezésí akarata akár írásban —, akár szóval való nyilvánításának lényeges, belső alaki kelléke az, hogy azt az örökhagyó maga nevezze végrendeletnek, hogy ezzel adjon nyilatkozatának végrendelkezésí jelleget és hatályt. Ennek szükségességét csak fokozza a végrendelkezésí nyilatkozat szóbeli alakja, hol az írásbeli alak meg bízhatóságának hiányát az összes belső és külső alaki kellékek szigorításával (mint a tanuk számának növelése ís) kell pótolni. Ezen belső alaki kellék hiányát a tanukkal, vagy más bizonyítékokkal igazolt olyan szavak nem pótolják, melyekből az örökhagyó végrendelkezésí akaratára csak következtetni lehet, mxnt a hogy a négy tanú egyikének hiányát sem pótolhatja a többi tanú nagyobb szavahihetősége, megbízhatósága, vagy más bizonyíték, még ha kétségtelenül megállapítható volna ís belőle az örökhagyó végrendelkező akarata, mert ha.