Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 6. szám - Az állam magángazdasága [2. r.]

(Í05) MISKOLCI JOGÁSZÉLET nak szolgáltatva az ellenséges nemzeteknek s így az állam tetemes kárt szenved. Láttuk ezt a legutóbbi cseh és román megszállás alkalmával ís, mikor a diósgyőri állami vasgyárat teljesen kifosztották; a kudzsírí és zólyombrézóí vasgyárakat pedig saját maguknak megtartották. Az állami gazdálkodás mindezen hátrányai mellett még egy fontos káros következményről kell megemlékeznünk: ez a politikai befolyás. Az állam üzemeiben az alkalmazottak és munkások tízezreit tartja szolgálatban. Ezek közvetlen a kormánynak vannak alárendelve s így munkásmozgalmak, sztrájkok üzemei rendes menetét akadályozhatják sőt könnyen meg is dönthetik; hivatalnokait pedig a képviselő választások alkalmával a népakarat meghamisítására használhatja fel. Az állami magángazdálkodásnak ezen fentebb ismertetett káros következményeiből közgazdaságtani szempontból azon eredményt vonhatjuk le, hogy az állam semminemű gazdálkodást saját kezelésében ne tartson fenn. Azonban vannak olyan szempontok ís, melyek oly figyelemre méltók, hogy legyőzve a közgazdasági ellenérveket az állami üzemek létjogosultságát mégis megindokolják. Ezen szempontok a közetkezök: í. Az állam egyéni érdeke; az állam haditengerészetéhez s a hadsereg fenntartására szükséges cikkeket rendszerint saját üzemeiben állítja elő. 2. Az uj ipari vállalatok alapítása. Az egyes ipari míntavállalkozást, — melyre az országnak szüksége van, de a magánosok azt vagy tőke vagy más egyéb hiánya miatt nem szervezik meg, — az állam mint kezdeményező alapít meg. 3. Az államra nézve egyes nagyfontosságú szükségletek kielégítését csak az állam tudja elvégezni (pénzverés, posta, távírda). 4. Ha a fennálló államvagyon más módon nem használható. 5. Oly vállalatok, melyekkel a magánvállalkozók az ország érdekeit sérthetnék, midőn azt a nemzetgazdaságtan hátrányára kizsákmányolják (vasút). 6. Amikor az egyes állami termelés abbahagyása a népet érintő fontos érdekeket áldozna fel. 7. Szociális szempont, azaz az állam saját létének megerősítése végett a folyton fokozódó szociális törekvéseknek nemcsak, hogy utat kell, hogy adjon, hanem szociális politikájával példát kell szolgáltatnia az egyes magángazdaságoknak. Üzemeiben alkalmazott munkások helyzetét oly nívóra kell emelnie, hogy azok biztos családi otthonnal rendelkezzenek s újult munkakedvvel végezzék munkájukat. Módot keli találnia arra, hogy a munkás és a polgár közötti ellentétet kiküszöbölje s ezáltal egy erős és boldog polgári társadalomnak vesse meg alapját. 8. Sokan szükségesnek tartják a* állam magángazdálkodását azon szempontból is, hogy ennek révén az álíám megfelelő vagyonnal rendelkezzék s így az államhítelt könnyebben biztosíthassa. Ez a felfogás azonban ma a műveltség előrehaladottabb fokán már nem áll, mert ma az államhíteleket egészen más körülmények szabályozzák s nem az állam bizonytalan gazdálkodása. Ha már megállapítottuk, hogy vannak egyes gazdasági ágak, melyek a fentebb említett okoknál fogva az állam magángazdaságában üzendők, kérdés, melyek volnának azok. Tegyük vizsgálat tárgyává azon üzemeket, melyek ma ís többé-kevésbé az állam kezelésében állanak s állapítsuk meg, hogy mily mértékben tartandók azok továbbra ís az állam kezelésében. Ezen gazdasági ágak, a magángazdaság! bevételek felosztásánál tűnnek szembe. Azaz egyrészt az ingatlan és ingó államjószágok hozadéka, másrészt az ipari és kereskedelmi üzemek. Ezeket a következőképen állíthatjuk össze: í. állami birtokok és a velük összekötött jogosítványok. 2. Az állami bányák. 3. Az ipari és közlekedési üzemek, a) gyárak pl. nálunk díósgyőr-vasgyár, Í3 magy. államvasutak gépgyára, b) vasutak, hajók és csatornák. II. í. A fejlődés első fokán az állam egyedüli bevételi forrása a saját földbirtoka volt. Adó akkor még részint az ismeretlen és bizonytalan pénzügyi viszonyok miatt alig volt behajtható. Azonban az évszázadok során, mikor már az adók révén az állam megfelelően tudta biztosítani a kormányzás költségeit, az állami birtokok jövedelmeinek már csak alárendelt szerep jutott. Oly kisebb államokban, hol ezen állami birtokok képezik még míndíg az állami bevételek főforrását ott az állami gazdálkodás még ma ís, célszerű. Navratíl célszerűnek találja még oly államokban ís, ahol az állami birtokok oly nagy kíterjedésüek és oly nagy jövedelemmel bírnak, hogy az adóterhet alacsonyabbá teszik. (Pl. Poroszország, hol a XX. sz. elején, az állami bevételeknek csak 30 százaléka volt adó.) Azonban az ebből származó haszon gazdaságpolitikai szempontokból kifogásolható, mert az államnak ezen felfogások szerint csak oly gazdasági tevékenységeket szabad kifejtenie, mely által példát szolgáltat az egyes magángazdaságoknak és a helyes bírtokmegosztást elősegítheti. Olyképen érvelnek, hogy az állam nem maga gazdálkodik nagy kiterjedésű birtokán, kivéve a mintagazdaságokat s így alkalmazottai munkájának felügyeletére egy költséges ellenőrzést kell gyakorolnia. Az ember pedig idegen javára nem fejti ki teljes munkaerejét, sőt ha lehet abból is csak a saját hasznát fogja keresni. Az állami bírtok kezelés ellen szól az ís, hogy azok nagy területeket vonnak el a birtokos lakosság terjeszkedése elől. Angliában, Németországban és Amerikában egy oly felfogás alakult ki, mely szerint minden földbirtokot államosítani akarnak azon oknál fogva, mivel a nép folytonos szaporodásával a földnek az értéke és járadéka fokozatosan emelkedni fog és így sokkal egészségesebb állapot, ha az állam ezt az előálló nyereségkülönbözetet maga szerzi meg.4 Bár ez az okoskodás résztben helytálló, mégis szükségtelen a földbirtokok államosítása, mivel zz államnak módjában van az, hogy a bírtok érték- és járadéknövekedésével járó többletet adó alakjában biztosítsa magának. Végeredményben véleményünket olyképen szögezhetjük, le. hogy az állami kezelésben egyedül a mintagazdaságok volnának fenntartandók. Á többi állami földbirtokok pedig ugy osztandók fel az ország arra érdemes polgárai között, hogy az egyének azt helyesen megművelve az államnak egy bizonyos részt évenként fizetve évek hosszú során át azt megválthassák. A következménykép beálló nagyobb bírtokmegosztás által ezen haszon nem csökkenne, mert az egységes gazdálkodás előnyeit az egyén személyes törekvése pótolná.5 Az erdőgazdasági álíamjószágok megtartását a körgazdaság indokoltnak tartja. Nálunk az erdőtörvény is azt rendeli, hogy az állami erdők az állam tulajdonában tartandók és kezelendők. Az erdőmüvelésnél figyelembe veendő azon körülmény, hogy az ujabb időben az erdőállomány mindinkább kisebbedik s így azok helyes kezeléséről kell gondoskodni. Az erdőállomány megvédése tehát ma nagy államérdek. Az erdők közegészségügyi, közgazdasági, közművelődési és vízrajzi tekintetben egyaránt fontosak s így az állam felügyelete fölöttébb kívánatos. Gondoskodni kell az erdők megújításáról és újbóli beerdősítéséről Mindenképen ezeknek a szempontoknak kell itten érvényesülniük és nem a nyerészkedésnek. Az állami erdészet mellett szól még a2on körülmény ís, hogy az erdők észszerű keze4 Philippovícíi; Grundrís der Politíschen Oekonomie II. 78. 5 Handwörterbuch der Statswissensaffen. III. 209.